Századok – 2022
2022 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Béla Tomka: Austerities and Aspirations. A Comparative History of Growth, Consumption, and Quality of Life in East Central Europe since 1945 (Mitrovits Miklós)
TÖRTÉNETI IRODALOM ipari körzeteket úgy, hogy a kollektivizálás elmaradása miatt a hatalom nem rendelkezett az élelmiszer-termelés és -elosztás monopóliumával. Lengyelországban a növekedés, a modern ipar felépítése propagandaszólam volt: a valóságban a túlélés volt a tét. Magyarországon az 1970-es években a gazdasági mechanizmus további liberalizálásának leállítása és a Kádár által is támogatott KGST integrációs reform felemás megvalósulása után szintén nem a növekedés volt az elsődleges cél, hanem a Szovjetuniótól kialkudott, többé-kevésbé előnyös kereskedelmi szerződések kötése és a nyugati hitelek révén az életszínvonal szinten tartása, ami nagyjából sikerült is, s ezáltal az évtized végéig stabilizálódott a hatalom helyzete. Ennél azonban sokkal komolyabb hiányossága a könyvnek, hogy Tomka Béla teljes mértékben mellőzte a kelet-közép-európai régió elhelyezését világgazdasági kontextusban, pedig véleményem szerint erre mindenképpen szükség lett volna. így ugyanis a kötetből nem tudjuk meg, hogy a szerző hogyan tekint a régióra: Nyugat-Európa szerves részének, félperifériájának, esetleg perifériájának tartja azt? Tomka sajnos egyetlen bekezdést sem szentelt annak a hatalmas méretű szakirodalomnak, amely ezt a kérdést tárgyalja, így nem is foglal állást a kérdésben. Mindez tudatos döntés, mivel a narratívája szerint nem a régió világgazdaságban elfoglalt helye, hanem az 1945 után megvalósult, központosított szocialista parancsgazdaság az oka annak, hogy ezen országok leszakadnak Nyugat-Európától. Az újabb kutatások azonban árnyalják ezt az értelmezést. A létező szocialista rendszer - amely számos változtatáson ment keresztül -, a szovjet politika által támasztott korlátok és a kelet-közép-európai régió világgazdaságba való integrációjának következményei egyszerre járultak hozzá ahhoz a tényhez, hogy az 1960-as évek második felétől divergált a régió a Nyugattól. E témában újabban egyre több - levéltári forrásokon alapuló - szakirodalom áll rendelkezésre. Oscar Sanchez-Sibony Red Globalization: The Political Economy of the Soviet Cold Warfrom Stalin to Khrushchev (Cambridge University Press 2014.) című monográfiája, vagy a Jeronim Perovié szerkesztésében megjelenet Cold War Energy: A Transnational History of Soviet Oil and Gas (Palgrave Macmillan Press 2017.) című tanulmánykötetben szereplő esettanulmányok rendkívül bőséges forrásanyag alapján más megvilágításba helyezik a hidegháború és a szocialista blokk gazdaságtörténetét. Az 1953 és 1973 közötti időszakban - amely a nyugat-európai kapitalizmus „aranykora” - a kelet-közép-európai régió többé-kevésbé tartotta a fejlődési ütemet annak ellenére, hogy kimaradt a Marshall-tervből, az európai integráció minden előnyéből, sőt kereskedelmi embargóval, védővámokkal, a globális kereskedelemben korlátokkal, valamint tőke- és technológiahiánnyal kellett szembenéznie. Eközben a tudományos és technikai forradalom jelszava alatt hiába igyekeztek rendszereiket megreformálni, iparukat a nehéziparról a fogyasztás s ezzel együtt az életszínvonal növelését elősegítő vegyiparra átállítani, csupán a szovjet nyersolajtól váltak függővé végzetes mértékben. Majd az 1970-es években akkor indult meg igazából a régió globalizálódása, akkor volt lehetőség a nemzetközi gazdasági világrendszerbe integrálódni, amikor a gazdasági világválság is egyre inkább éreztette hatásait, így Európa félperifériájaként a növekvő mennyiségű import finanszírozásához szükséges exporttermékek előállításához és az életszínvonal fenntartásához szükséges források megszerzéséhez az eladósodáson keresztül vezetett az út. Összességében tehát nem igazolható a kötet azon következtetése, miszerint csupán a kelet-közép-európai szocialista gazdálkodási mechanizmusok miatt következett be a divergencia. A rendszer a kényszerűen autark-időszakában éppen hogy jobban teljesített, mint a világgazdasággal szemben jóval nyitottabb, sorosabb kapcsolatai idején. A divergencia tehát akkor tapasztalható, amikor az érintkezés intenzívebb, és a félperifériás gazdaság erőteljesebben kapcsolódik be a nemzetközi munkamegosztásba. Tomka feltételezése szerint amennyiben nincs negyvenöt évnyi szocializmus, akkor valószínűleg kiegyenlítődtek volna a különbségek Európa két része között. Ezt a háború előtti konvergálással és a nyugat-európai államok egymás közötti kiegyenlítődésével támasztja alá. 657
