Századok – 2022
2022 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Lakatos Bálint: Mezővárosi oklevelek. Települési önkormányzat és írásbeliség a késő középkori Magyarországon, 1301–1526 (Gulyás László Szabolcs)
TÖRTÉNETI IRODALOM vizsgált anyagban, de szinte csak olyan településeken, amelyek valójában nem voltak mezővárosok, s amelyekre fentebb már utaltam. A kötet figyelemre méltó része a mezővárosok külső viszonyrendszerének feltárása. A földesúr és mezőváros kapcsolatát szemléletes példákkal illusztrálja, amelyeknek köszönhetően kirajzolódik az olvasó előtt a felek közötti kölcsönös viszony természete, de megismerjük a jobbágyság érdekérvényesítésének eszközeit is. A mezővárosok és városok közötti kapcsolatot az oppidumç^ és városok közötti levélváltás segítségével ragadja meg a szerző, újszerű módon, térképen ábrázolva a fontosabb nWtook levelezési hálózatát. A következő, Ügytípusok címet viselő nagy fejezet a magisztrátus tevékenységét elemzi, amely a fennmaradt mezővárosi oklevelek alapján ismerhető meg. Lakatos a felhasznált monumentális mennyiségű forrásanyag segítségével sikeresen foglalja egységes rendszerbe és egészíti ki eddigi ismereteinket. Beszámol az ingatlan-adásvétel menetéről, olyan apróságokról is megemlékezve, mint például az áldomás vagy a szavatosság intézménye. Kitér emellett a területi illetékesség, a főbb ingatlantípusok kérdésére, ismerteti a mezővárosoknak a perek során alkalmazott ügymenetét. A kötet első harmadát kitevő tanulmány rövidke ötödik fejezetében {Mérleg településhálózat és írásbeliség) a szerző a Kubinyi András által meghatározott hét hierarchikus településkategória alapján próbálja megállapítani a mezőváros fejlettségi szintje és a hivatali írásbeliség jellege közötti kapcsolatot. Az a tapasztalat, hogy a települések fejlettségével nő a kiadott és fennmaradt oklevelek száma és szövegük minősége, valamint az oklevéladás egyre rendszeresebbé és módszeresebbé válik, eddig is ismert volt, e munka révén azonban ez a jelenség számszerűen is megragadható lesz. Lakatos műve reflektál Szende Katalin városi írásbeliséggel kapcsolatos megállapításaira (Trust, Authority and the Written Word in the Royal Towns of Medieval Hungary. Turnhout 2018. 323-329.), azonban öt fejlődési lépcsőfok helyett csak négyről beszél, amelyen a mezővárosok a városokhoz képest jelentős időbeli késéssel haladnak végig. Ügy vélem, ez a séma (ha van is benne ráció) nem minden mezőváros esetében alkalmazható. A mű terjedelmének bő kétharmadát az Adattár teszi ki. Ennek bevezetőjében - amely dicséretes módon angol fordításban is olvasható - a szerző részletesen kifejti a szerkesztési elveket. A disszertáció eredeti célkitűzését jelentősen túlszárnyalva, a vizsgált 294 település centralitási pontszámait is megadva a szerző a Kubinyi-féle pontrendszer módszertanát is ismerteti. Az adattár erényeit nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni. Egyrészt az egyes települések adatlapjai elején Lakatos ismerteti a legfontosabb birtoklástörténeti adatokat. Másrészt kiszámolja, illetve javítja a települések centralitási értékét. A 294 település nagyobbik felének pontszámát főként saját vizsgálataira építve állapítja meg. Nagyon hasznos, hogy a pontszámítás során minden egyes centralitási tényezőt okleveles forrásokkal és szakirodalommal dokumentál. Ezt követi az adott helység által kibocsátott oklevelek kronológiai rendben közölt jegyzéke, amely a legfontosabb adatok (kibocsátás dátuma, levéltári jelzet) mellett az oklevelek intitulatiő)ixrA^ tanácsszerkezetre vonatkozó részét is szó szerint közli. Utal továbbá az oklevelek tartalmára is, ami azért fontos, mert így számos, regesztával nem rendelkező és kiadatlan oklevél témája ismerhető meg. Az adatlapokat végül a mezőváros önkormányzati szervezetének rövid bemutatása zárja. Az adattár összességében jelentős előrelépés a funkcionális várostörténeti vizsgálatok terén, hiszen számos új település került be a hazai centralitási pontrendszerbe. Ugyanakkor - mint minden adattárnak - vannak hiányosságai is. A legnagyobb ilyen, hogy ígérete ellenére sem tartalmazza az összes mezővárosi kiadványt. Például Nyírbátornak egyetlen (1522-ben kibocsátott) oklevele szerepel csak a gyűjteményben, holott egy 1498. évi kiadványát is ismerjük (DL 20752). Mivel a források kikeresése a levéltári adatbázisban néhány kattintással könnyedén elvégezhető, ez talán elkerülhető lett volna. Hogy van-e még kimaradt oklevél, az adattár 845
