Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Konrád Miklós: Asszimilációs elvárások és zsidó válaszok az emancipációig
904 szükségesnek ítélt transzformációjának az egyenjogúsításukkal egyidejűleg felmerült kérdése. Erről az emancipációt ünneplő zsidóság szószólói, rabbik és világi értelmiségiek sem nyilatkoztak. Jóllehet ekkorra a két tábor már három évtizede írt, szónokolt, vitatkozott arról, hogy a zsidóknak – hálaként feltétel nélküli egyenjogúsításukért, avagy hogy azt kiérdemeljék – miben kellene megváltozniuk, milyen elvárásoknak kellene megfelelniük. Márpedig a kortársak által is történelminek ítélt pillanat alapvető cezúrát képezett a honi zsidóság életében, többek közt a keresztény társadalomhoz intézett üzenetei jellegét illetően. Az 1867 végén érvénybe lépett emancipációs törvény előtt a zsidók jogfosztottságukból fakadóan strukturálisan alárendelt helyzetből szóltak – kértek valamit, amit csak a sorsukról önfelhatalmazással döntő másik fél adhatott meg. Ez magyarázza, hogy bár a felvilágosodás szellemének hatására a reformkorban már szinte senki sem merte nyíltan állítani, hogy a keresztényekkel való egyenjogúsághoz a zsidóknak nincs természetes joguk, az emancipációs vitákat átlengte az az érzés, hogy itt mégiscsak a keresztény törvényhozók által a zsidóknak nyújtott kegyről van szó. Valami olyanról, amit a törvényhozók saját belátásuk szerint megadhattak, avagy elutasíthattak – amint azt 1867-ig több ízben megtették. Valami olyanról, amire a zsidóknak viselkedésükkel méltónak kell mutatkozniuk. Tanulmányomban arra keresem a választ, vajon 1867-re, vagyis mire e viták lezárultak, és kezdetét vette az egyenjogú keresztények és zsidók magyarországi története, nyilvánvalóvá vált-e, hogy a keresztény politikai és kulturális elit milyen elvárásokat támasztott a magyar társadalomba integrálódni óhajtó zsidókkal szemben, valamint hogy az utóbbiak mely feltételek teljesítésére mutatkoztak késznek, és melyeket utasították el.7 Ahhoz, hogy ez kiderüljön, nyomon követem a reformkortól 1867-ig a témában kifejtett nézetek alakulását. Írásomban két állítást igyekszem bizonyítani. 1. Az elvárások jelentős része oly mértékben a politikai helyzet függvényében alakult, hogy egyöntetű, az egész korszakot vagy pláne a reformkortól a dualizmus végéig tartó időszakot átölelő egységes asszimilációs elvárásrendszerről nem beszélhetünk. 2. A zsidók transzformációját illetően a két fél egy lényeges kérdésben azonos álláspontot vallott, egy másik, úgyszintén lényeges, a zsidók magyarként is fenntartható másságának a mértéke körül kibontakozott vitában azonban egyáltalán nem jutott egyezségre. 1867-ben a magyarosodó zsidók és a keresztény magyarok úgy indultak el jogban immáron egyenlő 7 Mivel vizsgálatunk a zsidóktól elvárt transzformációnak a kérdésére szorítkozik, eltér Karády Viktor hipotézisétől a két fél közötti cserealkuról rendelkező „asszimilációs társadalmi szerződésről”. A szerződés mibenlétének részletfeltételeiben gyakran változó meghatározásaira lásd Karády Viktor: Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció. Tanulmányok. H. n. [Bp.] 1997. 19–21., 84–85., 120., 156–157., 250. ASSZIMILÁCIÓS ELVÁRÁSOK ÉS ZSIDÓ VÁLASZOK AZ EMANCIPÁCIÓIG
