Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik Péter: A kivándorlás és a magyar állampolgárság, 1948–1978
BENCSIK PÉTER alábbiakat jelentheti: 1. A magyar államnak fogalma sem volt róla, hogy a külföldön élő magyar nemzetiségű személyek közül ki magyar állampolgár, és ki nem. 2. A magyar állam befolyást akart szerezni a magyar emigránsok vagy legalábbis azok kommunistákhoz lojális része felett. 3. A magyar hatóságok elhatározták, hogy akik nem hajlandók regisztrálni magukat, azok végleg elveszítik magyar állampolgárságukat — ismét csak az írott joggal ellentétes módon, hiszen erre sem az 1948-as, sem az újabb, 1957-es állampolgársági törvény nem adott lehetőséget. Ha ez volt a cél, az eljárás minden bizonnyal formális közigazgatási aktus, a megfosztás írásban való kimondása nélkül zajlott le. Ezzel kapcsolatos forrásokra azonban eddig nem sikerült rábukkannom. 1961 azért is kiemelkedő fontosságú témánk szempontjából, mert tizenkét év elteltével első alkalommal ekkor jelent meg újra nyilvános szabályozás az útlevélügy és így a kivándorlás területén is. A kérdést hosszas előkészületek után rendezték, tárgyalt róla a Belügyminisztérium Kollégiuma, az MSZMP PB (kétszer is), végül pedig a kormány.59 Az 1961. március 31-én kihirdetett új szabályok hatályon kívül helyezték az 1903-as útlevél- és az 1909-es kivándorlási törvényt. A külföldön élő magyar állampolgárok útlevelét konzuli útlevéllé nevezték át. Az új rendelkezések legfontosabb részei azonban továbbra is titkosak maradtak, köztük például azok, hogy ki kaphat útlevelet és ki nem, illetve milyen okokra hivatkozva lehet megtagadni az útlevél kiadását. E nyilvánosságra nem hozott szabályok ugyanakkor már levéltári forrásokból ismertek és a napnál is világosabbak: a szocialista országokba távozó személyek konzuli útlevelet kaptak és megtartották állampolgárságukat, míg azok, akik tartósan nyugatra költöztek, csak kivándorló útlevelet kaphattak, vagyis arra kényszerültek, hogy „önként” lemondjanak a magyar állampolgárságról. Ritkán fordult elő az, ami ebben az esetben megtörtént: a kormány ülésén leszavazták Kádár Jánost. Az MSZMP első titkára ugyanis azt javasolta, hogy a konzuli útlevelet a nyugatra emigrálok is kaphassák meg. Ehelyett az új előírások értelmében a nyugatra kivándorlók legkorábban három évvel távozásuk után kaphattak beutazási (de nem állandó hazatérési) engedélyt, és ezt is csak abban az esetben, ha igazolták, hogy elvesztették a magyar állampolgárságukat. A benyújtott kérelmet a magyar hivatalos szervek természetesen csak akkor támogatták, ha az emigráns nem tanúsított ellenséges magatartást a Magyar Népköztársasággal szemben. A titkos határozat értelmében azok az illegálisan emigrált személyek, akik másik állampolgárságot szereztek vagy kérték magyar állampolgárságuk megszüntetését, még bonyolultabb 59 MNL OL XIX-B-l-z-10-60/10-1960. szept. 8.; MNL OL M-KS 288. f. 5/205. ő. e. (1960. okt. 18.), illetve uo. 5/226. ő. e. (1961. márc. 21.); MNL OL XIX-A-83-a-196. jkv. (1961. márc. 23.). Utóbbi ülésen Biszku Béla azt mondta, hogy helyes, ha a kivándorlás feltétele az állampolgárságtól való elbocsátás. 827
