Századok – 2020
2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Joó András: A „nemzet aranya”. A „Kállay Alap” története – tények és kérdőjelek
A „NEMZET ARANYA” 334 Az Alap eredetileg felkért kezelői (Bakách-Bessenyey, Vladár és Wettstein), valamint a hármójuk közé rövidesen kooptált Radvánszky, a német megszállást követően, 1944. március 23-án megejtett találkozójuk után – elvben – azt is lefektették, miként javadalmazhatók a Sztójay-kormányt el nem fogadó úgynevezett „disszidensekhez” csatlakozott „egyéb, politikai működést kifejtő személyek”. E juttatások mértékét a „szakítás előtt” (értsd: a Sztójay-kormány hivatali működésének kezdete) az illető országban akkreditált követ „legjobb lelkiismerete szerint” határozhatta meg.34 Ez a – hivatalos megerősítést nem nyert – előirányzott gyakorlat később személyek tágabb körének a javadalmazásához is elvezethetett. Az Alap kezelésének elveiről és gyakorlati metódusairól, valamint az eszközölt kifizetésekről – bővebb források hiánya, illetőleg a meglévők szűkszavúsága miatt – töredékes ismeretekkel rendelkezünk. Az említett 2500 svájci frank, Barcza György esetében, összhangban van azzal, amit az Alap eredeti kezelői – Magyarország német megszállását követően – lefektettek, de már ebben sem tudtak végleges egyezségre jutni. Ennek alapján a nem a korábbi szolgálati helyükön maradó vagy más országba távozott egykori követek alapjövedelmét havi 2000 svájci frankban határozták meg, amelyhez működési pótlék is járt volna, a politikai tevékenység támogatására. Ennek mértékét a meghatalmazottak a javadalmazott diplomata egyéni súlyához és aktivitásához mérten, saját mérlegelésük alapján határozhatták volna meg. 35 Az Alap létrehozásának és a felkért személyek későbbi jogszerű eljárásának az alapját a miniszterelnök 1944. február 10-én kelt, a kiszemelt alapkezelőkhöz egyidejűleg intézett levele képezte. Ehhez a levélhez egy úgynevezett reverzális is tartozott, ez olyan eljárási kikötéseket tartalmazott, amelyekre az alapkezelő három személynek előre kötelezettséget kellett volna vállalnia azáltal, hogy aláírtan visz szajuttatja azt a kormányfőhöz. Az Alap elhelyezésére vonatkozó egyes részleteket is rögzítette a miniszterelnöki levél, de sem pontos összeget nem közölt, sem pedig az eredetileg a magyar királyi kormány részéről elhelyezett (így további lépésekig állami letétként kezelt) aranyrudak számáról vagy az azokat befogadó széfről bővebb információt nem tartalmazott. A svájci bankkal lebonyolított technikai lépésekhez is idő kellett. A feltételezhetően komplikált eljárást eredményező jogi lépések, az úgynevezett „felhatalmazási törvénynek” – mint a meghatalmazottakkal közölt jogi alapnak – a vonatkozó passzusaiból következtek (ezen a honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. érthető).36 A kiszemelt bankkal történő együttműködést 34 Joó A.: Gstaad i. m. 6. dok. 702. 35 Uo. 700–702. 36 A „felhatalmazási törvény” alatt az 1912. évi LXIII. tc. vált ismertté. A törvény helyébe az 1939. évi II. tc. lépett, melynek a 158. §-a szolgáltathatta a jogi alapot, kimondva: „A minisztérium a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti Központ és a m. kir. postatakarékpénztár ügyvitele és üzletvitele
