Századok – 2021
2021 / 1. szám - A MAGYAR ÁLLAMISÁG FORDULÓPONTJAI - Székely Tamás: A kiegyezés mint biztonsági játszma. A dualizmus kora biztonságtörténeti perspektívából
SZÉKELY TAMÁS nemcsak az országgyűlésben vagy a mindenkori elitek informális köreiben csaptak össze, hanem tíz- és százezernyi olvasó gondolataiban is. Nem volt ez másként a biztonsági diskurzus esetében sem: a veszély immáron nemcsak az, ami valójában fenyeget, hanem az is, amit fenyegetőnek vagy félelemkeltőnek gondol a közvélemény, és hogy mit gondol annak, az már elsősorban a politikai szereplők sajtóban vívott narrációs és tematizációs küzdelmétől függ. Ebben az új politikai légkörben robbant ki az 1880-as évek végén az úgynevezett véderő-vita, ami közvetetten hozzájárult a kiegyezés rendszerét konszolidáló Tisza Kálmán miniszterelnöksége fémjelezte korszak lezárásához.43 Bár a Monarchia hadseregével kapcsolatos főbb kérdéseket a kiegyezés idején részletesen rögzítették, és a szükséges újoncokat és a honvédelmi kiadásokat a bécsi és budapesti parlamentek rendre meg is szavazták, ez legfeljebb a haderő szinten tartásához volt elegendő. A kétes sikerű boszniai expanzió azonban egyértelműen rávilágított a császári-királyi haderő gyengeségeire, ezért a hadvezetés és Ferenc József maga is szorgalmazta a Monarchia haderejének modernizálását, azaz a katonai kiadások emelését. Tisza karrierjének csúcsán — az 1887-es választásokon megszerzett kényelmes parlamenti többségének tudatában - elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy egy új véderőtörvényt vigyen keresztül a magyar országgyűlésben 1889 januárjában. A birodalmi és katonai logika szerint nagyon is indokolható törvény tervezet azonban magas labdát jelentett az ellenzéki erőknek, akik meg is ragadták az alkalmat arra, hogy a nemzetbiztonsági kérdésből nemzeti biztonsági kérdést kreáljanak. Ehhez a 14. és 25. § szolgáltatott alapot, az előbbi ugyanis elvette az országgyűlés jogát, hogy tízévenként meghatározza az újoncjutalék mértékét, az utóbbi pedig előírta a tiszti vizsgának a közös vezényleti nyelven, azaz németül történő letételét. Utóbbi arról is rendelkezett, hogy azok az egyéves önkéntesek, akik a tartalékos tiszti vizsgát nem tudják letenni, további egy évet kötelesek a hadsereg kötelékében szolgálni. Miközben a budapesti utcákon addig nem látott tömegtüntetések és randalírozások indultak a véderőtörvény elleni tiltakozás ürügyén, a 48-as Függetlenségi Párt és az Apponyi Albert vezette Mérsékelt Ellenzék heves parlamenti vitában követelték a magyar érdekek érvényesítését. Az ellenzékiek az újoncozást elsősorban alkotmányos, a tiszti vizsgát pedig nemzeti szempontból támadták. 43 Bihari Péter: A „nagy véderővita”. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia I. A boldog békeidők. Bp. 2018. 64-71. Utóbbiról maga Apponyi így szónokolt: „Tisztelt Ház! Aki erről a kérdésről, aki e kérdés ez oldaláról komolyan és elfogultság nélkül gondolkozik — és én mondhatom, hogy engem a kérdés ez oldala bánt a nemzeti kérdés után talán a legjobban - kénytelen lesz bevallani, hogy veszedelmes ajándékot adunk a 19
