Századok – 2020
2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Joó András: A „nemzet aranya”. A „Kállay Alap” története – tények és kérdőjelek
JOÓ ANDRÁS 329 genfi főkonzul mellett 1944. február 10-én kelt (de csak március 14-én kézhez vett) titkos magánlevelében a miniszterelnök őt is megbízta az említett nagy értékű alapnak a kezelésével. 11 Kállay Kristófhoz intézett válaszlevelében Wettstein köszönetet mondott a megküldött emlékiratokért, de hangsúlyozta, hogy – amiként sokat sejtetően fogalmazott – „tekintettel a tekintendőkre” nem fogadhat el „ilyen értékes” ajándékot. Ragaszkodott tehát a könyv árának, valamint a portóköltségnek a megtérítéséhez. Az említettek leszögezése után a levélíró rátért a múlt kérdéseire, egyáltalán nem rejtve véka alá, hogy véleménye szerint a svájci színtéren 1944-ben elindított, politikai és morális természetű kötelezettségekkel járó akciónak a későbbiekben korántsem megfelelően varrták el a szálait. Wettstein követ alighanem megütközött azon – különösen a miniszterelnöktől 1944-ben kapott bizalmas felkérésének a tudatában –, amit az emlékiratok lapjain saját személyével kapcsolatban olvasott. Nem is mulasztotta el levelében ezeknek a szövegrészeknek felidézését. Megjegyzéseinek címzettje valójában Kállay Miklós volt, nem pedig Kállay Kristóf, aki azokat – külön legépelve – hamarosan eljuttatta apjához New Yorkba. 12 Wettstein tíz esztendővel korábbra vonatkozó közlendőit tapintatos, baráti modorban vezette fel. Amint kiemelte, a miniszterelnök nem csupán iskolatársa, hanem „ifjúkori jóbarátja” is volt, aki irányában „mindig ennek megfelelő magatartást” tanúsított, ám nem tekinthette magát mégsem a „munkatársának”, mert a Kállay-kormány időszakára eső másfél év során – amíg a berni követség munkáját irányíthatta – „politikai utasítást” nem kapott, a svájci színtéren tett lépések pedig a háta mögött folytak. A továbbításra szánt érdemi levélrész, miután megerősítette az „Arany-alap kezelésére” adott megbízás puszta tényét, már egy új bekezdésben tért ki az egykor vállalt megbízotti szerepre. Az a „körülmény” – írta Wettstein –, hogy „azóta soha többé nem keresett [tudniillik Kállay] velem kapcsolatot és tudomásom szerint olyanokkal működik szorosan együtt, akik iránt a legnagyobb bizalmatlanságra vannak igen nyomós okaim – szükségképpen kihat vele szemben való állásfoglalásomra is”. Ezután az emlékiratoknak a személyét érintő megállapításaira reflektált, s csak általánosságban tért vissza újra az Alap (a továbbiakban 11 Joó A.: Gstaad i. m. 1. dok. 684–686., a példányokra lásd uo. 684. 121. jegyz.; Szilágyi Ágnes Judit – Sáringer János: Ifj. Horthy Miklós, a kormányzó kisebbik fia. Tanulmányok, dokumentumok. Bp. 2002. 247–249. 12 Wettstein János Kállay Kristófhoz, 1954. augusztus WJH. (A Wettstein-hagyatékban a teljes levél fogalmazványa van meg, amelyen nem szerepel a nap megjelölése). A legépelt érdemi rész (dátum, címzett és aláírás nélkül) a nyíregyházi Kállay Gyűjteményben található. Az emlékiratok magyar kiadásában szerepel, hogy Wettstein „nem volt alkalmas”, ti. „a nyugati hatalmakkal való kapcsolatok felvételére”, mert róla német szimpátiát feltételeztek. Az angol változat fogalmazása negatívabban cseng (hardly a suitable person). Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam I–II. Bp. 1991. II. 142., vö. Kállay, N.: Hungarian Premier i. m. 385–386.
