Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barabás Gábor: A sohasem volt pápai követek. Új szempontok a 14. századi krónikakompozíció 187. fejezetének értelmezéséhez
BARABÁS GÁBOR pontosította a megbízás természetét. A kép az 1291. január 31-én kelt újabb megbízások148 és az azzal kapcsolatos levelek149 alapján sem tisztul lényegesen, mindössze utalás található az egyik mandátumban arra, hogy János nunciusként, azaz egy legátushoz képest korlátozott, csak az adott ügyre kiterjedő joghatósággal150 tevékenykedhetett a Magyar Királyságban.151 Mindenesetre a legátus megszólítás feltűnő kerülése a pápai oklevelekben, illetve János püspök egy saját oklevelének megfogalmazása152 ezt a Kyer által is kifejtett nézetet látszik megerősíteni.153 A pápai követ oklevelének intitulatioy^ tudniillik hogy csak az Apostoli Szék küldöttének nevezte magát, arra is utal, hogy nem is próbálta magát legátusnak beállítani, tudatában volt megbízása jogi kereteinek. 148 János püspök ezúttal kifejezetten a Habsburgok igénye elleni fellépésre is felhatalmazást kapott. RPR 23547. sz., RN IV. 4427. sz. Ezen kívül azzal bízta meg a pápa, hogy kézbesítse a magyar főpapságnak és világi előkelőknek írt leveleit. RPR 23548. sz., RN IV. 4431. sz. 149 A pápa ezúttal is írt Rudolf német királynak, Albert osztrák hercegnek, illetve Lodomér esztergomi érsek mellett János kalocsai érseknek is. RPR 23543. sz., RN IV. 4425. sz.; RPR 23544. sz.; RN IV. 4426. sz.; RPR 23545. sz., RN IV. 4429. sz.; RPR 23546. sz., RN IV. 4430. sz. 150 A megkülönböztetésre lásd Richard A. Schmutz: Medieval Papal Representatives: Legates, Nuncios and Judges-delegate. In: Post scripta. Essays on Medieval Law and the Emergence of the European State in Honor of Gaines Post. Eds. Joseph R. Strayer - Donald E. Queller. (Studia Gratiana 15.) Rome 1972. 441-463., itt: 443-460. 151 „nos post diversos variosque tractatus cum fratribus nostris in hac parte habitos, nunc de Legato, nunc vero de solempni ad partes illas nuntio destinando studia nostra convertimus” - VMHH I. 373. DGI. sz., RPR 23542., RN IV. 4428. sz. 152 „Johannes miseracione divina episcopus Esinus, per sedem apostolicam ad regnum Ungarie destinatus” - Fontes rerum Austriacarum. Oesterreichischen Geschichtsquellen. Zweite Abteilung. Diplo mataria et acta. Hrsg. G. D. Teutsch - Fr. Firnhaber. (Urkunderbuch zur Geschichte Siebenbürgens. Erster Teil. XV.) Wien 1857. 178. nr. 182. 153 Vö. Kyer, C. L: The Papal Legate i. m. 41-43., 140-149. 154 János egy egyházfegyelmi ügyben kelt intézkedése maradt ránk 1292. február 14-ei kelttel. Ekkor a nuncius az erdélyi püspöknek címzett levelével felfüggesztette Cancrusnak, egy erdélyi egyházmegyei papnak Fülöp fermói püspök általi kiközösítését. Fontes rerum Austriacarum i. m. 178-179. nr. 182. 155 RPR 24791. sz.; Les registres de Boniface VIII. Ed. G. Digard et alii. Paris 1884-1935. (a további akban: RB VIII) 2980. sz. VIII. Bonifác ekkor a Kőszegi Jánosra korábban Lodomér esztergomi érsek, a győri és a veszprémi, valamint más püspökök által 1297-ben kimondott egyházi tilalom feloldását parancsolta Bicskei Gergely választott esztergomi érseknek. Fraknói V: Magyarország egyházi és politikai i. m. 101.; Lenkey Z. —Zsoldos A.: Szent István i. m. 178-180.; Kiss G.: VIII. Bonifác és Magyarország i. m. 1356-1357.; Bárány A.: Magyarország és Anglia i. m. 53-54. 156 LenkeyZ. —ZsoldosA.: Szent István i. m. 178—180.; CsukovitsE.: Az Anjouk Magyarországon I. i. m. 49. Vö. Kádár Tamás: III. András király itineráriuma ( 1278—[ 1290J—1301 ). Fons. Forráskutatás és Történeti Segédtudományok 25. (2018) 87-124., 100-101. Jesi püspöke valóban megérkezett a Magyar Királyságba, missziójáról azonban kevés adattal rendelkezünk. Konkrét tevékenységéről - egy egyházfegyelmi ügyben kelt saját oklevele mellett154 — mindössze VIII. Bonifác pápa egy 1299. évi diplomája ad felvilágosítást, amely szerint János megállapodást kötött Héder nb. Kőszegi Jánossal, aki ígéretet tett arra, hogy csak azt ismeri el királynak, aki az Apostoli Szék támogatását is bírja.155 Kőszegi János így nyíltan szembeszállt az általa korábban még támogatott III. Andrással, akit kevéssel később fogságba is ejtett.156 711