Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Juhász Balázs: A „Badoglio-terv” és utóélete az első világháború utáni olasz külpolitikában
A „BADOGLIO-TERV” ÉS UTÓÉLETE AZ ELSő VILÁGHÁBORÚ UTÁNI OLASZ KÜLPOLITIKÁBAN 428 indult, de a horvát–szlovén elit hasonló irányú elképzeléseivel megegyezően továbbgyűrűzött, és hatása nem ért véget 1919. március végén. A Nitti-kormány ugyan 1919 nyarán háttérbe szorította az olasz kormány és a horvát elégedetlenkedők közötti együttműködést, amivel az olasz kompromisszumkészséget kívánta bizonyítani az antant felé.23 Ennek ellenére a kapcsolat megmaradt, és 1919 őszétől Pietro Badoglio tábornagy koordinálásával – és újonnan Cesare Finzi tevékenységének köszönhetően –, ezúttal Gabriele D’Annunzio közreműködésével tovább folytatódtak. A D’Annunzio vezetésével végrehajtott sikeres ronchi menetelés24 ugyanis új helyzetet teremtett, és a fiumei nacionalistáknak – az olasz központi hatóságok cseppet sem támogató magatartása mellett – valamiféle szövetségesre kellett szert tenniük. 1919. október végén a horvát Stephan Duić és Vladimir Sachs-Petrović, illetve a szlovén Ivan Šusteršič Finzin keresztül felvette a kapcsolatot az akkori olasz külügyi államtitkárral, Carlo Sforzával. Ekkor már a diplomáciai eszközök hatástalanok voltak, és csakis egy sikeres fegyveres felkelés vezethetett a Jugoszláviából történő kiváláshoz. Sforza ekkoriban az adriai-kérdés megoldásán dolgozott, és mivel Belgrád eleinte nem volt hajlandó a kompromisszumra, pozitívan reagált a horvát–szlovén politikusok megkeresésére. Finzi természetesen nemcsak közvetített, hanem a saját véleményét is megfogalmazta: Olaszországnak ragaszkodnia kell a londoni egyezmény teljes betartásához, amelyen felül a népek önrendelkezésére hivatkozva igényt kell tartania Fiumére – de a horvátoknak meghívót kellene küldeni, hogy tárgyaljanak a kérdés megoldásáról. Ez az önálló horvát meghívás Finzi szerint felkelést robbantott volna ki a szerbek ellen, hiszen Belgrád biztosan nem egyezett volna bele egy kizárólag horvátokból álló delegáció saját tárgyalásába, és a sikeres felkelés után létrejövő – immár független – Horvátország megállapodhatott volna Olaszországgal a tényleges területi igényekről.25 Finzi természe tesen nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy minderről tájékoztassa D’Annunziót is, aki szintén hajlandó volt az együttműködésre. A tárgyalások koordinálását tehát a fiumeiek szerezték meg, miközben Pietro Badoglión keresztül a római kormányzatot is értesítették a fejleményekről. Badoglio ugyanis 1917. november 10. és 1919. november 24. között töltötte be a vezérkarfőnök-helyettesi beosztást, illetve időközben 1919 nyarán az Udine székhellyel működő 8. hadsereg parancsnoka lett, majd 1919. november 14-én Venezia-Giulia tartomány különleges biztosának is kinevezték, hogy könnyebben koordinálhasson D’Annunzióékkal. 23 Bucarelli, M.: Mussolini i. m. 11. 24 D’Annunzio vezetésével az olasz önkéntesek Ronchinál lépték át az olasz határt, így a fiumei kalandot lehetővé tevő katonai erődemonstrációt ronchi menetelésnek nevezik. 25 ASDMAE AP 1919–1930., 1047. Finzi Questione Adriatica című emlékeztetője, 1919. december 21. Idézi Caccamo, F.: Il sostegno i. m. 48.
