Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Frank Tibor: Viktória királynő kezeihez. Az osztrák–magyar kiegyezés brit tükörben 1865–1870 (Egedy Gergely)
TÖRTÉNETI IRODALOM őrizni az erőegyensúly betöltéséhez szükséges képességét. A britek szemében tehát hazánk ügye egyértelműen alárendelődött a Habsburg-birodalom sorsának, s a szerző joggal hangsúlyozza, hogy a független magyar állam gondolata gyakorlatilag fel sem merült Londonban. Lényeges viszont, hogy a porosz—osztrák háború és a königgrátzi vereség számottevően felértékelte Magyarországot. Ismeretes persze, hogy roppant bonyolult és ellentmondásos folyamat vezetett el az 1867-es kiegyezéshez, s ennek során Bécs mindvégig nagyon is fontosnak tartotta a brit döntéshozók jóindulatának a megnyerését. Frank Tibor munkájának első nagyobb szerkezeti egysége az osztrák kormányzat propaganda-törekvéseiről rajzol pontos képet. A hazai szakirodalomban eddig nemigen lehetett olvasni arról, hogy Bécs milyen információs csatornákat „üzemeltetett”, és arról a szerepről sem, amelyet a brit fővárosban leghosszabb ideig, 16 évig szolgáló osztrák nagykövet, a magyar Apponyi Rudolf betöltött. A tapasztalt gróf a brit politikai élet minden jelentős személyiségével közvetlen kapcsolatokat igyekezett kialakítani, s egyúttal kitűnő műhelyt is teremtett a fiatalabb diplomaták számára. A szerző joggal jegyzi meg, hogy ez a kör a Habsburg-birodalom politikai elitjéhez tartozott, ahhoz a csoporthoz, amely maradéktalanul szakított mindenfajta nemzeti kötődéssel, és ezért az állam legfontosabb támaszának számított (59.). A brit sajtó azonban féltékenyen őrizte a függetlenségét, ezért vallott kudarcot Apponyi minden próbálkozása a publicisták befolyásolására. Tény, hogy az abszolutizmus éveiben Ausztria politikája egyáltalán nem volt népszerű Londonban, még ha a brit kormányzat nem szakított is Bécs támogatásával. Frank Tibor kutatásaiból kiderül, hogy Apponyinál valamivel többet ért el az osztrák érdekek képviseletében egy tehetséges üzletember, Henry de Worms, aki a kiegyezés után a kompromisszum kidolgozásában kulcsszerepet játszó politikus, Ferdinand von Beust gróf tevékenységének méltatásával igyekezett az Osztrák-Magyar Monarchiát népszerűsíteni. (The Austro-Hungarian Empire and the Policy of Count Beust. London 1870). Ez volt az első apologia, amellyel a dualizmus rendszerét védték és létrejöttét indokolták a szigetországban. Frank Tibor felhívja a figyelmet Worms többször is kiadott munkájának egy fontos vonására: a dunai birodalomban bekövetkezett változásokat úgy tünteti föl, mint amelyek összhangban állnak a brit alkotmányos gyakorlattal (76.). A brit analógia érthető módon kedvező fogadtatásra talált, de jegyezzük meg, s ezt a monográfia is bizonyítja, hogy a szigetországi olvasók érdeklődése Magyarország iránt igencsak korlátozott volt. A tájékozódás lehetőségeit a pontos, megbízható információk nagyfokú hiánya is erősen szűkítette. A zaklatott és sorsfordító 1860-as években a Foreign Office fontos céljának tekintette, hogy minél jobban belelásson a dunai birodalom belügyeinek alakulásába. Frank Tibor egyik legfontosabb célja a britek erre irányuló tevékenységének alapos felderítése volt, és sikerült is e témában számos új és lényeges információt közzétennie. A legfontosabb szereplő ezen a vonalon Robert B. D. Morier, aki német földön teljesített hosszú diplomáciai szolgálata során 1866 januárjától április végéig jó néhány látogatást tett Magyarországon Lord Clarendon kül ügyminiszter megbízásából, s a szerző utal is rá, hogy ő ezt élete legérdekesebb küldetésének tekintette. Morier Pestről küldött jelentései - a bécsi brit nagyköveten és Clarendonon keresztül - Viktória királynőhöz is eljutottak, s így kétségtelen hatással voltak a Habsburg-birodalommal kapcsolatos brit külpolitikai döntéshozatalra. A könyv rendkívüli értéke Morier feljegyzéseinek magyar nyelvű közzététele. Morier szerepével egy korábbi hazai tanulmány {Lukács Lajos: Anglia és a magyar kérdés 1865-66-ban. Történelmi Szemle 33. (1991) 185-203.) már foglalkozott, Frank Tibor monográfiája azonban szélesebb kontextusba állítja Morier tevékenységét. A jelentésekből világosan kiderül, hogy a készítőjük nem pusztán éles szemű megfigyelő volt, hanem igen komoly elemzői képességgel is rendelkezett. A szerző joggal mutat rá, hogy Morier „keserű kritikáját adja a magyar poli668
