Századok – 2022
2022 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Lakatos Bálint: Mezővárosi oklevelek. Települési önkormányzat és írásbeliség a késő középkori Magyarországon, 1301–1526 (Gulyás László Szabolcs)
TÖRTÉNETI IRODALOM Lakatos Bálint MEZŐVÁROSI OKLEVELEK Települési önkormányzat és írásbeliség a késő középkori Magyarországon, 1301-1526 (Magyar történelmi emlékek. Adattárak) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Bp. 2019. 739 oldal A középkori mezővárosi fejlődés vizsgálata nagy hagyományokkal rendelkezik a hazai történeti kutatásban. A téma az 1950-es évektől került előtérbe, azonban az oppidumoV iránt tanúsított érdeklődés a rendszerváltozás időszakára kifulladt. A kérdést Kubinyi András hozta újra vissza a köztudatba, a funkcionális megközelítésmód alkalmazásával és a középkori városhálózatra kidolgozott, úgynevezett „centralitási pontrendszer” bevezetésével. A mezővárosok történetét érintő számos kérdéskör egyik legfontosabbja az önkormányzatiság és az ezzel összefüggő írásbeliség ügye. Ehhez a problémához kapcsolódik Lakatos Bálint igényes kivitelű monográfiája is. A szerző a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa, aki a középkori mezővárosok önkormányzatiságának kérdésével Kubinyi András utolsó tanítványaként került kapcsolatba, ennek eredményeképpen 2013-ban szerezte meg doktori fokozatát. Az itt ismertetett munka alapját a doktori disszertáció képezi, amely így nem tekinthető teljes mértékben ismeretlennek a kutatás számára. Ennél nagyobb újdonsággal bír az a disszertációhoz csatolt adattár, amely nyilvánosan eddig nem volt elérhető. A mű tehát két nagy részből áll, első felét egy bő 180 oldalas, a mezővárosi önkormányzatra és hivatali írásbeliségre fókuszáló elemzés alkotja, amit egy csaknem 500 oldalas, a mezővárosok által kibocsátott okleveleket ismertető adattár egészít ki. A kötet első, Mezővárosok és okleveleik címet viselő fejezetében Lakatos széles hazai és nemzetközi szakirodalom felhasználásával rajzol átfogó képet a mezővárosi fejlődésről, és külön kitér a funkcionális városfogalom mibenlétére. Ezt a forrástípusok akkurátus bemutatása követi, amelyből megismerhetjük az elemzés módszertanát, a forrásanyag jellegét, területi és időbeli eloszlását is. A szerző célkitűzése az volt, hogy az összes fennmaradt középkori magyar mezőváros által kibocsátott dokumentumot összegyűjtse a vizsgálathoz. így végül összesen 1190 oklevelet és további 340 városkönyvi bejegyzést vett elemzés alá, amelyeket mindösszesen 294 település foglalt írásba. A vállalás mindenképpen hatalmasnak tekinthető, amelyet ráadásul számos módszertani- és forrásprobléma nehezített. Ilyen volt például a forrásanyag tematikai és tipológiai értelemben vett egysíkúsága, illetve az, hogy a használható oklevelek a vizsgált időszakban kronológiai szempontból nagyon aránytalanul oszlanak el. Meg kell jegyezni, hogy mindezek mellett az ezeket kibocsátó települések földrajzi elhelyezkedése sem nevezhető egyenletesnek a Kárpát-medencében. A logikusnak ható forrásgyűjtési módszertan számos kérdést felvet. Egyrészt nagyobb hangsúlyt kaphattak volna a nem mezővárosi kiadású oklevelekben szereplő, de a témához kapcsolódó adatok. Másrészt hasznos lett volna azokat az információkat is felgyűjteni, amelyek fennmaradt kiadványokkal ugyan nem rendelkező, de hivatali írásbeliséget művelő mezővárosokra utalnak. Az efféle lehetőségeket illusztrálja a Duna-menti Szeremlén mezőváros esete, amely egyrészt a könyvben is említett módon (85.) zöld viaszpecsét használatára kapott kiváltságlevelet, másrészt tudjuk, hogy 1422-ben az alszegedi bíróval váltott levelet, azaz, habár nem maradt fenn oklevele, kifejlődött írásbeliséggel bírt (Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár [MNL OL], Diplomatikai Levéltár [DL] 79748). A kötet kissé homogenizálja a felhasznált oklevélanyagot. A 14. században keletkezett és Lakatos által is elemzett források egy 843 SZÁZADOK 1^6. (2022) 4. SZÁM
