Századok – 2021
2021 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat. A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés, 1976–1989 (Pócs Nándor)
TÖRTÉNETI IRODALOM nyíre jól strukturált volt, aligha csodálkozhatunk a Szolidaritás szervezettségén. Példaképpen megemlíthető a lengyel illegális sajtó - Magyarországon szinte elképzelhetetlen - aktivitása. Az 1977-ben létrehozott NOWA Kiadó két és fél év alatt kb. száz könyvet jelentett meg (1000 és 4000 közötti példányszámban!), továbbá itt nyomtatták a Zapis, a Krytyka és a Puls című folyóiratokat is. Történt mindez az állandó rendőri vegzatúra és megfigyelés árnyékában. (79.) Fontos azonban, hogy nem önállóan tevékenykedő csoportokról volt szó, hanem jól strukturált, intézményesített ellenállásról. A szakszervezeti mozgalmak, a katolikus egyház és kisebb részben a jobboldali csoportok is egyetértettek abban, hogy csakis a szervezett fellépés kecsegtet sikerrel. Jacek Kuron és más vezető értelmiségiek szintén azon az állásponton voltak, hogy csak az alternatív struktúrák mélyebb kiépítése után lehet a hatalommal érdemi párbeszédet folytatni. Magyarországon az eltérő történelmi-társadalmi adottságok miatt erre nem nyílt lehetőség. Igaz, Magyar Bálint 1982-ben kelt, Polgárrá válni című írásában a lengyel mintához hasonló programot vizionált. (120.) Ám az urbánus-demokratikus ellenzék ilyen irányú elképzeléseit nem mindenki osztotta. Az MDF köreiben a lengyel módszereket — a hatalom ingerlését elkerülendő - általában elvetették, emiatt nem is annyira véletlen, hogy a népi-jobboldali ellenzék lengyel kapcsolatai csak egy-egy személy (leginkább Kiss Gy. Csaba) külön érdeklődésén múltak. Másként nézett ki a lengyel és a magyar ellenzéki mozgalmak társadalmi háttere is, erre a lényeges kérdésre azonban a szerző csak érintőlegesen tért ki. Míg a Szolidaritás - mint szakszervezeti föderáció - főként a munkásságot célozta meg, addig a magyar ellenzék leginkább a (városi) értelmiségiek mozgalma volt. Mitrovits szerint ennek oka a két gazdaság közötti különbségben keresendő: míg a téeszesítés elmaradása következtében a lengyel húzóágazat a Gierek-éra végéig a nehézipar maradt, itthon ez az 1950-es évektől kezdve fokozatosan háttérbe szorult. Ráadásul a magyar életszínvonal-politika farvizén egyre hangsúlyosabbá vált a munkahelyen kívüli jövedelemszerzés, rontva a munkásság gyáripari kötődésén alapuló szervezkedések lehetőségeit. Mitrovits szerint leginkább ennek köszönhető, hogy a magyar ellenzéki értelmiség nem a lengyel példát követte és nem a munkásszervezés irányába mozdult el. (90-91.) Bár a szerző részletesen végigmazsolázza az ellenzéki kapcsolatok történetét, a megfelelő pontokon kénytelen visszatérni az 1956-os forradalom emlékezetére. Nem is annyira a magyar, mint inkább a lengyel ellenzék kapcsán. 1956 üzenetét Lengyelországban különböző módokon értelmezték. Egyfelől létezett egy általános lengyel-magyar barátság alapján álló emlékezetkultúra, amelynek Mitrovits egy teljes, képekkel gazdagon színesített fejezetet szentelt a kötetben. (178-206.) Másfelől Adam Michnik éppen a forradalom 20. évfordulóján tette közzé az Új evolucionizmus című programadó esszéjét, ami végül is a fegyveres ellenállás taktikájával szemben foglalt állást. Ezt a meggyőződését olyannyira fenntartotta, hogy még Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott, a szovjet csapatkivonást sürgető beszédét is provokációnak minősítette. (244.) Michnik programja adta meg tehát az alaphangot ahhoz a szervezkedéshez, amely a LEMP viszonylagos gyengesége és a lengyel állam jobbára töretlen instabilitása folytán a Szolidaritás legalizálásához vezetett. Az egyik krízisből a másikba bukdácsoló LEMP már nem is takargatta a tehetetlenségét. Jó példa erre a Mitrovits által is felhasznált Panoráma-dokumentumfilm, amely 1980 augusztusában Gdaúskot, Varsót és a lengyel vidéket szondázva igyekezett fényt deríteni a lengyel krízis okaira. Itt Jerzy Kolodziej ski gdaúski vajda, valamint Mieczyslaw Rakowski miniszterelnök-helyettes több más pártfunkcionáriussal egyetemben nyíltan beszélt a gazdasági-társadalmi krízisről, a rossz ellátásról, a lakáshiányról és a mezőgazdaság alacsony teljesítőképességéről. A legalapvetőbb élelmiszerekért sorban álló varsói családokról készült vágóképek legalább ennyire sokkolóak lehettek a magyar nézők számára. De nem csak a Panoráma operatőrei láttatták így az 1980-as évek Lengyelországát. A főszöveghez csatolt gazdag képmellékletek, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) balatoni táboraiban üdülő lengyel gyerekek rajzai is ugyanezt a benyomást tükrözik. (104.) 1346
