Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - C. Tóth Norbert: Adatok Cegléd középkori történetéhez (Lakatos Bálint)
TÖRTÉNETI IRODALOM is szerepel), illetve a határjárások szó szerinti fordításai, összesen további hét tétel (Cegléd birtok határjárásai, valamint a Cegléddel határos birtokok határjárásai egyaránt; a teljes szövegű fordítások közül az 1368. október 2-ai hiteleshelyi jelentés ugyancsak tartalmaz határjárást, összesen tehát nyolc ilyen szövegünk van). A fordítások két kivétellel a szerző munkái (az 1368. évi királyi adománylevél fordítását Tuhári Attila, a korábban „ceglédi kiáltványnak” tekintett 1514. évi keresztes felhívás fordítását Lakatos Bálint készítette). A latin nyelvű forrásokat és a magyar fordítást C. Tóth szándékosan nem teszi egyenrangúvá, jelezve, hogy a forrásokból a lényeget, a formulás részeken túli, érdemi információkat miként kell kinyernünk és tanulmányoznunk. A gyűjtés jegyzeteket is tartalmaz: első előforduláskor a személyek azonosítását kapjuk, és fogalommagyarázatokat olvashatunk, sőt bizonyos szakmai megállapítások is jegyzetekbe rejtve szerepelnek (ekként került például a 15. oldal 10. jegyzetébe a vámmentesség fajtájára és feltételezhető elnyerésének időpontjára vonatkozó értékelés). Jól látható, hogy a birtokjogi forrásoknak megfelelően Cegléd külterületére jóval több forrással rendelkezünk, mint a belterületre. Míg az összeállítás tanúsága szerint az első határjeleket és külterületi helyneveket már 1368-ból, a plébániatemplom titulusát (Szent Kereszt) csak 1471-ből ismerjük (18. és 30.); a fennmaradt források mennyisége érdemben a 15. század második felében nő meg. A használatot csak a túl keskeny belső margó nehezíti, és csupán néhány, bosszantó helyesírási apróság zavarja. A Források fejezet (45-71.) egy oklevéltár, amely teljességgel tudományos elvek szerint, a szakmai felhasználhatóság jegyében épül fel. Huszonhét oklevél teljes szövegű közlését találjuk itt az 1358—1521 közötti időszakból (az átíró és átírt oklevelek e helyütt egyben, egy tételként szerepelnek, ilyen a 5., 13., 19-20. sz., valójában tehát harmincegy forrásszövegről van szó). A közölt források közül eddig mindössze ötöt adtak ki (az 1., 3., 6., 21. és 22. sz.), egy további részükhöz, a 15. század dereka előtti darabokhoz jellemzően eddig csak regesztaközlésben lehetett hozzáférni, ám tizennégy tétel mindezidáig publikálatlan volt (a 8., 10., 12., 14-20., 24-27. sz.). Közéjük tartozik Cegléd mezőváros egyetlen, 1521-ből fennmaradt saját kiadványa, amely egy 1520. évi vásári csetepaté ügyében az erről felvett tanúvallomásokat, illetve a mezőváros testületének és a külsős felkért személyekből álló bíróság ítéletét tartalmazza, és méltán tekinthető Ceglédtől függetlenül is különleges forrásnak (27. sz.). Szakmai szempontból e forrásközlés a kötet egyik legnagyobb hozadéka. A szövegkiadás tartalmilag és az apparátust illetően is kifogástalan. A harmadik fejezet, az Adattár (73-98.) hét egységből áll: a birtokosok (közülük külön a név szerint ismert óbudai apáca-főnöknők) és tiszttartóik felsorolását, a helyi bírók, a plébánosok névsorát, az ismert ceglédi lakosok keresztnév, illetve családnév szerinti jegyzékét, továbbá az 1526 előtti ismert ceglédi egyetemjárók felsorolását találjuk meg benne. A kevéske adathoz sok-sok értelmező jegyzet és forrásmegjelölés társul, a nevek jelentését a Kázmér Miklós-féle családnév-szótár alapján C. Tóth meg is magyarázza. Mivel nem volt célja a nyelvészeti, nyelvtudományi elvárásoknak megfelelő betűszerinti közlés, itt minden értelmezhető névalak modern átírás szerint, tehát „interpretált” formában szerepel. Egy későbbi helytörténeti feldolgozás számára csábító feladat lehet, hogy a 16. századi török defterek névanyagával való összevetés alapján a helyi népesség kontinuitása milyen arányban mutatható ki. A kötet a bibliográfia és a C. Tóth munkáiban másutt is megfigyelhető alapos és jól használható névmutató után a források már említett fényképmellékletével zárul. Itt a szerző a tizenhárom legfontosabb ceglédi vonatkozású oklevél jó minőségű színes fényképét közli. Az 1521. évi egyetlen mezővárosi kiadványt talán célszerű lett volna nagyobb méretben és több darabban közölni, bár maga a képmelléklet nem is a források paleográfiai tanulmányozására, hanem inkább csak küllemük érzékeltetésére készülhetett. 666
