Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Frank Tibor: Viktória királynő kezeihez. Az osztrák–magyar kiegyezés brit tükörben 1865–1870 (Egedy Gergely)
TÖRTÉNETI IRODALOM tikának” (108.), amihez a recenzens csak annyit tenne hozzá, hogy Deák Ferenc bírálatában, a pragmatica sanctióra épített közjogi érvelés megítélésében a brit diplomata kissé egyoldalúan épít a bécsi udvar álláspontjára. (Kétségtelenül megszívlelendő viszont az a megfigyelése, hogy „nincs olyan nép, amely nagyobb mértékben átengedné magát az illúzióknak, mint a magyar” (109). Morier ezzel együtt a kiegyezés elkötelezett támogatója volt. Frank Tibor korábban úttörő kutatásokat végzett Kossuth Lajos emigrációs tevékenységéről (Lajos Kossuth and the Hungarian Exiles in London. In: Exiles from European Revolutions. Ed. Sabine Freitag. Oxford 2003. 121-134.; Kossuth és Shakespeare: nyelv és politika. Századok 136. [2002] 863-880.), s mivel ez szorosan kapcsolódik Nagy-Britanniához is, e kötetből sem hiányzik Kossuth „politikai marketingjének” a bemutatása. Bár az 1860-as évek második felében, Kossuth Olaszországba költözésével véget ért a magyar emigránsok aktív angliai tevékenysége, a kossuthi örökség hosszú időre meghatározta az angolul beszélő világban a Magyarországról alkotott képet s - a szerző szavaival - hazánkat „újra elhelyezte Európa politikai térképén” (113.). Említésre méltó befolyást gyakorolt a britekre Pulszky Ferenc is - őt 1866 novemberében a neves liberális miniszterelnök, Gladstone is fogadta. A kiegyezés megkötése azonban az emigráció minden további kísérletét kudarcra ítélte. A brit közvélemény alakításában fontos szerepet töltöttek be az újságírók és az utazók - Frank Tibor ezt a területet is alaposan áttekinti. Az abszolutizmus éveiben a bécsi kormányzat igyekezett Magyarországot elzárni a külföldi megfigyelők elől, de az 1860-as évek elejétől enyhülő légkörben már többen jöhettek ide, és a vezető brit lapok - köztük a The Spectator, a Frasers Magazine, a Macmillans Magazine és a The Fortnightly Review — számos beszámolót közöltek a magyar helyzetről. Az utóbbi lapban publikált az a szerző is, aki a hatvanas évek legfontosabb könyvét írta Magyarországról. Arthur J. Patterson: The Magyars (London, 1869) című kétkötetes munkájáról van szó, amelyet Frank Tibor is megkülönböztetett figyelemmel elemez. Patterson 1 862-en utazott Magyarországra, magyarul is megtanult, s egyebek között angolra fordította Jókai Az új fóldesúr című regényét. Munkája kifejezetten kedvező képet fest a magyarokról és politikai törekvéseikről. Ahogyan a szerző is megjegyzi, „forrásait nagy biztonsággal politikailag magyarbarátnak nevezhetjük” (153.). Patterson 1867-ben, Ferenc József megkoronázása után elhagyta hazánkat, de magyar barátaival továbbra is levelezésben maradt, köztük az irodalmi életünkben oly nagy szerepet betöltő Gyulai Pállal, 1884-től a haláláig (1899) pedig a budapesti egyetem angol tanszékén tanított. A dualista Magyarország talán legsúlyosabb politikai problémája, a nemzetiségi kérdés nem kerülte el a britek figyelmét, hiszen maguk is olyan birodalmi szerkezetben éltek, amelynek a népei szintén függetlenségre törekedtek (173.). Ezzel kapcsolatban számos brit kommentátor kritikus álláspontot foglalt el; az ő felfogásukat jól tükrözte J. W. Wilkinsnek a The Edinburgh ReviewXmn kifejtett véleménye: „a magyarok semmi olyan érvvel nem indokolhatják a birodalom más tartományaitól való elszakadásukat”, amit a románok, a szlávok és a többiek „ne használhatnának egyenlő súllyal” (174.). A brit elemzők - joggal - szoros kapcsolatot láttak az Osztrák-Magyar Monarchia mindkét részében jelentkező s ki nem elégített nemzeti törekvések és a birodalom stabilitása, a hatalmi egyensúlyban betöltött szerepe között. Egyetérthetünk tehát Frank Tibor konklúziójával, hogy míg a brit sajtóban elméletben sokan helyeselték és támogatták a kiegyezést, valójában kétségeket tápláltak annak gyakorlati megvalósítását illetően (179.). A munkában közölt forrásokat olvasva a recenzensnek az a benyomása, hogy a brit megfigyelők igen pontosan látták a folyamatokat és a problémákat, de nem igazán érzékelték ennek a mélyebb okait, azokat, amelyeket a kiegyezés jeles kutatója, Hanák Péter „az állami centralizáció és a nemzeti dezintegráció szöges ellentéteként” mutatott be, s melyeket ugyanő az európai fejlődés alap tendenciáival kapcsolt össze. {Hanák Péter: 1867 - európai térben és időben. Bp. 2001. 192-193.) 669
