Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében
UGRAI JÁNOS 59 1752-ig, 1781-től pedig ismét ugyanez érvényesült Pápán. 21 Nincs tudomásom ar ról, hogy a vizsgált korszakban Sárospatakon komolyan felmerült volna az anyaiskola széttagolásának a gondolata. 22 Annál is inkább, mivel az összetett kollégium elősegítette a korszakban mindvégig kiemelt cél teljesítését: a takarékoskodást. Az 1100–1500 fős diáknépesség kiszolgálását ugyanis így sikerült megoldani Sárospatakon 6–8, de a csúcskorszakban is legfeljebb 10–12 felnőtt tanár alkalmazásával. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy sem az elemi, sem a gimnáziumi alsó osztályokban nem alkalmaztak szakképesítéssel rendelkező oktatót. A felsőbb gimnáziumi osztályokban 1796-ban vezették be az úgynevezett humaniorum professzori tisztséget, de a tervezett négy helyett rendre csupán két vagy három tanár működött egyidőben. Mellettük csak az akadémiai tagozatokon ténykedtek a professzorok, de ott is meglehetősen ingatag, erősen személyfüggő rendszer érvényesült: egyikőjük- másikójuk távozását vagy halálát követően az új professzor felkészültségéhez kellett igazítani a teljes professzori kar által oktatott tantárgyakat. Azaz még a kollégium legmagasabb fokozatán is törékeny volt a korabeli szaktanári vagy szaktanszéki rendszer. E súlyos pénzszűkének speciális okai voltak. A kollégium patinás múltját olyan bőkezű mecénások alapozták meg (Perényi Péter, a Rákócziak és Lorántffy Zsuzsanna), akik az ellenreformáció során elveszítették a befolyásukat. Az iskola így fokozatosan patrónus és egyértelműen meghatározható fenntartó nélkül maradt. Szemben a debreceni kollégiummal, vagy a kisebb, de mégiscsak stabil háttérrel rendelkező evangélikus líceumokkal, a pataki kollégium mögül hiányoztak az öntudatos, adakozni kész, lokálpatrióta polgárok is – nem lévén ugyanis Sárospatak igazi város. Ily módon egyfelől önfenntartásra rendezkedett be, s még a 19. század első felében is kiterjedt gazdálkodást folytatott. Másfelől regionális szerepkört megcélozva hagyományos befolyási övezetében, a tiszáninneni egyházkerületben, valamint az azzal közvetlenül szomszédos határzónában törekedett megszólítani a református híveket. Ez utóbbi sikerétől 21 Köblös József – Kránitz Zsolt: „Mindenkor az országban harmadiknak tartatott...” A pápai református kollégium tagolódása a XVIII. század közepéig. Acta Papensia 5. (2005) 1–2., 9–10. 22 Ellenkezőleg: az 1852. évi Litteraria Deputatio is teljesen magától értetődő természetességgel, alapvető premisszaként szögezi le, hogy a főiskola elemi (normalis), gimnáziumi és akadémiai osztályok együtteséből áll. Az 1852. évi Litteraria Deputatio munkálata. Tiszáninneni Református Egyházkerület Levéltára (a továbbiakban: TREKL.) K. b. II. 14.29. 1828–1829-ben is foglalkoztak a tanügyi bizottság tagjai az egyházkerületben kívánatos iskolatípusokkal. Bár elkülönítették – lényegében a Ratio Educationis logikája szerint – a falvakban szükséges nemzeti vagy népiskolát és a városokban alapítandó ún. polgári iskolákat, a következő bekezdésben már a sárospataki anyaiskola egységessége mellett érveltek akkor is. TREKL. B. LXI. 26.786.
