Századok – 2021
2021 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat. A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés, 1976–1989 (Pócs Nándor)
TÖRTÉNETI IRODALOM káscsalád sorsát s vele együtt azt a magatartásformát, amit kisemberségnek szokás nevezni. A Kádár-rendszer kedvező feltételei ellenére a Hábetler-család nem volt hajlandó a felemelkedés útjára lépni és továbbra is csak vegetatív ösztöneinek élt. Fontos azonban, hogy ezt a fajta „nem-cselekvés”-t Fejes nem annyira a politikai környezet által generált félelemre, mint inkább valamiféle levetkőzhetetlen igénytelenségre vezette vissza. Az 1930-as évek végén az Eötvös Collegiumban tanult Felczak nem sokkal a regény megjelenése után dorgálta meg magyar író és tudós ismerőseit, miszerint azok a levert forradalomra hivatkozva - valójában merő konformizmusból - lemondtak a bátrabb politikai cselekvésről, s „magyar Hamletek”-ként csúfolta őket. (46-47.) Tudva, hogy a lengyel ellenzék az 1960-as évek közepétől folyamatosan szervezkedett, Felczak szigorúsága némileg érthető. A lengyel és a magyar ellenzéki mozgalmak történeti-társadalmi előfeltételei tehát alapjaiban különböztek egymástól. Mitrovits Miklós Tiltott kapcsolat című munkájának első fejezetei épp ezeket a különbségeket világítják meg, s azt, hogy az 1970-es években színre lépő új ellenzéki generációk a közelmúlt eseményeinek milyen értelmezését alakították ki magukban. Magyarországon elsősorban 1956-ról. Gyakran a bejáratott személyragok tárják fel a probléma lényegét: „a forradalom után megtörték a magyar társadalom gerincét” - hangzik az ismerős, leegyszerűsített frázis. De nem csak az utca embere, sok esetben a rendszerváltás magasan kvalifikált alakjai is hasonlóképpen vélekedtek. Kiss Gy. Csaba visszaemlékezései egyszerre tanúskodnak az 1956 utáni megtorlás példátlanságáról és egy lelki-politikai árulással vádolható Kádár-kori társadalomról. Azonban a mártírium és a gyomorszocializmus képét narratív ellentmondás választja el egymástól, ami épp azért érdekes, mert Kiss Gy. egy lengyel katolikus hetilapnak még 1989 elején is az MDF rendszerhűségéről nyilatkozott. (237.) Ugyanakkor Szabó Miklós, aki egy 1981-ben tartott szabadegyetemi előadásában a „nem-cselekvés” társadalomlélektani okain elmélkedett, nem tartozott a gerincmetaforákkal bíbelődök közé. Ám Felczakkal azonos álláspontra helyezkedve végül is megkérdőjelezte azt a reflexszerű berögződést, amely a szovjet beavatkozástól való félelemmel magyarázta a magyar társadalom gyenge ellenzéki felbuzdulásait. Szavaiból valamiféle kollektív lelkiismeretfurdalásra lehetett következtetni, ami a „nagy alku” pozíciójából tekintett mindenre, így a Szolidaritástól hangos Lengyelországra is. „Végül is most itt vannak a lengyelek, akik lehetséges, hogy be fogják bizonyítani, hogy nemcsak a szovjeteken múlik ez, hanem végül is az érintett országoknak is van itt szerepük” - boncolgatta Szabó a frusztráció okait. Szerinte ebből következett az is, hogy a seftelgető, csóró lengyeleket lenéző, de a szovjeteket hergelő Szolidaritást titkon csodáló magyar társadalom jó része miért tudott olyan könnyedén azonosulni a hivatalos médiából áradó lengyelellenes kampánnyal. (59-60.) Az évszámok, vagy ha úgy tetszik: a történelem terhe nemcsak itthon, de Lengyelországban is legalább ekkora jelentőséggel bír. Sok lengyel számára még 1980-ban, a Szolidaritás felívelésekor is Jalta (tehát 1944) volt a mindenre magyarázatot adó egyszavas válasz. Valóban ennyire sötétek a történelem árnyai, vagy pusztán társadalmi önfelmentésről van szó? Persze az ilyen kérdésre nincs igazi válasz. A szerző azonban jól megvilágította a lengyel és a magyar ellenzék hivatkozási pontjait, egyúttal cselekvési lehetőségeik (vélt és valós) határait is. Lányi Andrásnak a Kisügoty&\\ közölt A proletár internacionalizmus 1980/81-ben című eszszéjében azt fejtegette, amire a fentiekben utalni igyekeztem: 1956-ban Magyarországon csontvelőkig hatoló tragédia történt, míg ugyanez a lengyel 1956, 1968 és 1970 kapcsán nem mondható el. Éppen ezért a magyar társadalom pro testképessége bátorság és remény híján a minimumra csökkent, illetve az életszínvonal-politika következtében mesterséges módon stimulálódott. (96.) S az, ami nálunk elmaradt, tudniillik a párhuzamos társadalom kiépítése, annak Lengyelországban évtizedekre, sőt akár évszázadokra visszamenő hagyományai voltak. Ha végiggondoljuk, hogy a láthatatlan Lengyelország már 1918 előtt, majd 1939 után is meny1345
