Századok – 2022
2022 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Két (király)választás Magyarországon. Habsburg Albert és Jagelló I. Ulászló magyar királysága
PÁLOS FALVI TAMÁS ugyan távolról sem egyszerű, de a lényeges pontok világosak: a levelet küldő magyar urak familiárisai elvettek valamilyen leveleket az ellenségeiktől, amelyeket további ellenségek — vagyis a nyilván Jagelló-párti cseh urak — „gratulálás céljából” elküldték a lengyel udvarba. Onnan azután ezeket a leveleket - vagy inkább a másolataikat — a lengyelek visszaküldték Magyarországra, „békéltetőleg vagy gyalázkodó módon”.65 mittimus hic insertas [...].” - Uo. 89. A lengyel országnagyok első levelének vonatkozó helye sajnos az értelmetlenségig torzult, talán a kiadó hibájából, de valószínűbb, hogy már a másolat is az volt, amely alapján dolgozott. 65 Az egyetlen szerző, aki az információt megpróbálta értelmezni, ezt az 1438. augusztusi nagy oszmán betörés kontextusában tette. Lásd John Jefferson: The Holy Wars of King Wladislas and Sultan Murad. The Ottoman-Christian Conflict from 1438-1444. Leiden-Boston 2012. 155. 99. jegyz. A szerző szerint a magyar urak levelei, amelyeket Lengyelországba küldtek, visszakerülvén Magyarországra rejtélyes módon az oszmánok kezébe jutottak, és végül török foglyoktól kerültek a magyarokhoz. Utóbbiak e „titokzatos tartalmú” levelekben látták annak bizonyítékát, hogy a lengyelek Magyarország megtámadására buzdították az oszmánokat. Nyilvánvaló azonban, hogy egészen másról volt szó: a levélben említett ellenségek, akiktől elvették a „gratulálás céljából” Lengyelországba küldött leveleket, szinte bizonyosan a „lengyel párt” képviselői voltak, nem pedig az oszmánok, mint azt Jefferson vélte; az utóbbiakat egyébként a magyarok soha nem nevezték egyszerűen csak az „ellenségeink”-nek. 66 Wostry, W: Albrecht II. i. m. II. 153-154. 67 „in presenti civitate agetur, ut dominus dux Austrie sit rector et gubernátor regni Boemie supremus” - Deutsche Reichstagsakten unter Kaiser Sigmund i. m. 263. A folytatásból kiderül, hogy a herceg nem akart kötélnek állni: „sencio ipsum ducem non nimis voluntarium ad acceptandum”. Magyarázat az eddig elmondottak fényében egyetlen kínálkozik: halála előtt, minden bizonnyal a környezetében tartózkodó magyar országnagyok és talán Borbála császárné nyomására, Zsigmond megváltoztatta az öröklésre vonatkozó végakaratát. Hogy a változtatás miben állt, csak gyaníthatjuk, de egyfelől Habsburg Albert és Luxemburgi Erzsébet, másfelől a lengyel udvar reakciói alapján némi valószínűséggel rekonstruálható. Schlick birodalmi főkancellár 1437. december 26-ai levele szerint Zsigmond Prágából azért küldte őt Albert herceghez és Erzsébet hercegnőhöz Bécsbe, hogy rábeszélje őket Csehország kormányzatának átvételére azzal a kikötéssel, hogy amíg él, Zsigmond használja a királyi címet, halála után pedig ők lépnek örökébe. A hercegi pár azonban vonakodott engedelmeskedni, és csak annyit ígértek meg, hogy december 6-ra készek Prágába menni.66 Végül útnak is indultak, de — kevéssé meglepő módon — csak Znojmó városáig jutottak, ahol találkoztak a Magyarországra visszatérő, súlyosan beteg császárral. Itt immár arra próbálták rábeszélni Zsigmondot, hogy Bécsbe menjen, miközben a császár még mindig Csehország kormányzatával akarta felruházni Albert herceget.67 Jól látható, hogy Albert és Erzsébet vonakodtak Zsigmond kérésére Prágába menni, és vonakodásuk elég egyértelműen összefüggésben állt a lengyel követek érkezésével. A hercegi pár tisztában lehetett azzal, hogy egy kedvezőtlen fordulat esetén a cseh fővárosból képtelenek lesznek érvényt szerezni 475
