Századok – 2021
2021 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ungváry Krisztián: Horthy Miklós. A kormányzó és felelőssége, 1920–1944 (Bern Andrea)
TÖRTÉNETI IRODALOM megnyilvánulások, a háború és a béke, a személyes és az ideológiai ellenfelek, valamint a fegyveres ellenség fogalmainak egybemosódása. Arról is rengetegen írtak az elmúlt évtizedekben, hogyan brutalizálta az első világháború a résztvevők tudatát, hogyan váltak minden hatályban lévő nemzetközi egyezmény ellenére az 1914 és 1918 közötti időszak bevett hatalmi eszközeivé a civil lakosság elleni atrocitások. Ha Horthy belső motivációit elemezni és érteni akarjuk ebben az időszakban, érdemes ezeket a szempontokat figyelembe venni, tekintve, hogy ilyen mérvű radikalizmusra és brutalitásra sem korábbi, sem későbbi éveiben nem találunk példát. Ungváry egy alapos ügyészi vádirat pontosságával nevezi Horthy felelősségi körébe tartozó gyilkosságként a Somogyi Béla és Bacsó Béla elleni merényletet, s idézi Beniczky Ödön tanúvallomásának híres, sokszor idézett mondatát, miszerint a főparancsnok a két újságíróval kapcsolatban kijelentette: „Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni.” Ugyanakkor hivatkozás szintjén sem emlékezik meg a szerző a kérdést legalaposabban körüljáró, évtizedekkel ezelőtt publikált munkáról (Szinai Miklós: Ki lesz a kormányzó? Bp. 1988.), ahol a történész - többek közt ugyancsak Beniczky és Prónay mondatait elemezve - arra a következtetésre jutott, hogy a kormányzó választás előestéjén a legkevésbé volt Horthy érdeke egy ilyen kettős gyilkosság, s felveti a kérdést: elképzelhető-e, hogy valójában a főparancsnok ellenjelöltje, Friedrich István adta ki a konkrét megbízást a merényletre? A bethleni időszak gazdasági növekedésével kapcsolatban Angus Maddison brit közgazdász kimutatásait Ungváry így foglalta össze: „Ebből éppenséggel az derül ki, hogy a nemzetközi versenyben Magyarország a legfejlettebb európai országokhoz képest minimálisan visszaesett.” (27.) Állítása helytálló, 1921 és 1931 a gazdaság fellendült, az ország ipari termelése túlszárnyalta az utolsó békeév, 1913 eredményeit, párhuzamosan Európa más államainak gazdasági teljesítményével, mely általában ugyancsak növekedett. S bár ebben a növekedési versenyben a magyar adatok elérték az átlagos közép-európai szintet, az első világháborúból győztesen kikerülő nyugat-európai országok fejlődésétől elmaradtak. Nem egészen egyértelmű azonban, hogy kivel áll vitában a szerző ezzel a kijelentéssel. Egyetlen ellenvéleményt idéz: Boross Péternek a Magyar Hírlapin 2018. december 5-én megjelent nyilatkozatát, amelyben a politikus azt állította, hogy Magyarország nemzeti jövedelme 1920 és 1938 között duplájára nőtt. Itt tehát a politikai közbeszéd véleményformáló szereplőjével vitatkozik, nem a történész szakma képviselőjével. Jelen sorok írója helytállónak tartja Boross megállapításának korrekcióját, ugyanakkor mindenképpen megérdemelt volna a szöveg ezen a ponton még néhány hivatkozást, ami egyben meg is támogatta volna a szerző pozícióját a politikai érdekek táplálta diskurzus terepén. A kötet szerzője a zsidótörvények elemzésekor ás a legmélyebbre az „értés igényével”. Nyilvánvalóan igaza van abban, hogy a numerus clausust egyértelműen jogfosztó törvénynek kell tekinteni, akkor is, ha nem teljeskörűen érintette a magyarországi zsidóságot, illetve messzemenően igazat kell neki abban is adni, hogy alapvetően a zsidó értelmiség ellen irányult, még akkor is, ha ez a kifejezés egyáltalán nem jelent meg a törvény szövegében. Horthy maga is zsidótörvényként emlékezett rá később, nürnbergi 1948-as tanúvallomása során. Ugyanott, ahol egyetlen általa aláírt, későbbi zsidótörvényt sem tudott felidézni. 1941. június 26-ának eseményei évtizedek óta polémia tárgyát képezik. Abban szakmán belül mára nagyrészt általános az egyetértés, hogy Werth Henrik téves tájékoztatása nyomán Horthy Miklós az államjogi keretek figyelmen kívül hagyásával egymaga hozta meg a döntést a Szovjetunió elleni hadbalépésről. „Semmi nyoma nincs annak, hogy a kormányzó elgondolkodott volna a szovjet bombázás célján, vagy éppen véletlenségén, de főleg a háborúba való belépés hosszútávú következményein” — állapítja meg Ungváry teljesen helyénvalóan. „Vélhetően azért - teszi ezután hozzá - mert zsigeri antikommunizmusa és Werth hurráoptimista helyzetértékelése miatt teljes politikai dilettantizmussal maga is le akart csapni az első ürügyre.” (71.) 1125
