Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében
UGRAI JÁNOS 67 seniorok. Porkoláb István (1798) 1804-ben nyerte el a kinevezését, s ígéretes tudós tanár hírében állott, ám egészen fiatalon szélütés érte, ami miatt munkaképtelenné vált. Teológiaprofesszori pályája 1806-ban, agóniája pedig 1809. áprilisi halálával fejeződött be.43 Kálniczky Benedek (1817) Göttingából hazatérve 1820-ban kapta meg a teológiaprofesszori kinevezését, s szolgálta a kollégiumát csaknem a haláláig, 1859-ig – ezzel ebből a körből ő hagyta a legmaradandóbb nyomot az iskola történetében. Még egy professzorrá lett egykori seniort tarthatunk számon: a már említett Orbánt, aki a miskolci református gimnázium tanára volt 1850-tól 1862-ig, s Miskolcról Patakra átcsábítva léphetett feljebb, az akadémia professzorává. Orbán József 1891. évi nyugalomba vonulásáig szolgálta a főiskolát. A professzorok 6%-át tették ki tehát azok, akik diákvezéri tapasztalattal is rendelkeztek. Bizonyos mértékig utánpótlásforrásként tekintettek a seniorokra a középiskolai tanárok kiválasztásánál. Imre István (1805), Kolozsvári István (1814), Draskóczy Gábor (1827) és Somossi István (1844) váltak pataki tanárokká. Ennél hosszabb lehetne a névsor, ám többen elhárították a megkeresést. Gál András (1797) gönci lelkészként magyarázkodott amiatt, hogy bár előzőleg ő ajánlkozott, végül mégis visszautasította a lehetőséget.44 A három évvel későbbi senior, Szászi József a Veszprém megyei Ősi papjaként döntött úgy, hogy nem költözik vissza a Bodrog partjára.45 Olasz Sámuel (1815) egészségi állapotára hivatkozva utasította el a megkeresést 1820-ban – ezt követően mintegy négy évtizedig volt Borsod eklézsia papja.46 Ezeknek a hárító válaszoknak az okát Somossi Sámuel (1830) tette egyértelművé, amikor a hosszasan sorolt szép szavak után rátért a lényegre: ha a lelkére hallgatna, most is elfogadná a felajánlást, de arra is gondolnia kell, hogy sajókazai lelkészként másfélszer nagyobb a fizetése, mint amit a kollégiumtól remélhet. 47 Ezzel ellentétes irányban csak Czövek Istvánt (1808) tudjuk példaként idézni: ő a losonci gimnázium tanáraként jelezte, hogy mivel kicsiny gyermekkorától Sárospatakon tanult, s minden tudományt ettől a kollégiumtól kapott, ha méltónak találják rá, szívesen lesz ott humaniorum professzor.48 Erre végül nem került sor. A sárospataki középiskolai tanári tisztség csekély vonzerejét az is jelzi, hogy az állást szintén kifejezetten ambicionáló, arra magát ajánló Kolozsváry István 43 TREKL. A. XXXIII. 12.601. 12.624-625. 44 TREKL. A. XXXIII. 12.896. 45 TREKL. A. XXX. 11.426. 46 TREKL. B. XLIII. 17.841. 47 TREKL. B. LV. 24.270. 48 TREKL. B. XLII. 17.315.