Századok – 2021
2021 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kármán Gábor: Johann Heinrich Bisterfeld és az erdélyi külpolitika, 1638–1643
KÁRMÁN GÁBOR majd Mazarin diplomáciájának még ez is túl sok volt. Noha 1638-ban úgy tűnt, kikopott a tervezetekből a felsorolás, 1641-ben újra feltűnt és végül a gyulafehérvári szerződésbe is bekerült - és a protestánsok védelmének megemlítése volt az egyik oka annak, hogy szükség volt a munkácsi szerződés külön megkötésére, ezt a pontot ugyanis a francia diplomácia nem volt hajlandó írásba foglalni.129 129 Az 1638-1639-es tervezetek közül egyedül a pfalziaknak összeállítottban szerepel ez a pont. A gyulafehérvári egyezmény szövegével a franciák másik problémája a szultáni támogatás megszerzésének explicit említése volt, lásd Kármán G.: Erdélyi külpolitika i. m. 86-87.; Hámori Nagy Zsuzsanna: Transylvania and France in the Thirty Years War: The Origins of a Treaty. In: The Princes of Transylvania and the Thirty Years War. Ed. Gábor Kármán. Leiden, megjelenés előtt. Ügy tűnik, hogy a konkrétumokról folytatott tárgyalások megindítását nem a fejedelem ajánlatainak túlzásai akadályozták, hiszen azok lefaragására az egyeztetések során lett volna lehetőség — Rákóczi legalábbis d’Avaugour sokkal kisebb összegeket emlegető javaslata hallatán nem zárkózott el, sőt még hosszú ideig várta a szövetségkötésre feljogosító megbízólevéllel rendelkező követ megérkezését udvarába. A harmincéves háború utolsó szakaszának két vezető Habsburgellenes hatalma közül talán a Francia Korona képviselőinek attitűdjét könnyebb megérteni. Richelieu kormányzatának lelkesedése egy darabig töretlen volt, és bár azt nehezebb megmagyarázni, miért nem volt közvetlen folytatása dAvaugour erdélyi útjának, Fleutot megbízólevelének kiállítása arról tanúskodik, hogy az ügynek továbbra is fontosságot tulajdonítottak. D Avaux hangvételének megváltozása 1640-ben egyértelműen az Erdélyből érkező, immáron meglehetősen csípősen fogalmazó üzenetek eredménye volt: a francia csúcsdiplomata az önfelmentés bevett stratégiáját alkalmazva kezdett gúnytól csöpögő tónusban beszélni a fejedelemről, akinek a svédek involválódása nélkül nem sokat ígérhetett. Márpedig a svédek 1639 elejétől kezdve nem mozdultak. A svéd régenskormány emlékezetén szemmel láthatólag mély és meglehetősen torz nyomot hagytak az 1630-as évek fordulójának Erdéllyel folytatott, meg-megszakadó tárgyalásai. Bethlen Gáborral ők keresték a kapcsolatot, de érdekeik nem egyeztek, így szövetség nem jöhetett létre. I. Rákóczi György maga jelentkezett, de akkor, a svéd seregek sikereinek csúcspontján ajánlata nem volt elég kedvező ahhoz, hogy komolyan vegyék — még II. Gusztáv Adolf halála után sem, amikor Axel Oxenstierna óriási energiákat megmozgatva tartotta egyben a Habsburgellenes frontot. A svéd forrásokból egyértelmű, hogy a kormányzat (és elsősorban a kancellár) emlékezetében nem az maradt meg, milyen hosszú időn keresztül várt hiába Erdély fejedelme tőlük bármilyen válaszra, hanem az, hogy amikor végre mégiscsak kapott egy — igaz, igényeit messze alulmúló — ígéretet, békét kötött a császárral. Azok a tények, hogy I. Rákóczi György előtte hosszú hónapokig tartotta függőben mindenféle keresett ürügyekkel a már régen lezárható 499
