Századok – 2022
2022 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rudolf Veronika: A Birodalom vonzásában. Cseh–magyar–osztrák kapcsolatok 1196 és 1214 között
RUDOLF VERONIKA egyetértésre jutni, így végül két trónaspiráns királlyá választására is sor került. VI. Henrik öccsét, Fülöp sváb herceget (1198—1208)6 a szász, a bajor, az osztrák és a karintiai herceg, valamint a frankok és a svábok közreműködésével választották meg, míg ellenlábasaik Adolf kölni érsek (1193—1205 és 1212—1216) vezetésével a Stauf-dinasztiával szembenálló Welf-családból származó Braunschweigi Ottó (római király 1198—1218)7 mellett tették le voksukat. VI. Henrik fiának, Frigyesnek a választott királyi címét ekkor már senki sem vette figyelembe, így Konstancia özvegy császárné előbb Szicília királyává választatta fiát, majd lemondott nevében a német trónról. A két uralkodó léte döntésre kényszerítette a megválasztásukban részt nem vevő fejedelmeket is, de a Birodalmon kívüli uralkodók állásfoglalása sem volt mellékes, ahogyan a pápáé sem. A Szent Péter trónján ülő III. Ince (1198-1216) egyenesen magának tartotta fenn a döntés jogát, amit Venerabilem kezdetű bullájában juttatott kifejezésre 1202-ben. Az ebben foglaltak alapján Frigyest fiatal kora, Sváb Fülöpöt pedig egyházüldöző volta miatt nem tartotta alkalmasnak az uralkodásra, így IV. Ottó mellett foglalt állást, aki ezért cserébe védelmet ígért a pápának és az egyháznak.8 6 Életére lásd Eduard Winkelmann: Philipp von Schwaben und Otto IV. von Braunschweig. I. König Philipp von Schwaben. (Jahrbücher der deutschen Geschichte) Leipzig 1873.; Peter Csendes: Philipp von Schwaben - Ein Staufer im Kampf um die Macht. Darmstadt 2003. 7 Életére lásd Eduard Winkelmann: Philipp von Schwaben und Otto IV. von Braunschweig. II. Kaiser Otto IV. von Braunschweig. (Jahrbücher der deutschen Geschichte) Leipzig 1878.; Bernd Ulrich Hücker: Otto IV. Der wiederentdeckte Kaiser. Eine Biographie. Frankfurt 2003. 8 Wolfgang Stümer: Dreizehntes Jahrhundert (1198-1273). (Gebhard. Handbuch der deutschen Geschichte 6.) Stuttgart 2007. 156-188. 9 Burkhard premontrei szerzetes saját korára önálló értesüléseket hozó krónikáját 1229-1230 táján vetette papírra. Körmendi Tamás: Kl 1196-1235 közötti magyar történelem nyugati elbeszélő forrásainak kritikája. (Magyar történelmi emlékek. Értekezések) Bp. 2019. 94. 10 „principes terrarum et barones arte dyabolica edocti nec curabant iuramenta infringere nec fidem violate et ius omne confudere” - Burchardi praepositi Urspergensis Chronicon. Ed. Oswald A kettős király választás jelentős változásokat idézett elő a Birodalom struktúrájában: egyfelől felértékelte a fejedelmek politikai és katonai szerepét, hiszen mindkét fél hajlandó volt komoly engedményeket tenni bármely lehetséges új támogatójának, másfelől az erőskezű császári hatalom hiánya megnövelte mozgásterüket. Ezek a körülmények alkalmat és lehetőséget teremtettek a gyors és látványos felemelkedésre, egy-egy dinasztia jövőjének megalapozására, de akár a bukásra is. A Birodalom fejedelmei igyekeztek kihasználni a trónviszály képlékeny világát, így a nagyobb haszon reményében számos pártváltásra került sor ezekben az években. Ursbergi Burkhard9 igencsak elítélő hangnemben örökítette meg kortársai szinte napi gyakorlattá vált oldalváltásait: „a föld tapasztalt fejedelmei és bárói, akik jártasak az ördögi mesterkedésben, nem foglalkoztak az eskük megszegésével, sem a hűség megtörésével és a jog teljes elferdítésével”.10 507
