Századok – 2021
2021 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Csatári Bence: A rendszerváltás és az ahhoz vezető út az Országos Rendező Iroda történetében
CSATÁRI BENCE irányítás alatt álló hivatalos sajtó éppen ezért elítélte az ŐRI kiskapukkal élő tevékenységét. Ahogy a cikk fogalmazott: „Műsoraikat indokolatlanul nagy ügyeleti és műsorellenőrzési díjakkal is megterhelték. [...] A vizsgálat többek között súlyos szabálytalanságokat, visszaéléseket is megállapított.”178 A folyamatos pénzügyi manipulációkkal való gyanúsítások is közrejátszhattak abban, hogy Bulányi László ORI-igazgató 1988. november 4-én öngyilkos lett.179 Utána, megbízottként Gál Iván került az intézmény élére, aki előzőleg az egy évvel korábban megszüntetett IRI első és egyben utolsó igazgatója volt.180 A cég éléről a Népszabadság 1989. január 25-ei száma szerint pártfegyelmivel és pénzbüntetéssel kellett távoznia, mert az IRI ráfizetéses volt.181 178 Ezzel kapcsolatban híresült el Kabos Lászlónak az a mondása, miszerint ő annyit kér egy-egy műsora után, amennyit akar. Magyar Nemzet, 1989. január 17. 7. 179 Bulányi László öngyilkosságát a kommunista titkosszolgálattal való szoros kapcsolatával hozza összefüggésbe a mai napig a zenész szakma. Közmondásos, hogy ujján volt egy olyan pecsétgyűrű, amelyről előszeretettel hangoztatta, hogy méreg van benne, és alkalomadtán annak tartalmát kiüríti. Szönyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990. H. n. [Bp.] 2005. 180 Magyar Nemzet, 1989. január 17. 7. 181 Népszabadság, 1989. január 25. 6. 182 Magyar Nemzet, 1989. január 17. 7. A cikkíró már nyíltan támadhatta a letűnőfélben lévő korszak nagy neveit, így megkérdőjelezte Erdős Péter, Wilpert Imre és Boros Lajos kiemelt szerkesztői díjainak jogossát is. Gál reagálása szerint viszont 1988-ban a Neoton Família, a Dolly Roll és a Z’Zi Labor Interpop Fesztiválra történő színpadra állítása kifejezetten erre az egy alkalomra készült, így az érintett szerkesztők megérdemelték az akkoriban egyszeri megbízás után horribilisnek mondható fejenkénti 12 500 forintot. Az ŐRI zavarosnak tűnő ügyeiről többek között cikkezett a Népszabadság 1989. január 26-ai és január 28-ai száma is, megemlítve, hogy a szokatlanul magas honoráriumú művészek és szerkesztőik ennél nagyságrenddel nagyobb bevételt termeltek a korábban állami monopolhelyzetben lévő intézménynek. A vizsgálat során azonban nemcsak az került napvilágra, hogy a kommunizmus általános egyenlőségének elvét meghazudtolóan nagy összegeket fizettek ki a fellépőknek és a szerkesztőknek, hanem az is, hogy sokszor valóban etikátlanul, törvénybe ütközően jártak el. Például az ŐRI és az OKISZ Labor 1987-es közös rendezésű szilveszteri rendezvényén fiktív számlákkal fedték el a valós bevételt, más alkalmakkor - az adózást megkerülendő - nyugdíjasok nevére utalták a pénzt, megint máskor a művészek hozzátartozóit szerkesztőként tüntették fel, holott gyakorlati munkájuk nem vagy csak alig volt a produkciókban.182 A glasznosztynak köszönhetően ezeket a visszaéléseket már szabadon tárgyalhatta a sajtó, ám az kevéssé feltételezhető, hogy korábban egyáltalán ne lettek volna visszaélések az ORI-nál. Az ORI-botránynak azonban súlyosabb 877