Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Konrád Miklós: Asszimilációs elvárások és zsidó válaszok az emancipációig
ASSZIMILÁCIÓS ELVÁRÁSOK ÉS ZSIDÓ VÁLASZOK AZ EMANCIPÁCIÓIG 932 1862. decemberi előadása sem javított. A Magyar Izraelita elsősorban a részle ges emancipáció azon „rég nevetségessé lett” eszméjének a feléledését látta benne, amely „szégyene az emancipálóknak”. 126 Az ekkor feltörő keserűség hangjaiban tetten érhető disszimilációs fenyegetés mögött tényleges szándék aligha feltételezhető. Az adott helyzetben a már akkulturált modern zsidó értelmiség számára az asszimilációnak nem volt alternatívája. Szekuláris politikai cionizmus még nem létezett, az egyetemről a jesivába visszaülni senkinek nem jutott eszébe. E réteg tagjai azt sem gondolhatták komolyan, hogy az emancipáció időleges elodázásának hatására az integrációra egyébként törekvő zsidó tömegek a Magyar Királyság valamelyik más nemzetisége felé kezdenek orientálódni, netán elhagyják az országot. E kifakadások annak viszont ékes bizonyítékai, hogy a keresztény magyarok elvárásaival szemben a magyarosodó zsidóknak is volt egy alapvető elvárása: az egyenlőség. Míg Lichtschein Lajos nagykanizsai rabbisegéd nyilvánvaló célzattal még 1866-ban is azon aggódott, hogy egy újabb zsidó nemzedék fog felnőni, amely nem ismeri a hazaszeretetet, „mert áldásában nem osztozik”,127 a burkolt fenyegetés helyett mások újfent inkább a zsidók egyenjogúsításának a magyar nemzet számára pozitív következményeit hangsúlyozták. Ezt tette a röpiratát „Egy hitrokon” név alatt 1866 decemberében publikáló szerző, aki nem mulasztotta el aláhúzni: „A zsidó nem gravitál kifelé, mint az oláh, német és szláv”.128 Az 1860-as évek elejének lángoló lelkesedése azonban már nem tért vissza, valójában még az emancipációs törvény oly régóta várt megszavazása után sem. 1868 elején a magyar zsidóság szerte az országban hálaadó istentiszteleteket tartott az emancipáció megünneplésére. Több rabbi ez alkalomból tartott beszéde nyomtatásban is megjelent. Mindegyikük kitért az immár emancipált zsidók hazafias kötelességeinek kérdésére. Morális regenerációról nem esett szó, természetesen semmiféle vallási reformról sem. A zsidóknak a földművelés felé fordulását egyedül Kohn Sámuel pesti rabbi emlegette. A rabbik legfőképpen általánosságokat hangoztattak a hazaszeretet és a közjólét gyarapításának imperatívuszairól. Egyetlen konkrét elem volt, amely többeknél visszatért: nem meglepően a nyelvi magyarosodás, amelynek kapcsán Kohut Sándor, fiatal székesfehérvári rabbi odáig ment, hogy kijelentette: a zsidók azért nem kapták meg korábban az emancipációt, mert elhanyagolták ebbéli kötelességüket és egyenjogúsításukat „idegen ajakkal” kérték. 129 126 Mezei M.: A zsidók Trefort Ágoston magyar társadalmában i. m. 411. 127 Lichtschein Lajos: A zsidók közép-, jelenkori helyzetök- és viszonyaikról s az innen származható és joggal követelt emancipatiojuk. Nagykanizsa 1866. 27. 128 Egy hitrokon: A zsidók reformátiója. Pest 1867. 8. 129 Löw Lipót: „Az Isten feloldá bilincseimet!” Homília. Pest 1868. 13–14.; Kohn Sámuel: Hogyan fogadjuk és hogyan háláljuk meg az egyenjogosítást. Zsinagógai beszéd. Pest 1868. 10.; Hochmuth
