Századok – 2021
2021 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Haraszti Szabó Péter: A magyar káptalanok vezető méltóságainak peregrinációja a Zsigmond-korban
HARASZTI SZABÓ PÉTER két magister medicinae titulusú diákot is ismerünk.33 A prépostok között tehát magasabb volt a fokozatszerzések száma, és sokan valamely magasabb fakultáson értek egyetemi pályafutásuk csúcsára. Ügy tűnik, hogy a jogi tanulmányok iránt szinte azonosnak mondható az érdeklődés az oszlopos kanonokságok és a prépostságok betöltői között. Az orvosi végzettséggel rendelkező prépostok viszonylag magas száma (négy fő) viszont arra utal, hogy az uralkodó saját emberei közül választotta a megüresedő helyekre a prépostokat. Hiszen öt orvosi végzettségű személy közül négyen Zsigmond király orvosai is voltak.34 33 Siegfried Degenberg pozsonyi és Stock János budai, majd szepesi prépostok. C. Tóth N: A székes- és társaskáptalanok i. m. 25., 58., 62. Rájuk vonatkozóan lásd a következő jegyzetet. 34 Hammelburgi Jánoshoz Fedeles Tamás: „Quod tales, omnes, et singuli [...] ad aquam projiciantur”: külföldiek a késő középkori magyar egyházban. In: A Pécs gazdasága és társadalma a 18-20. században és a Pécs évszázadai című, 2005. évi konferenciák válogatott előadásai. Szerk. Kaposi Zoltán - Pilkhoffer Mónika. Pécs 2007. 54.; Henningus Kertzendorp: N Tahin Emma: A medicina doktorai a Zsigmond-kori egyházi társadalomban. Magyar Egyháztörténeti Évkönyv. Bp. 1994. 76.; Stock Jánosra lásd Wertner Mór: Középkori magyar orvosok és gyógyszerészek. Századok TI. (1893) 607.; Siegfried Degenbergre: Miriam Hlavacková: Lekár troch král’ov. Bratislavskÿ a vysehradskÿ prépost Siegfried Degenberg a jeho zdravotné rady. Studia Historica Tyrnaviensia 16. (2014) 260-261. 35 C. Tóth N: A székes- és társaskáptalanok i. m. 72. 36 Imre 1430-ban tűnik fel a bécsi jogi karon, de feltételezhetően azonos a tanulmányait 1425-ben megkezdő Emeticus de Kekekkel, aki 1430-ban lett magister artium. Imre őrkanonok e titulus birtokában iratkozott be a jogi fakultásra. AFA II. 59., 71., 72.; MWRF I. 40. 37 A szerémi püspökség területén két székeskáptalan működött, ám a szenternyeinek nem ismertek kiadványai 1396 után. C. Tóth N: A székes- és társaskáptalanok i. m. 63. Egy viszonylag kis létszámú csoportról beszélhetünk tehát az egyetemet végzett oszlopos kanonokok esetében. Az egyes káptalanok között viszont jelentős különbségek is lehettek a tekintetben, hogy hányán tudtak bekerülni a káptalan vezetői közé. Ezen a ponton egy fontos tényezőre kell visszautalnom, mégpedig arra, hogy az egyes méltóságviselők között igen nagy a csupán keresztnévvel ismertek aránya. Ha mind a 340 főt vizsgáljuk, akkor csaknem 180 személynek csupán a keresztnevét, esetleg az apja nevét ismerjük, de semmi egyéb földrajzi származásra vagy családi, társadalmi hovatartozásra utaló név vagy titulus nem ismert velük kapcsolatban. Közülük csupán két főnél bizonyított eddig az egyetemjárás: László veszprémi prépost doctor medicinae fokozata árulja el ezt a tényt,35 míg Imre váci őrkanonok egyházi titulusát megadva iratkozott be a bécsi egyetem jogi fakultására.36 A vizsgált csoport felével kapcsolatban tehát semmilyen kapaszkodónk nincs egyelőre, noha valószínű, hogy még lehettek közöttük peregrinusok. Ez is okozhatja az eltéréseket az egyes káptalanok között. Például Nyitrán és Kőn (illetve Szenter nyén) 37 pontosan ezért nem tudtam egy peregrinust sem kimutatni a Zsigmond-korban. A többi káptalanban viszont az egész időszakban átlagosan két-három egyetemen képzett személy is megfordult e három tisztség valamelyikében. Ettől eltérő, kiemelkedő volt a számuk Esztergomban, Egerben, 379