Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Petrás Éva: "Nyeregben" a vidék. Közelítések a reformkori politikai elit idő- és térszemléletének változásához
PETRÁS ÉVA egyidejűsége” és az átmenet jelenségeit is segíthet értelmezni.7 A fogalomtörténet szempontjából tehát a reformkort a politikai szókincs modernizációjának liminális — az átmenetiség stádiumában tartó — periódusaként is tekinthetjük és mint ilyet vizsgálhatjuk.8 7 Reinhart Koselleck: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Bp. 2003. 121-162. 8 A felvilágosodás és a liberalizmus közötti átmenet megjelenítését a történeti szakirodalom másfél évszázados történetében áttekinti: Miskolczy Ambrus: A felvilágosodás és liberalizmus között: folyamatosság vagy megszakítottság? Egy magyar történészvita anatómiája. Bp. 2007. 8-42. 9 Bár Koselleck egy későbbi megjegyzése szerint a Sattelzeit kifejezés a szerkesztő társ Werner Conze találmánya volt, annyiban mégis indokolt Koselleck nevéhez kötni, hogy a metafora tartalma - a politikai és történeti reflexió késői újkori gyökeres átalakulása - Koselleck gondolkodásának egyik kulcs kategóriája. Lásd Trencsényi B.: Eszmetörténeti program i. m. 20. 10 Geschichtliche Grundbegriffe. Historisches Lexikon zur politisch-sozialen Sprache in Deutschland. Hrsg. Otto Brunner - Werner Conze - Reinhart Koselleck. Band I. Stuttgart 1972. XIII-XXVII. 11 Koselleck, R: Elmúlt jövő i. m. 418. 12 Uo. 13 Koselleck, R: A tapasztalati tér és a várakozási horizont - Két történeti kategória. In: Uő: Elmúlt jövő i. m. 401-430. Azonban nemcsak a fogalomtörténet módszertana bizonyulhat ígéretesnek a kérdéskört vizsgálva, hanem a szintén a Geschichtliche Grundbegriffe alkotógárdája által megfogalmazott „nyeregidő” (Sattelzeit) koncepció alkalmazása is.9 Az elsőként a Geschichtliche Grundbegriffe bevezetésében említett „nyeregidő” később Koselleck nevéhez kapcsolódva és általa részletesen kifejtve széles körben a történetírást megtermékenyítő metaforaként vált ismertté.10 E koncepció szerint a német eszmetörténetben 1750 és 1850 között ment végbe a kulcsfogalmaknak az a meghatározó jelentőségű átalakulása, amely életre hívta a modern gondolkodási formákat. Ezek pedig azóta is meghatározzák az embereknek „a természethez, a történelemhez, a saját világukhoz és az időhöz való viszonyát”, és markánsan elkülönítik a „nyeregidőn” inneni és túli világot.11 A „nyeregidő” tehát a régi és az új gondolkodásmód közötti átmenet időszaka, amelynek egyik lényeges eleme az időszemlélet átalakulása. Koselleck több tanulmányában részletesen is végigkíséri azt a folyamatot, amelynek során a múlt tapasztalatai alapján és a múlt tekintélyének fenntartásával prognosztizált jövő átadja helyét egy nyitott végű, egyszeri, a haladás eszméje által meghatározott jövőnek, amely „más lesz, mint a múlt, méghozzá jobb”.12 Mint írja, az új korban „a haladás megtapasztalásának hatására a tapasztalás terét már nem ölelte körül a várakozás horizontja: a tapasztalati tér és a várakozási horizont határai szétváltak.”13 Egy olyan fordulatnak lehetünk tehát tanúi, amely alapjaiban változtatta meg a történelemben élő ember gondolkodását: az új idő, az új kor(szak) embere nem a múlt, hanem immár a jövő felől határozza meg magát és alkotja meg világát, bármily bizonytalan legyen is az. Koselleck tézise szerint „az újkorban a 235
