Századok – 2021
2021 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Berecz Ágoston: Paraszti nacionalizmus alulnézetből. Románok a dualista Magyarországon
BERECZ ÁGOSTON amelyben nem jutott szerep nemzeti eredetmítoszoknak és történeti mesternarratíváknak. Az 1860-as években a helyi paraszti közösségek kulturális emlékezete még legfeljebb óriásokkal és ószövetségi zsidókkal népesítette be a fizikai környezet távoli múltját, nem római veteránokkal. A paraszti adatközlőktől távolt állt - és talán nem is különösebben érdekelte őket — a „nagy történelem”, amelyet semmi esetre sem használtak fel identitásuk alakítására. Világos, hogy nem kötődtek spontán módon a nemzetébresztők számára központi jelentőségű értékekhez, és etnikus kultúrájuk nem sok kapcsolódási pontot kínált a nemzeti mesternarratívák és identitásszimbólumok számára. A latinos neveket vezérfonalként használva némi képet nyerhetünk arról, ahogyan a parasztok később elkezdték világukat nemzeti színekkel átfesteni. A latinos nevekkel fonák módon úgy fejezhették ki a történelem iránti hűségüket, hogy elfordultak szüleik és nagyszüleik neveitől. Több nemzedéknyi időbe telt, amíg fölismerték magukat a meghökkentően új (bár állítólag ősrégi) nemzeti nevek tükrében, amelyeket a keresztény hagiográfia nem ismert el, és így rögzített helyük sem volt a ciklikus, liturgikus időben. A hagyományos, etnikus infrastruktúra tehát ellenállt a nemzeti kultúra befogadásának. Még inkább erre a következtetésre kell jutnunk, ha komolyan veszszük a nemzeti ügyek iránt a falvakban időről időre látszólag fölbuzgó lelkesedést. Nyilvánvaló az összefüggés a nemzeti jelölők újszerűsége és terjedésük lassúsága közt. Nemcsak a nevek maguk voltak szokatlanok a parasztság számára, de maga a logika is, ahogyan a közösséghez tartozást megjelölték. Az etnikai jelölés hagyományos helye az emberi test volt - helyi léptékben etnikai tartalmat hordozhattak egyes (elsősorban ünneplő) ruhadarabok, azok színe és viselési módja, a haj és az arcszőrzet, vagy a Marcel Mauss-i „testtechnikák”, mint például a testtartás vagy a járásmód. Nem véletlen tehát, hogy a nemzeti színű pántlikák már korábban megjelentek a román parasztok ünneplőjén, mint hogy bármi egyéb tanújelét adták volna a nemzeti mitológia iránti fogékonyságuknak. Paraszti nacionalizmusról beszélve nem zárt kategóriák vagy merev definíciók mellett kardoskodom. Kétségtelen, hogy egyes félreeső közösségek még az első világháború kitörésekor is minimális érdeklődést mutattak a speciálisan nemzeti tartalmak iránt, és bízvást prenacionálisnak minősíthetőek. A többségnek viszont — végső soron a falusi értelmiség révén — ekkorra már állandó hozzáférése volt a világról és benne saját helyükről alkotott nemzeti interpretációhoz. Nem köteleződtek el mellette fenntartások nélkül, de tekintettel voltak rá mint egy releváns magyarázatra. Bizonyos elemeit felhasználták a saját céljaikra, míg más elemeivel szemben közömbösek vagy szkeptikusak maradtak. Saját céljaik vagy gyakorlatiasak voltak, vagy a közvetlen, helyi közösségek és a hagyományos világrend védelméhez kapcsolódtak. Ugyan nem-domináns helyzetben a román 573
