Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - IN MEMORIAM - Ormos Mária (1930–2019) (A. Sajti Enikő)
442 IN MEMORIAM ORMOS MÁRIA (1930–2019) Az elbocsájtások miatt tanárhiány keletkezett, és a neves agrártörténész, Szabó István professzor, a 20. századi egyetemes, pontosabban a 20. századi európai történelem előadójának kérte fel az akkor még diák Ormos „kisasz szonyt”. Szépen induló egyetemi karrierjét azonban csakhamar személyes természetű problémák akadályozták – magánéletét nem akarta ugyanis alárendelni a kor hivatalos elvárásainak, és nem engedte, hogy azt is politikai korifeusok irányítsák. Ez akkor csaknem véget vetett egyetemi pályájának, de a Sztálin halála után bekövetkező enyhülés szerencsére nem egy városszéli általános iskolába, hanem a szegedi egyetemig sodorta az ifjú történészt. („Megkezdődött a szegedi rémálom” – írta erről később. Reméljük, ezt az emléket elhalványította, hogy 2003-ban a Szegedi Egyetem díszdoktorrá avatta az akkor már akadémikus Ormos Máriát.) 1956-os „makacssága”, a forradalom napjaiban tett „lázító” kijelentései miatt, valamint azért, mert nem volt hajlandó Baróti Dezső dékán és társai ellen tanúskodni, „meghallgatások, kihallgatások, megfigyelések” követték egymást, s egyetemi pályája megtört. Az 1957-ben ellene indított fegyelmi tárgyaláson kimondták a súlyos ítéletet: elbocsájtják az egyetemről, ráadásul rásütötték a bélyeget is: többé sehol nem alkalmazható értelmiségi munkakörben. Pesten kezdett új életet – előbb levéltári segédmunkásként, majd általános iskolai tanárként, később pedig az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségében szerkesztőként dolgozott. A lexikonszerkesztést „értelmiségi robotként” élte meg, ezért lázasan keresett új munkahelyet. Szerencséje volt, váratlan támogatóra talált. A kutatói pályára, hat esztendei „száműzetés” után, 1963-ban térhetett viszsza, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként. Az Intézet számos ellenzékiségéről ismert személy menedéke volt ekkor, börtönévei letöltése után ide került például Kosáry Domokos is. Ormos Mária 1984-ig dolgozott a „törttud.”- ban, itt indult el a „francia téma” felé, kutatói pályája itt teljesedett ki. Az egyetemi oktatásba történő „nagy visszatérésre” csak később, Pécsett került sor, 1984-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem főállású professzora lett. Itt nemcsak a történészképzés átalakításában vett részt, hanem meghatározó szerepe volt a pécsi főiskolai szintű Tanárképző Kar egyetemi szintre emelésében. Oktatói munkáját friss szemléletű egyetemi tankönyvek megírása is kísérte. 1998-ban két összefoglalója is megjelent: a hallgatók által csak „kis sárgaként” emlegetett Magyarország a két világháború korában. 1914–1945 és a Majoros Istvánnal közösen írott Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás, 1814–1945 című kötet. Komoly hivatali funkciókat is betöltött, nyolc évig az egyetem rektora, majd a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. E tisztségeket viselve irányította a
