Századok – 2022
2022 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Béla Tomka: Austerities and Aspirations. A Comparative History of Growth, Consumption, and Quality of Life in East Central Europe since 1945 (Mitrovits Miklós)
TÖRTÉNETI IRODALOM a társadalom valós életszínvonalát. Ugyanakkor az is világos, és a szerző nem is titkolja, hogy a valós életkörülmények hiteles ábrázolásának számos módszertani problémája van. Legfőképpen az, hogy nem állnak rendelkezésünkre a fogyasztásra és az életminőségre vonatkozóan mindent kizáróan hiteles adatok, illetve a gazdaság- és társadalomtörténészek eddigi részkutatásai is eltérő mélységűek és színvonalúak. Az összehasonlítást az is nehezíti, hogy az egyes országokról és régiókról, valamint a különböző időszakokról sincsenek egyformán megbízható adatsorok. E módszertani nehézségekkel azonban Tomka megbirkózik. A gazdasági növekedés bemutatásakor Agnus Maddison vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP-adatait veszi alapul. A fogyasztás mérőszámaként a Corrado Gini olasz közgazdászról elnevezett Gini-indexet alkalmazza az egyes országok rangsorolásában, de itt hangsúlyosan figyelembe veszi a legújabb nemzetközi társadalomtörténeti kutatások eredményeit is a fogyasztási struktúráktól a nemek közötti egyenlőtlenségeken át a generációs fogyasztási szokásokig. A legnehezebben adatolható tényező az életminőség, amelyet a szerző talán az egyik legfontosabb összetevőnek tart. A sokféle felmérés közül leginkább az úgynevezett emberi fejlettségi index (Human Development Index) alapján végzi el az összehasonlítást az egyes régiók között, amelyet kiegészít a halálozási adatokkal. Felmerül a kérdés, hogy mit mivel hasonlít össze a szerző? Először is, a könyv címében szereplő Kelet-Közép-Európa itt három országot jelent: Csehszlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot. Az elemzés ugyan vállaltan Magyarország-központú, de nem zavaróan, mivel Tomka igyekezett a másik két ország gazdaságtörténetére vonatkozó releváns angol nyelvű szakirodalmat is feldolgozni könyvében. A szerző azonban nem e három országot veti össze egymással - bár időnként tesz utalásokat a köztük lévő különbségekre -, hanem a régió adatait hasonlítja össze Nyugat-Európa 15 fejlett államának adataival. Ebből adódik, hogy minden fejezet két fő részből áll. Előbb bemutatja a nyugat-európai, majd a kelet-közép-európai fejlődési sajátosságokat, amelyeket egyben össze is vet a nyugatiakkal. így tehát a könyv címe nem pontos, hiszen amennyire szól Európa keleti feléről, legalább annyira a nyugatiról is. Tomka fő célja, hogy a növekedésen, fogyasztáson és az életminőségen keresztül bemutassa, hogy Kelet-Közép-Európa és Nyugat-Európa 15 legfejlettebb országa (EU-15) között a 20. században mikor tapasztalhatunk konvergenciát, s mikor divergenciát. Fő megállapításai közé tartozik, hogy 1913 és 1939 között a kelet-közép-európai régió konvergált, míg 1945 és 1989 között átmeneti stagnációt követően divergált, a szocializmus összeomlása után pedig egy rövid átmeneti időszak után újra konvergál Nyugat-Európához mindhárom tárgyalt területen. A könyv összességében egy kiváló szintézis, amely kézikönyvként is jól használható mindenki számára, aki meg szeretné ismerni Európa főbb gazdasági mutatóit. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy szintézis esetén bizonyos kérdések csak elnagyoltan vagy egyáltalán nem jelennek meg. így teljes mértékben hiányzik a politikatörténeti háttér, ami nem különösen nagy probléma egy gazdaság- és társadalomtörténeti munkában, de a főbb politikai döntések motivációit legalább vázlatos formában hasznos lett volna bemutatni. Többek között azért is, mert ennek hiányában az olvasó nem tudja, hogy 1945 és 1989 között a szocialista rendszeren belül mikor és miért változott a politikai irányvonal, amelynek mindig voltak gazdaságpolitikai implikációi. Az 1953 utáni reform-korszakban a technikai-tudományos forradalom vívmányainak alkalmazásával a növekedés mellett a társadalom szocialista emancipációja volt a cél, majd az 1970-es években — egyre nehezebb nemzetközi feltételrendszer közepette — a fenntartás, de már nem a növekedés hajszolása lebegett a politikai vezetők szeme előtt. Néhány példával illusztrálva: az 1970-es években Lengyelországban a vezetés nem a növekedés céljával vett fel hiteleket és invesztált a nehéziparba rengeteg tőkét, hanem azért, mert a népességnövekedés olyan jelentős volt, hogy a rendszer ideológiájának - a teljes foglalkoztatottságnak - megfelelve munkahelyeket kellett teremteni a munkaerőpiacra belépő évi 2-300 ezer fiatalnak. Emellett lakást kellett (volna) építeni nekik, és élelemmel ellátni az egyre nagyobbá duzzadó 656
