Századok – 2020

2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Konrád Miklós: Asszimilációs elvárások és zsidó válaszok az emancipációig

ASSZIMILÁCIÓS ELVÁRÁSOK ÉS ZSIDÓ VÁLASZOK AZ EMANCIPÁCIÓIG 928 terén azonban ekkor már egy téma sem váltott ki heves érdeklődést. Keresztény részről a radikális követelések látványosan megritkultak. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a zsidó vallásreform kérdése jóval rit­kábban került terítékre, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a zsidók zöme erre nem hajlandó. Emellett a zsidó polgárság jóllehet kezdeti, de már egyértelműen tö­meges akkulturációja enyhítette a zsidók idegensége által szült azon félelmeket, amelyek e vallásreformok követelését gerjesztették. Ami az 1840-es években még utópisztikusnak tűnhetett, az az 1860-as években kezdett tapasztalhatóvá válni. Jelzésértékű, hogy a nyelvi magyarosodásra való általános felhívások mindinkább átadták helyüket egy-egy adott zsidó közösség magyarosodását méltató vagy túl lassúnak ítélő konkrét helyzetjelentéseknek. Másrészt az alapvető kérdés, vajon a zsidók egyenjogúsítandók-e, vagy sem, már nem képezte vita tárgyát, mert ami az 1840-es években még kérdésesnek tűnt, az az 1860-as években már a történelmi szükségszerűség evidenciájával bírt. Az 1861-es országgyűlés előtt, illetve annak ülésein az ország legnevesebb liberális politikusainak és értelmiségeinek hosszú sora foglalt állást a zsidók egyenjogúsítása mellett – köztük Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, Pulszky Ferenc, a Párizsból nyilatkozó Klapka György, Podmaniczky Frigyes, Szalay László vagy Jókai Mór. A Pesti Naplóban hat nappal az országgyűlés megnyitása után megjelent cikkében a Deák köréhez tartozó Lukács Móric a zsidók jogfosztottságában olyan „botrányos anachronismust”, illetve „szégyen­teljes anomáliát” látott, amelynek felszámolását nem lehetett immár „nehezítő és késleltető föltételekhez” kötni.108 A zsidóemancipációról ekkor mégsem szü­letett törvény, elsősorban idő híján, mivel a felirati javaslatba foglalt nemzeti törekvéseket elfogadhatatlannak ítélő uralkodó 1861. augusztus 22-én felosz­latta az országgyűlést. Utolsóelőtti ülésén a ház mindazonáltal egyhangúlag elfogadta Tisza Kálmán javaslatát, miszerint határozatban jelentse ki, hogy a nemzetiségi igények kielégítését, „a különböző vallásfelekezetek közötti polgá­ri és politikai teljes jogegyenlőségnek életbeléptetését és az izraelitákra kiter­jesztését”, valamint az úrbéri ügyek rendezését „első és legfontosabb teendői közé sorozza”.109 Magyarán, bár az emancipáció megint elmaradt, annak leg ­közelebbi törvénybe iktatása felől aligha lehetett kétség. Az 1867-es emancipá­ciós törvényt megelőző évek liberális sajtója és röpirat-irodalma azt mutatja: 108 Lukács Móricz: Az országgyűlésnek némely legsürgősebb teendői. III. Pesti Napló, 1861. április 12. [1.] 109 Az 1861-ik évi magyar országgyűlés II. Pest 1861. 332–333. Az országgyűlést megelőző hangu­latról és az emancipáció kérdéséről az országgyűlésen lásd Groszmann Zsigmond: A magyar zsidók a XIX. század közepén (1849–1870). Bp. 1917. 21–25.; Szabad György: Forradalom és kiegyezés vá ­laszútján (1860–61). Bp. 1967. 359–368., 509–510.

Next

/
Thumbnails
Contents