Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - C. Tóth Norbert: Adatok Cegléd középkori történetéhez (Lakatos Bálint)
TÖRTÉNETI IRODALOM történetéhez című könyv azért is figyelemre méltó, mert egyik csoportba sem sorolható. C. Tóth Norbert olyan, szándékosan szikár, nem „mesélős” kötetet állított össze, amely nem mítoszépítő, de nem is bálványdöntögető. C. Tóth nem tesz úgy, mintha a helyi mítoszok nem léteznének, de nem is fecsérli arra az energiáit, hogy részletekbe menően vitatkozzon velük. Ehelyett egyszerűen más alapokra kívánja helyezni szülővárosa középkori történetének kutatását - új, biztosabb alapokra, interpretációk helyett történeti forrásadatokra. Ennek folytán könyvének kettős célja, kettős célközönsége van. A helyi érdeklődőknek szól és a helyi felhasználhatóságot segítik a bevezető és a jegyzetek, amelyek ügyesen adagolják az átadni kívánt ismereteket, miközben bevezetik a laikus olvasót a szakmai-módszertani fogások rejtelmeibe is. A Ceglédre vonatkozó 1526 előtti források teljes szövegű, kritikai apparátussal ellátott oklevéltára, illetve az azokban szereplő személyek archontológiai és prozopográfiai adattára a szakmai közönségnek szól és a tudományos felhasználhatóságot szolgálja. Hogy az Adatok Cegléd középkori történetéhez egy teljes értékű kötet igényével íródott, azt a minőségi műnyomó papír és a színes képmelléklet is érzékelteti, valamint a szakszerű bibliográfia és rövidítés jegyzék, illetve a teljes körű személy- és helynévmutató tanúsítja. Az adatközlő kötet jellegében és szerkezetében a Tóth Endre és Zágorhidi Czigány Balázs által összeállított Források Savaria-Szombathely történetéhez a római kortól 1526-ig című, az Acta Savariensia sorozatban 1994-ben megjelent könyvhöz hasonlítható. C. Tóth Norbert munkája is három, nagyjából azonos terjedelmű egységből (Kronológia, Források, Adattár) áll, és mindegyik rész elején technikai tudnivalókat találunk a használathoz. Mindezeket azonban a kötet élén álló, mindössze öt oldal terjedelmű Bevezetés előzi meg, amely Ceglédre hangszerelve, magyarázó jelleggel ismertet meg minket egy nem túl jelentős középkori forrásbázissal rendelkező alföldi mezőváros - mondhatjuk, átlagos és ezért szerencsésen általánosítható - történetének alapvonalaival, az ehhez szükséges háttérismeretekkel, például a város-mezőváros-falu {civitas — oppidum—villa/possessio} fogalmak jelentéseivel, valamint a kötet felépítésével. A Cegléd története iránti érdeklődést C. Tóth a magyar történelem megismerésének igényével indokolja és leszögezi, hogy e megismerés csak a forrásokon keresztül lehetséges (7-8.). Röviden ismerteti a magyarországi középkori okleveles források megoszlását, mennyiségét, bemutatja a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Diplomatikai Levéltárát és Fényképgyűjteményét, illetve közelebbről a mezőváros egyházi földesúri birtok voltának, az óbudai klarissza apácák birtoklásának forrástani és -fennmaradási következményeit. Mivel Cegléd mezőváros saját levelesládája, saját középkori forrásanyaga a történelem viharaiban elpusztult (nem maradt fenn helyben 1697 előttről semmi), a település középkori története - tipikus módon - jobbára a földesúr apácák főleg birtokjogi, birtokigazgatási szempontból megőrzésre érdemesnek tartott okleveleiből, illetve a szomszédos települések ugyancsak birtokjogi forrásai, kisebb részben pedig máshonnan előkerülő szórványadatok segítségével ismerhető meg. E forrásanyagot részben már publikálták, noha az elődökhöz képest ma néhány morzsával többet ismerünk (8-9.). A bevezető második részében, a kötet szerkezetét ismertetve C. Tóth arra is kitér röviden, hogy az olvasó mit nem fog megtalálni a kötetben. Ez az egyetlen olyan rész, amikor a helyi mítoszokat említi (Dózsa sohasem volt ceglédi beszédét vagy a fiktív Mészáros Lőrinc pap parasztháborús szerepvállalását), röviden indokolva, hogy ezek miért nem részei a település múltjának (10-12.). A következő fejezet, a Kronológia (13—43.) valójában egy „forráskataszter”: a Cegléden történt vagy a településsel kapcsolatos eseményekre vonatkozó forrásokat, összesen 113 tételt tartalmaz időrendben az 1290-1526 közötti időszakból. Bátran nevezhetnénk regesztagyűjteménynek, bár annál bizonyos szempontból többet nyújt. Ide vannak ugyanis elrejtve a legfontosabb és a következő fejezetben eredeti nyelven, latinul közölt források (az 1-3., 5., 22. és 27. sz.) teljes szövegű magyar fordításai, szám szerint hét (egy tétel átíró és átírt oklevélként 665
