Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Petrás Éva: "Nyeregben" a vidék. Közelítések a reformkori politikai elit idő- és térszemléletének változásához
„NYEREGBEN” A VIDÉK Egy fogalomtörténeti kategória és lehetséges alkalmazása Történetírásunk Magyarország történetének rendi és polgári korszaka közötti markáns cezúrának is tekinti 1848-at, az utolsó rendi országgyűlés, a forradalom, az áprilisi törvények és a bécsi udvarral gyorsan eszkalálódó, majd fegyveressé váló konfliktus évét, miközben társadalomtörténeti szempontból az elkövetkező polgári kor rendies jellemzői ugyanúgy a változás folyamatszerűségéről vallanak, mint a késői rendiség időszakának már a polgáriasodás irányába mutató tendenciái.4 A fokozatos átmenetek és organikus fejlődés ellenére mégsem csupán politikai vagy hadtörténeti események, illetve közjogi változások indokolják a korszakforduló rögzítését a 19. század közepére, hanem az az addigra bekövetkező szemléletváltozás is, amely a kor politikai elitjét hangsúlyosan megkülönbözteti elődeitől. A jelenségre csak részleges magyarázatot ad a romantikus korparadigma általánossá válása, és mivel olyan szemléletváltozásról van szó, amely nemcsak terméke, hanem maga is alakítója a forradalomig vezető időszaknak, az eszmetörténeti vizsgálódáson túl is számot tarthat a történetírói figyelemre.5 4 A 19. századi magyar társadalom változásait Kövér György „lomha átalakulásként” összegezte a reformkortól az első világháborúig tartó „hosszadalmas és széles sodrású folyamatban”. Lásd Gyáni Gábor — Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Bp. 1998. 26-35.; a késői rendi és polgári társadalomszervezet egymásra hatásáról: Tóth Zoltán: A rendi norma és a „keresztyén polgárisodás”. Társadalomtörténeti esszé. Századvég 1991. 2-3. sz. 75-131. 5 Maarten Doorman: A romantikus rend című könyvében romantikus „episztéméről” beszél (Bp. 2006. 12-18.). Koncepciójában forradalminak nevezi azt az átalakulást, amely az ember, a tudományos ismeret, a művészet és a politika megváltozott érzékelésmódját alakította ki a 18-19. század fordulójától kezdődően, és amelynek hatástörténete napjainkig érzékelhető. 6 Történetírásunkban például SzíjártóM. István: A 18. századi Magyarország rendi országgyűlése. Bp. 2016. 235-239.; Veliky János: A változások kora. Polgári szerepkörök és változáskoncepciók a reformkor második évtizedében. Bp. 2009.; Bene Sándor: Eszmetörténet és irodalomtörténet. A magyar politikai hagyomány kutatása. Buksz 19. (2007) 1. sz. 50-64.; Trencsényi Balázs: Eszmetörténeti program és módszertani adaptáció. Lásd Uö: A politika nyelvei. Eszmetörténeti tanulmányok. Bp. 2007. 13-58. A fogalomtörténeti iskola magyarországi recepcióját áttekintik: Nagy Ágoston - Pap Milán: A Begriffsgeschichtétől a fogalomtörténetekig. Historiográfiai vázlat. In: Fogalomtörténet Koselleck után. A politikai nyelv kutatásának kortárs módszertana és gyakorlata. Szerk. Molnár Attila Károly - Nagy Ágoston - Pap Milán. Bp. 2016. 7-19. E szemléletváltozás értelmezésekor a korszak kutatói nem egyszer Reinhart Koselleck történelemelméleti írásainak belátásait és a Geschichtliche Grundbegriffe — szintén többek közt Koselleck nevével fémjelzett — monumentális történetírói vállalkozásából kinőtt fogalomtörténet módszertanát használják fel elemzéseikben. A korszak kulcsfogalmainak szemantikai változását megragadó fogalomtörténet bevonásával ugyanis valóban értékes észrevételek tehetők a kialakuló új politikai szókinccsel és a korszak önreflexiójával kapcsolatban.6 A fogalomtörténetírás által használt diakrón szemlélet pedig a változás, „a nem-egyidejűségek 234
