Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Peterecz Zoltán: Royall Tyler és a magyar pénzügyi krízisek a két világháború között
PETERECZ ZOLTÁN 527 Ennek ellenére a helyzet inkább súlyosbodott és ez már rá is kihatott. Az egyébként tipikusan szangvinikus amerikai fél év eltelte után jól érzékelhetőn jelezte frusztráltságát egy magánlevélben, amikor egy különösen gondterhelt április után úgy fogalmazott: „öt kimerítő hét után magyar földön, kedves Mildred, úgy érzem, hogy ha még egy napot maradok és még egy magyart látok, üvölteni fogok”. 33 A válság mélypontját – magyar részről – 1932 júniusa jelentette. Miután a megmaradt aranytartalék nagy részét is kénytelen voltak eladni, Magyarország az 1924-es népszövetségi kölcsön részletfizetését is megtagadta. Az előző téli részleges moratórium után ez volt az egyetlen külföldi adósság, amelyet továbbra is hűségesen törlesztett a magyar fél, ám nyáron már ezt is képtelen volt az ország teljesíteni, így egyoldalú és teljes moratóriumot vezetett be mind a rövid, mind a hosszú lejáratú hitelekre. Az ugyanekkor lezajlott lausanne-i konferencia kis örömöt jelentett az ürömben. Itt ugyanis megállapodás született arról, hogy az első világháború után megállapított jóvátételi fizetéseket gyakorlatilag eltörlik. A gazdasági világválság ugyanis lehetetlenné tette, hogy a korábbi vesztes államok ilyen terheket teljesítsenek olyan körülmények között, amikor az átlagos feladatok is meghaladták a legtöbb kormány pénzügyi lehetőségeit. Noha Magyarországnak nagy elégtételt és elvileg könnyebbséget jelentett a jóvátételi fizetések alól való mentesség, a valóságban a helyzet semmit sem javult. Érdemes Tylernek a helyzetre adott elemzését hosszabban is idézni. Részben a párizsi békekonferencia által teremtett lehetetlen helyzet, amit a volt Monarchia utódállamainak egymás közti „rossz-szomszédi” viszonya csak súlyosbított, majd a gazdasági világválság kirobbanásával előállott körülmények a következő megfigyelésre késztették Tylert: „A kérdés az, hogy sikerül-e valamilyen módon a belső vázat egyben tartani, amíg meg nem történnek bizonyos dolgok. Ezek közé tartozik annak felismerése, hogy a világ ráébred: a Duna menti országoknak arra a célra kölcsönadott pénz, hogy gazdaságilag mindegyik önellátóvá váljon (és ezzel teljesítsék a békeszerződésekben sejtetett ígéreteket) elveszett. Azt a tényt is el kell fogadni, hogy a korábbi Habsburg Monarchia területén felállított vámhatárokat – így vagy úgy – el kell törölni. De mi lesz azután, ha ezeket megértik? Valami biztosan, de az az ember feladata, hogy amennyire lehet, a térségben minél nagyobb darab maradjon épségben”.34 Ebben a gondolatban jól körvonalazódik az az amerikai elképzelés, ami egészen 1918-ig tartotta magát, majd a Közép-Kelet-Európában újra megjelenő problémák miatt megint előtérbe került. Nevezetesen, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia, annak minden fogyatékosságával együtt is, még mindig stabilabb és életképesebb egységet alkotott, mint az egymással 33 Bliss-Tyler Correspondence. Royall Tyler Mildred Barnes Blissnek, 1932. máj. 11. (https://bit.ly/ 3bOAxDa, letöltés 2019. márc. 20.) 34 Bliss-Tyler Correspondence. Royall Tyler Mildred Barnes Blissnek, 1932. aug. 15. (https://bit.ly/ 349dnV7, letöltés 2019. márc. 21.)
