Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Umbrai Laura: Miért lett lómészáros a főváros? Budapest húsellátás problémái a 20. század elején
UMBRAI LAURA törlesztési részleteinek, valamint fenntartási és üzemi költségeinek fedezésére tényleg szükséges összeget évenkint lényegesen nem haladhatják meg.”63 63 A közvágóhídi, állatvásári és vásár csarnoki díjak emeléséről szóló előterjesztés a közélelmezési bizottság ülésén. Fővárosi Közlöny, 1917. június 12. 1108. 64 Bécsben is megengedett volt a vásár napján az itatás, ott viszont a darával etetést tiltották, és csak a sokkal kevesebb vízfelvételre ösztönző szénával lehetett az állatokat táplálni. 1891-ben Budapest is szabályozta a kérdést, kimondva, hogy az etetés csak szénával, árpadarával, kukoricadarával, korpával és szecskával történhet, a takarmány mennyiségét pedig napi 3 kg-ban korlátozták. A zabbal való etetés mellett a takarmány besózását is megtiltották. 1902-ben pedig a frissen alakított sertésvásáron is kimondták, hogy csak a vásárigazgatóság által árusított szemes és darált kukoricával lehet etetni, állatonként napi 1-3 kg takarmány felhasználásával. Előterjesztés i. m. 6.; A közgazdasági és közélelmezési bizottság ülése. Fővárosi Közlöny, 1900. január 19. 69.; A daraetetés és a vásárt megelőző itatás kérdése. Fővárosi Közlöny, 1905. szeptember 12. 1233-1234.; Vita a közgyűlésen a vágóhídról - Schiller György hozzászólása. Fővárosi Közlöny, 1893. január 13. 3. 65 A daraetetés és a vásárt megelőző itatás kérdése. Fővárosi Közlöny, 1905. szeptember 12. 1234. A speciális budapesti vásári szokások és egyéb terhek Az állatok felhaj tói, vagyis a forgalmazásukra szakosodott vállalkozók sem voltak teljesen vétlenek a húsáremelkedésekben. Ismerünk ugyanis mesterséges árdrágító gyakorlatokat is, amelyeket Budapesten előszeretettel alkalmaztak az eladók. Rendszeresen előfordult például, hogy a vásár reggelén a felhajtok sózott darával beetették, majd jól megitatták az állatokat, ami akár 40—50 kg álsúlynövekedést is eredményezett.64 A felhajtok gyakran a vásár előtti napon már nem is itattak, így a meleg istállóban egész éjszaka szomjazó állat másnap reggel még mohóbban ivott. A mészárosok ezért rendszeresen kérelmezték a vásár napján történő itatás betiltását, amit azonban a tanács állat védelmi okokra hivatkozva mindvégig elutasított.65 A vásári helyzet is sok eltérést mutatott Pesten a bécsihez képest. Az állatvásárokról szóló viták alkalmával leggyakrabban elhangzó szó az „usance ”, vagyis az eladási szokás volt. 1872-ben, a marhavágóhíd és marhavásár megnyitásakor nem szabályozták az eladási módokat, így négyféle eladási szokás maradt gyakorlatban egészen az 1910-es évekig. Ezek közül az első a lábon való szemlélés, amikor a vevő ránézésre adta meg az árat. A második az élősúlyra történő eladás volt a bruttó súly ismeretében, amikor a vevő mindenféle százalék levonása nélkül fizetett. A harmadikban az állat nettó súlyát vették alapul, vagyis a nem értékesíthető részek fejében (persze csak becslés alapján) bizonyos százalékot levontak a mért súlyból. És negyedikként ott volt az úgynevezett holt súly, amikor az eladásra kerülő marhacsordából sorshúzással kiválasztottak egy állatot, amelyet levágtak, és a valódi, most már kimért nettó súly alapján fizették ki az egész csorda árát a tenyésztőnek vagy az eladással megbízott kereskedőnek. Ebben az esetben leszámításra került a bőr, a szarv, a láb térdtől kezdve, az előszáj, a hasbelek, a tüdő, a gyomor, a nyelv, a szív, 755
