Századok – 2020
2020 / 3. szám - TÖRTÉNETÍRÓK - Erős Vilmos: Szabó István (1898‒1968) a magyar történeti irodalomban
ERŐS VILMOS 629 bemutatása áll a középpontjukban, a nemesség és a jobbágyság közötti mély szakadás vizsgálata – főként a kora újkori időszakban.43 Mindemellett Orosz kiemeli Szabó látásmódjának európai vonatkozásait, és annak felfedezését, hogy a „szolgamunkával művelt kora középkori európai magánkezelésű földesúri gazdaság a magyar fejlődésben is megtalálható volt”,44 s általában (tehát nem csak a parasztságtörténeti tanulmá nyaiban) Szabót ez a társadalomtörténeti megközelítés jellemezte. Összességében Orosz Szabó István munkásságát úgy értékelte, hogy a történészt az 1948–1949-es támadások tartották távol és szigetelték el a marxizmustól, pedig társadalom-felfogása (néhány más történészével együtt) már 1945 előtt is igen közel állt ahhoz. A marxizmussal való teljes azonosulás így (Szabó ösztönzésére is) tanítványainak „jutott osztályrészül”. A Szabó-tanítvány Orosz István a későbbiekben is rendszeresen publikál a mindig mesterének tekintett történész életművéről, illetve annak egyes darabjairól vagy irányairól. Közülük ki kell emelnünk A magyarság életrajzának 1990-es újbóli, reprint kiadásához írott előszavát.45 Ebben az előszóban Orosz Szabó nagy szintézisét Mályusz Elemér népiségtörténeti iskolájához köti, amelynek legfontosabb előképét a Hermann Aubin vagy Rudolf Kötzschke által reprezentált német népiségtörténetben látja. Szabót és Mályuszt azonban szerinte a német mintáktól eltérően nem az irracionalitás és az ideologikus szándékok, sokkal inkább a szigorú tárgyilagosság és a racionalitás jellemezte. 46 Orosz szerint Szabónak az 1940-es évek elején írott magyarságtörténeti és népiségtörténeti tanulmányait alapvetően a realitás, a humánum, a szenvedélymentesség jellemezte, s a történész „igaz magyarsága” nem fért össze más népek gyűlöletével. Fontos megállapításokat tesz Orosz Szabónak a Debrecen történetével összefüggő kutatásaira vonatkozóan is, amelyeket leginkább az 1990-es évek második felében fogalmazott meg.47 Itt többek között hangsúlyozza, hogy bár a helytörténeti kutatá sok vonatkozásában Szabó sokat épített Zoltai Lajos, Ecsedi István és Csobán Endre kutatásaira és különböző megállapításaira, tőlük sokat tanult, lokálpatriotizmusukat azonban nem minden tekintetben osztotta s nem minden történeti helyzetben helyeselte a cívis város lakóinak politikai magatartását. Orosz rámutat Szabó Debrecennel összefüggő tanulmányaiban a gazdaság- és társadalomtörténeti megközelítés fontosságára is. Példaként a tanyarendszer kialakulásáról írott tanulmányát is megemlíti, amely Györffy István ahistorikus szemléletével szemben a tanyarendszer kialakulásának történeti vonatkozásait hangsúlyozza, s annak keletkezését a 18. századra teszi. 43 Orosz I.: A történetíró i. m. 10. 44 Uo. 12. 45 Orosz István: Előszó az 1990. évi kiadáshoz. In: Szabó István: A magyarság életrajza I–III. Bp. 1990. 46 Uo. 47 Orosz I.: Szabó i. m. 104–108.
