Századok – 2021
2021 / 1. szám - A MAGYAR ÁLLAMISÁG FORDULÓPONTJAI - Székely Tamás: A kiegyezés mint biztonsági játszma. A dualizmus kora biztonságtörténeti perspektívából
A KIEGYEZÉS MINT BIZTONSÁGI JÁTSZMA Az egyedüli kivételt a nyugat-balkáni térség jelentette, ahol az oszmán befolyás hanyatlásával párhuzamosan hatalmi vákuum keletkezett. Az 1878-as berlini kongresszus nemcsak megállította az orosz expanziót a Balkánon, létrehozta Bulgáriát és függetlenítette Romániát, Szerbiát és Montenegrót, hanem felhatalmazást is adott a Monarchiának Bosznia-Hercegovina megszállásra. Mindezt Andrássy Gyula diplomáciai sikerének és a magyar külpolitikai befolyás egyik történelmi csúcspontjának szokás tekinteni, de azt még maga Andrássy sem sejtette, hogy a külügyi biztonság megteremtése milyen belpolitikai lavinát indít el. Az úgynevezett okkupációs válság elsodorta ugyanis az osztrák liberális kormányt, és átmenetileg Tisza Kálmán magyar miniszterelnök pozícióját is megrengette. A rendkívül bonyolult etnikai, vallási és társadalmi-gazdasági viszonyokkal bíró balkáni ország megszállása hatalmas anyagi és katonai áldozatokkal járt, és teljesen új biztonságpolitikai helyzetet eredményezett. A Monarchia stabilitását fenyegető újabb veszély forrás jött létre, ráadásul a birodalom kebelén belül, noha a formális annexióra csak 1908-ban került sor. Az ellenzék és a közvélemény nemcsak a súlyos áldozatokat kérte számon a kormánypárton, hanem a Monarchia belső hatalmi egyensúlyának megbillenését is. Budapestről nézve egy újabb, nem-magyar lakta tartomány bekebelezése tovább csökkentette a magyarok amúgy is relatíve alacsony számarányát a Monarchiában, és egy délszláv érdekeltségű trializmus vagy egy föderális átrendezés rémképével fenyegetett. Már csak ezért sem került sor évtizedeken át az annexióra az okkupációt követően. Ahogy a magyar sajtóban éppen 1878 végén zászlót bontó, önmagát a kormány- és ellenzéki pártoktól is függetlennek deklaráló Pesti Hírlap kritikusan fogalmazott: „Mit kell tenni, hogy Magyarország és a magyar nemzet tönkrejutásától megóvassék? Mit kell tenni, hogy a bosnyák okkupáció lehetőleg kevés kárt tegyen hazánk politikai és anyagi érdekeiben? Mit kell tenni, hogy a lassúság, a drágaság s a divatos visszaélések egész hada kipusztuljon a kormányzatból? Erre a kérdésre nem felel sem Tisza Kálmán, sem az ellenzéki pártok bőbeszédűsége. Pedig itt a bökkenő. Nekünk nem kell a kormány eddigi politikája. Szerencsétlen gondolatnak tartjuk az okkupációt, még szerencsétlenebbnek kivitelét.”42 Az új országos politikai lap markáns állásfoglalása egy új, merőben más korszak eljövetelét jelezte. A modernizálódó és eltömegesedő társadalomban egyre fontosabb szerep jutott a nyomtatott sajtónak, a politikusok már nemcsak ellenfeleikkel csatáztak, hanem a médiát kezükben tartó üzletemberekkel is. Ekkor válik az újságírás szó szerint tömegsajtóvá, amelynek a társadalomra gyakorolt befolyása sokkal jelentősebb, mint a korábbi lapstruktúráé. A politikai programok és nézetek már 42 Pesti Hírlap előzetes száma 1877. december 25-én. Vö. Magyarország története a 19. században i. m. 636-637. 18
