Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik Péter: A kivándorlás és a magyar állampolgárság, 1948–1978
A KIVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG, 1948-1978 módon kaphattak csak engedélyt a hazalátogatásra. Meglepő módon ugyanakkor minden más illegális emigráns (más néven disszidens), köztük azok is, akik 1956-ban hagyták el az országot, jelentkezhetett a magyar külképviseleteken, ha meg akarta tartani magyar állampolgárságát, és konzuli útlevelet akart kiváltani.60 Ez azt jelenti tehát, hogy míg az 1957-es állampolgársági törvény óta az illegális emigráció jogilag (tehát: elvileg) már nem okozta a magyar állampolgárság elvesztését, addig 1961-től a legális (nyugati) kivándorlás, illetve a regisztrációs folyamat elmulasztása éppen ezzel a következménnyel járt. 60 Bencsik P. — Nagy Gy.: A magyar úti okmányok i. m. 58-63. A nyilvános szabályozás az alábbi jogszabályokat tartalmazta: 10/1961. Korm. rendelet és 1/1961. BM. rendelet. Magyar Közlöny 17. (1961) 22. sz. 174-175. A titkos szabályok egy kormányhatározatban találhatók: 3082/1961. Korm. határozat, MNL OL XIX-A-83-b-3082/1961. A kormány március 23-ai, fentebb idézett ülésének jegyzőkönyvében található egy feljegyzés is, amely arról a háttéralkuról számol be, amelynek értelmében az állampolgárságtól való elbocsátás követelményét kihagyták a nyilvános jogszabályból, és csak „belső határozatban” fogalmazták meg. A feljegyzés szerint a BM szerveinek élőszóban kellett erre az elvárásra figyelmeztetniük a kivándorlókat, természetesen csak kivándorlási kérelem beadásakor. 61 Szerző nélkül: Határidő: január 31.! Az állampolgárság ügyében segít a Magyarok Világszövetsége. Kanadai Magyar Munkás 21. (1949-1950) 28. sz. (1950. jan. 19.) 16. - Minderre egyébként az 1948-as állampolgársági törvény rendelkezései nyitottak lehetőséget. Fontos újra hangsúlyozni, hogy a kivándorló útlevél legkésőbb 1955-től kezdve az állampolgárság automatikus, kötelező elvesztését vonta maga után. Feltehető azonban, hogy a távozókat már ezt megelőzően, akár 1949 óta rákényszerítették az arról való lemondásra. Az 1961-es szabályozásban tehát csak annyi volt az újdonság, hogy szigorú megkülönböztetést vezetett be a nyugati és a keleti irányú kivándorlási célpontok között. Az sem kizárt, hogy ez a különbségtétel már korábban is gyakorlat volt, de a rendelkezésre álló források alapján ezt nem lehet biztosan kijelenteni. Meglehetősen ellentmondásos helyzet volt ugyanakkor, hogy a például Kanadában élő magyar emigránsok (köztük az 1956-ban illegálisan távozók) regisztrálhatták magukat, és kaphattak konzuli útlevelet, míg az 1961 után legálisan ugyanoda távozó személyeket megfosztották magyar állampolgárságuktól. Hozzá kell tenni persze, hogy a nyugati emigrációban sok olyan magyar is élt, akik a két világháború között hagyták el az országot, az akkori jobboldali rendszer elől menekülve. Ok - amennyiben Magyarország trianoni területéről 1939. szeptember 1-je előtt vándoroltak ki a hazai munkanélküliség elől menekülve, és nem vettek fel idegen állampolgárságot - 1950. január 31-ig kérvényezhették magyar állampolgárságuk elismerését.61 A külképviseleteken történő jelentkezés határidejét később évente meghoszszabbították, majd 1964-ben teljesen el is törölték. Az erről szóló titkos kormányhatározat szerint 1961 óta „számos, külföldön élő volt magyar állampolgár 828
