Századok – 2022
2022 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Eiler Ferenc – Tóth Ágnes (szerk.): A magyarországi németek elmúlt 100 éve. Nemzetiségpolitika és helyi közösségek (Eőry Áron)
TÖRTÉNETI IRODALOM nyal pillanatig sem azonosultak és a kivitelezési módokban szabotáltak. A MNNE figyelmeztetése - „Utánunk vagy helyettünk csak a szélsőség jöhet” (102.) - profetikusnak bizonyult: a velük szemben elharapódzott hecc-incidensek és hatósági túlkapások a „Basch-csoport” aktivistáit konspirációra és - a németérzésű lakosság szimpátiareakciójával kísért - szervezeti önállósodásra késztették. A falrafestett ördög megjelent a Volksbund képében - ennek természetrajza pedig elsőrendűen Spannenberger Norbert összefoglalásában olvasható a kötetben. Spannenberger és Vitári Zsolt hasznosítja leginkább a „német agrárnépesség” társadalmi rétegződésének (148.) sokirányú magyarázó erejét. Vitári különösen a németül (is) érző lakosságrész korszakban végbemenő politizálódását és fiatalságának emancipációs kísérletét segít a „szocializációs tradíció” alapján megérteni. (143.) A korszak végére kibontakozó német ifjúsági kultúra intézményes felületei mind szociális, mind nemi esélyteremtési csatornákat jelentettek (vezetőségi rekrutáció, tanulmányutak, játszócsoportok, sváb bálok), viszont az egyre inkább birodalmi mintákat hajszoló mozgalom addig ismeretlen megosztottságot vitt az új nemzedékbe. Hitler az egy (Volksbund-) kalap alá vett honi németségre háborús „tartalékseregként” tekintett, melyet a győzelem után (Nagy-) Németországba telepít át, azaz egy alternatív hadi kimenetel esetén az várta volna őket jutalomképp, ami a megtörtént történelemben büntetésként szakadt rájuk. Ez először 1944-1945 fordulóján következett be, mikor az előrenyomuló Vörös Hadsereg kifejezetten német származású civileket szállított el újjáépítési kényszermunkára. A hazai eseteket Márkus Beáta tette historiográfiai tájékoztató és levéltári források mérlegére. A szovjetek büntetőakciója a vétség képletében gondolkodott, jóllehet a pontosítatlanul hagyott „német származás” értelmezése „deportálási régiónként” változott. A Szövetségesek mindenütt lesújtottak a „tengelyhatalmi kisebbségekre”, közülük kivált a „népi német” diaszpórákat küszöbölték volna ki Közép-Európából lakosságcserével és vagyonfosztással. Otthonához ragaszkodó németségünk számára ekkortól teljesedik ki a megjelöltség húsbavágó élménye és az ezt hamar követő párialét. A Magyarországról való állami kiűzéshez Bednárik János nyújt erős erkölcsi vetülettel bíró epizódokat. Előbb katolikus püspökök példáján szemlélteti, hogy az egyház mentesítési igyekezete „személyválogató” volt az „államhű németek” preferálásával; majd a kitelepítést vis maio^ém vették tudomásul és az emberséges lebonyolítás mellett az új „telepesek” felekezeti másfélesége ellen léptek volna fel. (205.) A főpap és plébánosai közti levélváltás sajátszerű forrásműfaja pedig reverenda mögötti vívódásokat és kifakadásokat árul el az érintett közösségek papjainál. Fáradhatatlan segíteni akarásra vagy német származásuk reszkettető hatására egyaránt olvasni példát a „szolgálati út” és személyesség, principális és lelki gondviselő kettősségeit felmutató szövegekben. A politikai problémahalmazt már a rákosista államnak kellett kezelnie. A visszatérésért folyamodó - az állami szervek megvető felhangú szóhasználatával - „svábokat” később sem várták vissza, egy tollvonással kizárva az érintett kárvallottak minden jogorvoslati esélyét. Az államnak „saját részre” kiadott menlevele egyfelől, a jogfosztott itthonmaradóktól elvárt beletörődés és felejtés másfelől a kor tragikus groteszkje. Állampolgárságukat mégis helyreállították, sőt gazdasági kényszerek nyomán máról holnapra suttogó ösztönzéspropagandával telepítettek vissza szakmával rendelkező fiatalokat Nyugatról — hozzá álságos imázst építve a „megbocsájtó” Népköztársaságról. (240.) Vagy a Szovjetunióból hazaengedett német nemzetiségű hadifoglyoknak engedtek családegyesítési kiszállíttatást az NSZK-ba, miután a magyar fél 35 kg-os - immár valóban „egy batyunyi” - fejenkénti csomagra kopasztotta őket. A krimiszerűen szövevényes diplomáciai huzavonáknak és machinációknak Tóth Ágnes adja lelkiismeretes, akkurátus feltárását. A nyugatnémet területekre vagy Ausztriába kerültek az 1960-as években már a jóléti államok haszonélvezőiként utaztak be Magyarországra rokonlátogatókként. Szorgos életük tárgyi luxusainak hazaajándékozásával „a nyugati életstílus csábítását” hozták a vidék szocialista 220
