Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik Péter: A kivándorlás és a magyar állampolgárság, 1948–1978
A KIVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG, 1948-1978 attól, hogy milyen okból hagyták el korábban az országot, illetve attól is, hogy a háború folyamán vagy azt követően távoztak. A tömeges kivándorlás korábbi gazdasági motivációi 1945 után eltűntek, ugyanis a jelentős háborús emberveszteség és a földreform megszüntette az addigi agrártúlnépesedést, valamint csökkentette a földnélküliség problémáját. A kommunisták ideológiai okokból sem támogatták a kivándorlás engedélyezését, hiszen számukra a legfőbb termelőerő az emberi munka volt, így az újjáépítés során, majd a tervgazdálkodásban is szükség volt minden munkáskézre.9 9 A szabad mozgás jogát nem tartalmazta az 1949-es alkotmány szövege sem. 10 Bencsik Péter — Nagy György: A magyar úti okmányok története 1945-1989. Bp. 2005. 12-16. 11 A keleti és a nyugati határrezsimről bővebben lásd Bencsik Péter: Kelet és Nyugat között. Államhatárok, úti okmányok, határátlépés Magyarországon és Csehszlovákiában 1945-1989. Bp. 2019. 44-68., 83-110., 381-388. 12 Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989. Bp. 1993.; Kahler Frigyes: Emberi jogok, diktatúra, politikai rendőrség. Rubicon 13. (2002) 6-7. sz. 66-73. 13 Baráth Magdolna: A szovjet tényező. Szovjet tanácsadók Magyarországon. Bp. 2017. A kommunisták tehát első perctől kezdve szabályozták a határok átlépését és a legális emigrációt is. A kompetencia eleinte a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, azaz a szovjetek kezében volt, akiknek engedélye nélkül semmilyen útlevelet és kiutazási engedélyt (vízumot) nem lehetett szerezni.10 A határokat azonban eleinte nem őrizték szigorúan, ezért sokan el tudták hagyni az országot illegálisan, a (zöld)határon. A békeszerződés hatályba lépésekor, 1947 szeptemberében az útlevelek kiadásának joga már a magyar hatóságok kezében volt, ám ekkorra a belügyi tárca teljes egészében a kommunisták irányítása alá került. A keleti határrezsim átvétele ezután is továbbzajlott: a Szovjetunióból importált szabályok jellemezték az útlevélrendészetet és a határellenőrzést is.11 A legális kivándorlást jórészt titkos rendeletekkel szabályozták. Az 1909-es kivándorlási törvény elvileg ugyan hatályban maradt, de valójában nem a hatályos jogszabályok, hanem a titkos, ki nem hirdetett belső rendelkezések voltak meghatározóak a kérdés kezelésében. A külföldre utazás kapcsán tehát feltétlenül beszélhetünk (Kahler Frigyes kifejezéseit használva) egy második normarendszer vagy pszeudojog érvényesüléséről.12 Ezek a le sem írt szabályok a szovjet gyakorlatot ültették át Magyarországra, jórészt a szovjet „tanácsadók” aktív közreműködése révén.13 A legális és természetesen az illegális kivándorlókat politikailag megbízhatatlannak, sőt hamarosan osztályellenségnek is tekintették. Az illegális kivándorlás a századelőn még csak kihágásnak számított, és legfeljebb 15 napi elzárással büntették. 1940-től (tehát még a Horthy-korszakban) vétséggé minősítették át, amelynek büntetési tétele már egy évi börtön is lehetett. 1948-ban a kommunista uralom alatt a maximális büntetés időtartamát ötszörösére emelték, 1950-től pedig (amikor a vétség fogalma kikerült a büntető törvénykönyvből) immár bűntettnek számított. 814
