Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Glant Tibor: Segélyezés és politika. A kétoldalú amerikai–magyar kapcsolatok kialakítása 1919-ben
GLANT TIBOR 507 Jóvátétel és határkérdések Ez az erősen megosztott amerikai delegáció nyilvánvalóan nem volt képes arra, hogy az elnök által 1918-ban felvázolt (de az Inquiry szerint teljesen meg sem való sítható) Pax Americanát maradéktalanul elfogadtassa párizsi tárgyalópartnereivel. A legkomolyabb viták a háborús jóvátételi és a területi bizottságokban folytak, s ezek jelentős mértékben befolyásolták az új Magyarország megítélését és sorsát. A jóvátétel közvetlenül kapcsolódott a háborús felelősség kérdéséhez. A győztes hatalmak nem hívták meg a veszteseket Párizsba. Arra hivatkoztak, hogy kizárólag a központi hatalmakat terheli a felelősség a háború által okozott pusztulásért, de ezt úgysem ismernék el. Ezért a német (231. cikkely), az osztrák (177. cikkely) és a magyar (161. cikkely) békeszerződésbe is belefoglalták a háborús bűnösség elismerését („war guilt clause ”). A háborús felelősség elismertetése az egyes békeszerződések legmegalázóbb tételei közé tartoztak és később a német revans- és a magyar revíziós politika sarokköveivé váltak. A legyőzöttek által fizetendő jóvátétel – a bűnösség elismerésének következményeként – egyben büntetés is volt. A Jóvátételi Bizottság csak 1921 áprilisára tudott megállapodni abban, hogy a németek összesen 33 milliárd dollárnyi jóvátételt fizessenek.37 Emlékeztetőül: ez több volt, mint amennyit a franciák vagy az amerikaiak a háborúra fordítottak, és megegyezett a brit háborús kiadások összegével. Az utódállamok viszonylatában a békekonferencia számára a legnagyobb kihívást az új határok megvonása és elfogadtatása jelentette. Az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai esetében tovább bonyolította a helyzetet az, hogy részben még, részben már nem létező államokról kellett döntéseket hozni. A győztes (vagy annak deklarált) utódállamok képviselői január–február fordulóján ismertették területi követeléseiket a Tízek Tanácsa előtt. Február első hetében – tehát a Wilson figyelmét teljesen lekötő népszövetségi vita csúcspontján – létrehozták a Csehszlovák és a Román (később Román–Jugoszláv) Területi Bizottságot, majd (február 17-én) az összes területi bizottság munkájának koordinálására és az azok által nem tárgyalt ügyek megvitatására a Központi Területi Bizottságot is. A határbizottságok a Központi Területi Bizottságnak nyújtották be véglegesnek szánt javaslataikat, az pedig a Külügyminiszterek Tanácsának. A végső szót természetesen a Négyek Tanácsa mondta ki. Ebben a döntéshozatali mechanizmusban maximálisan figyelembe vették (de korántsem minden kérdésben teljesítették) a győztes utódállamok követeléseit, míg a magyar és osztrák állásponttal egyáltalán nem foglalkoztak, sőt azokat meg sem próbálták felmérni. A trianoni határok 37 Suppan, A.: Imperialist Peace Order i. m. 24–25.; Frank H. Simonds: The ABC of War Debts and the Seven Popular Delusions About Them. New York, NY–London 1933.
