Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében
ISKOLAI SIKEREK ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉS 60 részint adományokat, alapítványokat várhatott, részint pedig az iskolába beiratkozó s ott tandíjat fizető diákokat. 23 Egy olyan iskolát képzelhetünk el, amelyben folyton napi gondokkal küzdöttek, és emiatt még a tanítási feladatokat sem tudták maradéktalanul felnőtt alkalmazottakra bízni. Ellenben kiterjedt gazdálkodást folytattak, s a képzési palettát és azon belül a tananyagot is úgy kellett alakítaniuk, hogy minél vonzóbbnak mutatkozzon a térségben az iskolázásra fogékony szülők szemében. Ennek nyomán az iskola akarva-akaratlanul a régió református, falvakban vagy mezővárosokban élő, döntően kis-, legfeljebb középnemesi társadalmának kulturális, egyházias–vallási és gazdasági, politikai magatartásához igazodott, miközben figyelemmel kellett lennie a gazdálkodás vagy hivatalviselés által gyarapodást váró, feltörekvő nem nemesi réteg igényeire is.24 Erre vezethetőek vissza egyrészt a gimnáziumi tananyagot gyakorlatiasabbá tévő, másrészt a nemzeti kibontakozás jegyében született tantervi változtatások (magyar nyelvű oktatás terjedése, nemzeti irodalom és történelem, hazai jog, statisztika, mechanika, pedagógia stb. tanítása). 25 A gazdálkodásban és a tanításban alkalmazott felnőttek csekély száma megkerülhetetlenné tette a diákönkormányzatot. A protestáns kollégiumok egyházszervezési és valláserkölcsi megfontolásokból a diákönkormányzatiság elvének erős hagyományát építették ki. Ez a hagyomány azonban a legtöbb helyen a 19. századra megkopott, a vezető diáktisztségek jelentősége lecsökkent – összhangban az iskola intézményesülésével, szakszerűsödésével s a tanári professzionalizáció kezdeteivel. Ám Patakon a fentiek miatt nem sikerült kiváltani a diáktanítók munkáját, mint ahogyan a gazdálkodásban és az iskola üzemeltetésében (takarítás, fűtés stb.) is elsőrendű maradt a szerepük. Ez pedig különösen a diákvezérek szerepét értékelte fel. 26 A stabil, homogén fenntartói háttér hiánya, a sok elemszámú kis- és középnemesi réteghez igazodás szükségessé, a diákok által ellátott feladatok nagy száma pedig lehetségessé tette azt, hogy a kollégium a „szegények iskolájaként” definiálja magát, amely hajlandó és képes is elősegíteni a kevéssé tehetős gyerekek társadalmi mobilitását. Nem feltétlenül a valahová tartozás, hanem a valahová 23 Ugrai J.: Önállóság i. m. 183–189. Mindez igaz, de – köszönhetően az erős lokális háttérnek – csak sokkal kisebb mértékben a Debreceni Református Kollégiumra is. Lásd Rácz István: Az ország iskolája. A debreceni református kollégium erőforrásai. Debrecen 1995. 101–139., 283–290. 24 A kisnemesség kulturális igényeiről, életmódjáról lásd Kósa László: „Hétszilvafa árnyékában.” A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon. Bp. 2001. 236–253. 25 Ugrai J.: Önállóság i. m. 183–190. 26 Ennek káros hatásai csúcsosodtak ki egy meglehetősen kivételes, súlyos deákzendülésben 1794-ben. Lásd Ugrai János: Egy XVIII. század végi deákzendülés nyomában. Aetas 18. (2003) 3. sz. 30–43.
