Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Kiss Gyöngy (szerk.): Impériumváltás Erdélyben 1918–1920 (Jeszenszky Géza)
TÖRTÉNETI IRODALOM Szarka László a nemzetiségekkel elmulasztott kiegyezések számbavétele után összegzi a magyar kormány és a Román Nemzeti Tanács aradi tárgyalásait. Megtudhatjuk, hogyan próbálta Jászi Oszkár kivédeni az elszakadást az ország különböző nemzeti csoportjainak szétválasztásával, nemzetiségi kantonokkal. Rá kellett azonban jönnie, hogy „Maniu Gyula és én különbözőképpen magyarázzuk a népek önrendelkezési jogát. Az én felfogásom szerint ez [...] egy magyar Svájcot jelentene, a Maniu felfogása szerint pedig szűk román nacionalista impériumot” (94.). E megállapításra mintegy rímel Gyárfás Elemérnek, Kisküküllő megye utolsó főispánjának 1919. március végén Maniu — akkor már a Nagyszebenben működő erdélyi Kormányzótanács elnöke - számára Erdélynek a három nemzet általi közös kormányzásáról készített, de a románság hangulatát tapasztalva végül át nem adott, e kötetben is közölt memoranduma. És, mint a későbbi események igazolták, Maniu a román politikusok között a magyarokkal szemben még mindig viszonylag méltányosabb politikát képviselt. (De nem ezért fejezte be életét a máramarosszigeti kommunista börtönben.) A nemzetiségi kérdésről nemcsak a magyarok és az erdélyi románok gondolkodtak radikálisan eltérő módon 1918 őszén, de a magyar táboron belül is jelentősen eltértek a vélemények, ahogy az erdélyi Fodor János ezt írásában be is mutatja. Az 1913-ban létrehozott Erdélyi Szövetség „drasztikus” magyarosító törekvéseit (telepítések, parcellázás) a szabadelvű Tisza István elutasította, és külpolitikai megfontolásokból is megegyezésre törekedett a románokkal. Apáthy, Bethlen, Ugrón Gábor kulturális és vallási engedményekkel kivédhetőnek gondolta mind a föderalizálás, kantonizálás Jászi-féle, mind a Román Nemzeti Párt 1918 októberében már nyíltan hirdetett elszakadási programját. Az utóbbinak szárnyakat adott Robert Lansing amerikai külügyminiszter november 5-ei, a románok nemzeti egységét támogató nyilatkozata. A román birtokosokat is érintő fosztogatások, az aradi tárgyalások eredménytelensége és a román hadsereg megjelenése hatására Marosvásárhelyen november végén tartott székely nagygyűlés az önálló Székely Köztársaság helyett az egységes és demokratikus szövetségi népköztársaság mellett foglalt állást. Az erdélyi magyar sajtó nem mérte föl a december 1 -jei gyulafehérvári román népgyűlés határozatainak a súlyát, és elhitte, hogy „a józan román nép irtózik a romániai bojár és korrupt uralomtól és vissza fogja sírni az annyit szidott magyar elnyomást” - írta a Székely Napló (114.). Két nappal a román hadsereg kolozsvári bevonulása előtt az ott megtartott nagygyűlés hiába mondta ki (szerény román jelenlét mellett), hogy az erdélyiek „a Magyarsággal egyazon népköztársasági állami közösségen belül kívánnak élni” (118.), sem ez, sem a kis helyi autonómiák, köztársaságok kísérlete (a kötetben Mircea Rusnac ír a Bánsági Köztársaságról, Schuller Balázs a Zsil-völgyi ellenállásról) nem tudta megakadályozni a fait accompli-t, egész Kelet-Magyarország román annexióját. Gottfried Barna a pár ezres létszámot soha meg nem haladó Székely Hadosztály felállításának menetét és harcait mutatja be fájóan realista tanulmányában. A helyi ellenállás vagy alkalmazkodás dilemmáját ismerjük meg Főcze Jánosnak az udvarhelyi hatalomváltást részletező tanulmányából. Itt kerül terítékre Paál Árpád alispánnak, a helyi Nemzeti Tanács elnökének példamutató, egy független székely állam tervét kidolgozó tevékenysége, illetve Szekeres-Lukács Sándor sikertelen és kegyetlenül megtorolt sóvidéki lázadása. Romsics Ignác Románia nyugati határainak kialakulásáról írt tanulmánya összefoglalja a magyar békeszerződésről húsz éve, Erdély elvesztéséről pedig két éve megjelent, méltán népszerű könyvének a megállapításait. Ezt mintegy kiegészíti, hogy Magyarország új határainak meghúzását és annak néhány következményét a Korunk 2020. májusi száma tíz, részben e kötet szerzői által írt kitűnő tanulmányban ismertette, megint elsősorban az elsődlegesen érdekelt erdélyi közönség számára. Az erdélyi impériumváltás magyar eszmetörténeti előzményeit és hatását mutatja be a szerzőtől megszokottan alapos tanulmányában K. Lengyel Zsolt. Jó döntés volt Gheorge Iancu 672
