Századok – 2020
2020 / 3. szám - TÖRTÉNETÍRÓK - Erős Vilmos: Szabó István (1898‒1968) a magyar történeti irodalomban
SZABÓ ISTVÁN (1898–1968) A MAGYAR TÖRTÉNETI IRODALOMBAN 638 Szabó István az újabb keletű historiográfiai összefoglalásokban Külön csoportot alkothatnak végül a Szabó Istvánnal összefüggő értelmezésekben a historiográfiai összefoglalások, amelyek vagy a teljes magyar történetírásról, vagy annak egy nagyobb korszakáról alkotott átfogó kép keretein belül helyezik el a történészt. A sort még az 1950–1960-as években Léderer Emma összefoglalásai nyitják meg, erről azonban a korábbiakban már részletesebben szó esett. Szabó történetírásának ilyen jellegű (tehát szintézisen belüli) további elhelyezésére az 1990-es évekig kellett várni. Ekkor Gunst Péter a magyar történetírásról írott összefoglalójában két helyen is megemlékezik röviden Szabó történetírásának maradandó teljesítményeiről. 87 A háború előtti időszakból a népiségtörténeti munkáira mutat rá elsősorban, s különösen az 1942(?)-ben megjelent A magyarság életrajza című szintézist méltatja. Gunst azonban ezt nem nevezné népiségtörténetnek, sokkal inkább településtörténetnek. „Szabó 1942-ben88 mindazon törekvések összefoglalásaként, amelyek a népiségtörténeti kutatásokat Magyarországon jellemezték, »A magyarság életrajza« címen összefoglalta a magyar népesség alakulására vonatkozó addigi eredményeit. Szándékosan nem nevezzük népiségtörténetnek [!!! – E. V.], mert Szabónál némileg nagyobb szerepe volt a korabeli francia módszertani eredmények felhasználásának, mint a német népiségtörténet eredményei közvetlen átvételének.” 89 Gunst azután a magyar történetírás 1945 utáni fejleményeit vizsgálva is kitér Szabóra, például az 1948-as kötetére is. Munkásságában kiemeli iskolateremtő tevékenységét, szerinte az általa létrehozott agrártörténeti iskola egyedüli a magyar történetírásban az 1970-es években. Utolsó munkáin pedig szerinte különösen érződik az 1920–1950-es évek német és francia történeti irodalmának megtermékenyítő hatása. 90 „Még korában, 1956 előtt foglalkozott az 1351. évi jobbágytörvényekkel, majd Bács, Bodrog és Csongrád megye 1522. évi dézsmajegyzékeit tette közzé, s most nekilátott egyrészt népesedéstörténeti kérdések feltárásának, Magyarország népessége 1330–1526 közötti alakulását mutatva be, majd a középkori magyar falu kialakulásának, a falurendszer megszilárdulásának problémái érdekelték. Nagy tanulmánya a prédiumról, monográfiái előbb a falurendszer kialakulásáról, majd a középkori magyar faluról nemcsak a történetírás, hanem a többi társtudomány számára is meghatározó jelentőségűek. A halála utáni években jelent 87 Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen 1995. 183., 205. 88 Helyesen: 1941-ben. 89 Gunst P.: A magyar történetírás i. m. 183. 90 Hasonló gondolatokat fogalmaz meg Pamlényi Ervin is, lásd a korábbiakat.
