Századok – 2022
2022 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Fodor Pál – Varga Szabolcs (szerk.): Egy elfeledett magyar királyi dinasztia: a Szapolyaiak (Csermelyi József)
TÖRTÉNETI IRODALOM jól. A Spanyolok Debrecenben című fejezetnek például találóbb lett volna a Habsburg segélyhadak címet adni, hiszen az említett spanyolokról mindössze három mondat szól. A 213. oldalon szerepel egy elgépelés János király rokonsági viszonyait illetően, a 236. oldalon pedig János Zsigmondot fejedelemnek nevezi, holott 1563-ban még a választott királyi címet viselte. E hibákat gondosabb lektori munkával ki lehetett volna szűrni. Csepregi Zoltánnak a Szapolyai országrész reformációját és egyházi irodalmát bemutató írása néhány kisebb esettanulmányból áll (Bebek Imre prépost esküvője, segesvári hitvita, brassói reformáció, marosvásárhelyi hitvallás), amelyek a szerző korábbi munkásságából már ismerősek lehetnek. Nem véletlenül ezeket a momentumokat emelte ki, ugyanis az első három eseménynél megfigyelhető a Szapolyai-család egyik tagjának személyes beavatkozása, a negyedik létrejöttéhez pedig többek között az uralkodóház támasza, Petrovics Péter protestánsbarát tevékenysége készítette elő a talajt. Ács Pál a Szapolyai családhoz közvetlenül kötődő magyar nyelvű irodalmi alkotásokat mutatja be tanulmányában, elsősorban azt, hogyan értékelték a Szapolyaiakat a nemzeti királyság híveinek számító írók, és hogyan interpretálták a dinasztia lengyel kapcsolatait. Rövid ismertetőt kapunk a magyar nyelven is alkotó renegát Murád dragomán kísérletéről, amelyben protestáns érvrendszert felhasználva bátorít az iszlám hit felvételére. Kasza Péter a Szapolyai-udvarhoz kötődő, latinul alkotó szerzők bemutatásával hívja fel a figyelmet arra, hogy a Báthory-kori erdélyi kulturális virágzást ez a korszak alapozta meg. Varga Szabolcs második írása I. János udvarának reprezentációjáról szól. Jól illeszkedik a kötet művelődéstörténeti „blokkjába”, ugyanis foglalkozik a király személyes műveltségével, mecénási tevékenységével és építkezéseivel, olyan témákkal, amelyeket eddig alig ismertünk. Arról is külön fejezetben ír, hogy milyen király szeretett volna lenni János, ha uralkodása nem sodródik kényszerpályára. Végül azért is szerencsés e tanulmány elhelyezkedése, mert a dinasztia hagyatékával és emlékezetével foglalkozó írások előtt apa és fiú, a király és a fejedelem temetéseivel is foglalkozik, amelyek szintén alkalmat adtak a reprezentációra. A két utolsó tanulmány témája a Szapolyaiak hagyatéka. Bubryák Orsolya a forrásokban megjelenő tárgyi emlékeknek, különösen János Zsigmond aranykeresztjének szentelte írását, kitérve arra, hogy a műtárgy forrásokban olvasható történetével kapcsolatban mi az, ami elfogadható, és mi az, ami megalapozatlannak tűnik. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb bemutatott kincsről már csak az írásos források adnak hírt, míg a Szapolyaiakhoz kötött valóban fennmaradt tárgyak provenienciája bizonytalan hitelességű. Varga Szabolcs kötetzáró írása azzal foglalkozik, hogy milyen kép maradt fenn a családról az elmúlt századokban. A szerzőnek szükségképp válogatnia kellett a bemutatott szerzők között, mindenesetre sikerült néhány meglepő, de fontos állítást megfogalmaznia, például azzal kapcsolatban, hogy - szemben a Hunyadiakkal - a nemzeti érzésektől fűtött reformkor, a dualizmus és a Horthy-kor sem kedvezett e nemzeti dinasztia megítélésének. Végül ismét hangsúlyozni kell, hogy ezzel a kötettel még korántsem merítették ki a Szapolyai-kor kutatásával kapcsolatos lehetőségeket, a szerzők számos témát (például I. János udvartartása, országrészének igazgatása) nem vagy csak meglepően rövid terjedelemben tárgyalnak. Sokatmondó e tekintetben, hogy a Mohács utáni időszakkal foglalkozó tanulmányok apparátusában a nyomtatott forráskiadások és a szakirodalom erős túlsúlyban vannak a kiadatlan levéltári forrásokhoz képest. Ez annak fényében érthető, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött, 1526-1571 közt keletkezett iratanyag digitális publikálása csupán 2018-ban kezdődött el, és még nem fejeződött be. Bízhatunk abban, hogy a világhálón elérhető forrásanyag folyamatos bővülésével a jövőbeli tanulmányok hivatkozásaiban egyre több kiadatlan forrás fog feltűnni. Csermelyi József 214
