Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik Péter: A kivándorlás és a magyar állampolgárság, 1948–1978
BENCSIK PÉTER A kivándorló és a külföldön élő fogalmának szétválasztása, 1955-1957 1954 októberében a pártvezetés elhatározta, hogy az éves kivándorlási kvótát 900 vagy 1000 főre növeli. Kettős állampolgárok kivándorlása esetén - ha nem merült fel kifogás távozásuk ellen — felszólították az emigrálókat, hogy kérvényezzék elbocsátásukat a magyar állampolgárság kötelékéből. Ezt követően elhagyhatták az országot.41 Ezután évről évre növekedett a kivándorlási kvóta (1955-ben 1300 fő, 1956-ban pedig eredetileg 1500—1700 fő távozását engedélyezték volna). 1956 szeptemberében azonban az addigi korlátozásokat továbbenyhítették. Addig csak a 60 (igazolt munkaképtelenség esetén 50) év fölöttiek vándorolhattak ki, ám ekkor a korhatárt a kapitalista államok esetében 45 évre szállították le, a szocialista államok területére vonatkozóan pedig el is törölték. A nyugati emigrálás esetén továbbra is feltétel maradt, hogy a kérelmező csökkent munkaképességű legyen és hazai eltartása ne legyen biztosított. A kvótát pedig további 1000 fővel 2500—2700 főre növelték.42 41 MNL OL M-KS 276. f. 53/198. ő. e. (1954. okt. 14.) 13. napirendi pont. 42 MNL OL M-KS 276. f. 53/304. ő. e. (1956. szept. 28.) 9. napirendi pont. 43 MNL OL M-KS 276. f. 53/240. ő. e. (1955. JúL 7.) 6. napirendi pont; 4320/1955. MT. határozat. MNL OL XIX-A-83-b Minisztertanácsi határozatok 1944-1990 (a továbbiakban: XIX-A-83-b) 4320/1955. 1948-ban a második állampolgársági törvény elrendelte, hogy a külföldön élő magyaroknak regisztrálniuk kell magukat a magyar külképviseleteken. Az előírás ellenére 1955-ig nem történt előrelépés ebben az ügyben, különösen a nyugati, kapitalista államok területén. (Ennek főleg állambiztonsági okai voltak: veszélyesnek tekintették ugyanis, hogy disszidensek és más megbízhatatlan elemek nagy számban jelenjenek meg a magyar külképviseleteken.) 1955 júliusában azonban egy titkos kormányhatározatot fogadtak el a külföldön élő magyarok nyilvántartásba vételéről, beleértve a nyugaton élőket is. Ennek lehetőségét azonban csak azoknak ajánlották fel, akik „becsületes emberek” és „demokratikus gondolkodásúak” — vagyis azoknak, akiket a rendszerrel szimpatizálóknak tartottak.43 A határozatot hamarosan nyilvánosságra is hozták egy 1956 januárjában kelt belügyi rendeletben. Ennek értelmében az állandóan külföldön élő magyarokat össze kellett írni és állampolgársági jegyzékbe venni, ezért ők a kormány elvárásai alapján „állandó lakóhelyük szerint illetékes magyar külképviseleti hatóságnál személyesen vagy írásban jelentkeznek [...] állampolgárságuk bizonyítására kötelesek a rendelkezésükre álló személyi okmányokat bemutatni”. A nyilvántartásba vett személyeket ezután „útiokmánnyal” látták el, ami (legalábbis ideiglenesen) elismerte magyar állampolgárságukat. (A 9. § szerint ugyanis: „Az állampolgársági 823
