Századok – 2020
2020 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - B. Szabó János – Fodor Pál (szerk.): Új korszak határán. Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában (Nagy-L. István)
455 TÖRTÉNETI IRODALOM hadjáratban legfeljebb 20 ezer körüli létszámot ért el, de ennél jellemzően kisebb volt. Alapját hagyományosan a lovasság képezte, de a gyalogság szerepe is gyorsan növekedett. A létszámhiányokat főként a minőség emelésével, jó kiképzéssel és fegyverzettel igyekeztek pótolni, miközben képzett külföldi zsoldosokat is igénybe vettek. Anglia és Skócia hadszervezetét Bárány Attila mutatja be. Anglia lélekszáma a 16. század elején alig haladta meg a kétmillió főt, külföldön bevetett hadserege pedig a 10 ezres nagyságrendet is alig érte el. A Tudor-hatalom bevételei növekedésével jelentős haderőfejlesztést valósíthatott meg, így a haderő létszáma 40 ezerre nőtt. Az angol hadsereg hatékonyságát és a reformok sikerét mutatja, hogy mialatt a főerők Franciaországban harcoltak, a támadó skót fősereget 1513-ban Flodden mellett másodvonalbeli milíciaegységekkel is tönkre tudták verni. Története során a skót társadalom erősen militarizálódott, tehát alacsony lélekszáma ellenére is tekintélyes haderőt képviselt. A haditechnikai és harcászati fejlődéssel azonban a skótok – IV. Jakab erőfeszítései ellenére – nem tartottak lépést, ezért Anglia a korszakban jelentős fölényre tett szert velük szemben. Buzás Gergely tanulmánya az erődépítészet sajátosságait tárja az olvasók elé. A tanulmány európai dimenzióban elemzi a lőfegyverek hatását az erődök szerkezetére, és bemutatja azt a folyamatot, amely a középkori várakból modern, bonyolult tűzrendszerű erődöket formált. Az erődépítészet Itáliában teljesedett ki, mivel itt vívták a korszak legtöbb háborúját. Magyar területen a déli végvárvonalat a 15. század végéig szélességében és mélységében is fejlesztették, de az egyes erődök is a korabeli európai színvonalon álltak. Ennek egyik ékes bizonyítéka Nándorfehérvár kitartása 1456-ban. A századfordulót követően azonban már a déli végvárvonal sem tudott lépést tartani az európai fejlődéssel, a hátországban Mohácsig pedig nem épült egyetlen olyan erőd sem, amely pótolni tudta volna az átszakadó déli vonalat. A kötet tanulmányai alapvetően szakirodalmi ismeretekre épülnek, amit több szerző saját forráskutatással bővített ki. A munka legnagyobb erénye, hogy olyan információkat oszt meg az olvasóval, amelyek legfeljebb csak a kifejezetten hadtörténettel foglalkozó szakemberek körében lehettek korábban ismertek. A mohácsi csata értelmezését európai horizontúvá emeli, hiszen lehetővé teszi az összehasonlítást a mohácsi síkon vereséget szenvedett magyar sereg és a többi jelentős európai hatalom katonai ereje között. Fontos kiemelni a kötet külső megjelenése mellett a szöveggondozás minőségét és a korszerű katonai szaknyelv pontos használatát. Az egyes tanulmányok egységes nyelvezete, szóhasználata, kiforrottsága komoly filológiai teljesítmény a szerkesztők részéről, mivel tizenegy szerző szövegét kellett összehangolni, egységesíteni. A terjedelmi korlátok és az egységes szerkezeti felépítés mellett alapvetően jól kidomborodnak a különbségek az egyes államok között. A kötettel kapcsolatban az egyetlen kritikai megjegyzés a seregszemléből kimaradtak körét illetheti. Csehország önállóan nem szerepel, pedig a cseh hadügyről több tanulmányban is található információ. Hasonló a helyzet a svájci Eidgenossenschaft esetében is. A „hadügyi forradalom” elmélete szempontjában kulcsszerepet játszó németalföldi területek és a skandináv térség korabeli hadügyének bemutatása is érdekes téma lehetett volna. Mindent egybe vetve kiváló kötet látott napvilágot a „Mohács 1526–2026: Rekonstrukció és emlékezet” projekt keretében, amely számot tarthat korszakkal foglalkozó szakemberek körén kívül a hadtörténészek és a társadalomtörténészek figyelmére is, s amelyet az érdeklődő nagyközönség is haszonnal forgathat. Az egyetemi oktatásban különösen jól hasznosítható munka a korszak alapismereteinek elsajátításában meghatározó jelentőségű lehet. Nagy-L. István
