Századok – 2021
2021 / 4. szám - IN MEMORIAM - Gergely András (1946–2021) (Csorba László)
IN MEMORIAM GERGELY ANDRÁS (1946-2021) Hatalmas, átfogó tudás és nagyvonalú, elegáns előadás. Ezek a kezdőszavak, ha a kortárs magyar történettudomány egyik kimagasló egyéniségére, a tudós és tanár Gergely Andrásra emlékezünk. 1975-ben találkoztam vele először. Szabad György mutatta be fiatal tanítványát az általa irányított tudományos diákkör tagjainak. A professzor e gesztussal is igyekezett összekapcsolni a köréje gyülekező egyetemisták és kutatók több nemzedékét. Annyiban sikerrel, hogy bár hosszú évtizedek teltek el azóta, ez a hol lazább, hol szorosabb szakmai-baráti kapcsolattartás azóta is működik azok között, akik az iskolateremtő mester munkásságának szemléleti hatásához a vele való személyes tanítványi-munkatársi együttműködés, idővel a barátság élményét is hozzákapcsolhatták. Köztudomású, hogy e körnek kiemelkedő tagja volt Gergely András, aki az 1970-es évek végén — Szabad hívására — első munkahelyéről, az MTA Történettudományi Intézetéből „visszatért” az ELTE BTK Új- és Legújabb kori Tanszékére, mi több, egy negyedszázadra szobatársak is lettek szeretve tisztelt professzorával. Hamarosan átvette a diákkör vezetését, melynek magam akkor titkári posztját töltöttem be — így azóta követhettem közelről pályája, sorsa alakulását. Számos alkalommal élvezhettem rendkívül világos, a lényeget kivételesen jó érzékkel kiemelő előadói stílusát, amelyben a fölényes anyagkezelésnek és a háttérstruktúrák revelatív átvilágításának élményét szórakoztató anekdoták sora fűszerezte. Baráti körben pedig istenadta történetmesélő tehetsége olyan mesteri, sőt művészi fokon vegyült a poénokat villámgyorsan fölszikráztató, hol derűs és simogató, hol fanyar és csipkelődő humorral, mi több, a sokszor önmagát sem kímélő iróniával, hogy az utóbbi évtizedekben akárhányszor olvasok a híres nagy európai szalonvilág és társasági élet központi figuráiról, nevezetes kedvenceiről, ők mindig „gergelyandrásos” hanghordozással, gesztusokkal, az ő társalgási profizmusával jelennek meg előttem. Orvoscsalád gyermekeként, Szegeden nőtt fel, könyvek és jóbarátok identitásformáló környezetében, amely valamiképp meg tudta őrizni a polgári életforma és értékvilág étoszát a változó keménységű pártállami diktatúra hétköznapjaiban. A történelemtudomány felé komolyabban a Ki miben tudós? középiskolai vetélkedő országos második helyezettjeként fordult - a részleteket elmesélte abban a remek életrajzi interjúban, amelyet Pelyach István készített vele az Aetas hasábjain (33. [2018] 3. sz. 186-193.). Az egyetemen a történelem mellett filozófiát hallgatott, ami megalapozta majdani eszmetörténeti vizsgálódásainak magas minőségi szintjét és széles szemléleti horizontját. Könnyen és gyorsan tanult nyelveket: legelőbb a németet (mainzi ösztöndíjának is köszönhetően), később az angolt, de megismerkedett a holland nyelvvel is - ennek azután nemcsak történészként, de 883 SZÁZADOK 155. (2021) 4. SZÁM
