Századok – 2020

2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A kisegítő honvéd karhatalom és az ellenállás Budapesten, 1944–1945

A KISEGÍTő HONVÉD KARHATALOM ÉS AZ ELLENÁLLÁS BUDAPESTEN, 1944–1945 322 szerzett érettségit a Ludovika Akadémia követte, ahol 1937-ben avatták tiszt­té. A visszacsatolások idején Kassán, Rahón és Kolozsvárott szolgált, majd 1941-ben saját kérésre szolgálaton kívüli viszonyba helyezték. 1944-ben reaktiválták. 254 Kisegítő honvéd karhatalmi alakulatával a Danuvia gyárból hamis papírokkal nagy mennyiségű géppisztolyhoz jutottak, melynek felét a XIII/1 KISKA-nak adták át (de a Városházán szerveződő ellenállással is kapcsolatban álltak). Eleinte nem voltak sokan, a 120–140 fős létszám magját diákok és Aradi utcai leventék alkották. Karácsony után aztán már körülbelül 800 fő verődött össze pár tucat tiszt vezetésével a Lovag utcában. Déryék fő profilja szintén az embermentés volt, amit olykor „Gróf Ferenc pártszolgálatos vezetővel”, néha rendőrökkel alkudozva tudtak eredményesen művelni.255 „Muszosokat bújtattak”, svájci házakat őriz ­tek (az „Üvegház” védelméből ők is kivették a részüket) és visszahozták a vecsési frontra kivezényelt leventéket. Náluk lelt menedékre Kossa István is, aki a Vörös Hadsereg megbízásából jött át a fronton. Az alakulat kötelékébe tartozó Décsi Gábor így emlékezett vissza a sajátos körülményekre: „gyalogsági kiképzésre ve­zettem a zászlóaljat a Ligetbe. Az Aradi utcán mentünk végig, ahol az utolsó utcagyerek is ismert engem, tudta rólam, hogy zsidó vagyok. Így tudták azt is, hogy ez a katonásdi egy álkatonásdi és gyerekeik valószínűleg jó helyen vannak.” 256 Déry, míg alakulatát 1944. december 8-án Komáromba nem vezényelték, hamis jelentésekkel húzta az időt, ekképp igyekezvén elkerüli a fiatalok bevetését. 1944. december 21-én aztán nyilvánvalóvá lett számára, hogy a végcél nem Komárom, hanem Németország, így saját maguk gyártotta nyílt paranccsal visszatértek „Budapest védelmére”. Az ostromgyűrű bezárulta előtt felduzzadt létszámmal értek vissza a fővárosba, ahol december 30-án a Nagymező utcai Rádius házba, az Arizóna mulató pincéjébe települtek. Itt neves művészeket is bújtattak (például Alfonzót, László Dezsőt, Bársony Istvánt vagy Dajbukát Ilonát), emellett lovat vágtak és kenyeret sütöttek az éhező lakosságnak. Január 8-án Déryt és helyet­tesét, Sebestyén Sándor főhadnagyot Nidosiék a Városház utca 14-be rendelték és letartóztatták. Déry a Vár pincéiben raboskodott, ahol egy hadbíróság halálra ítélte, míg helyettesét a zászlóalj ellenőrzésével bízták meg.257 Az ítélet végrehaj­tására már nem került sor. 258 254 HIM KI Személyi okmánygyűjtő 14388. Déry Jenő 255 Déry Jenő: A VI. kerületi KISKA zászlóalj tevékenysége és ellenállása. Mo-i partizánmozgalomról és KISKA zlj tevékenységéről leírás. ÁBTL A-1139. 256 Gazsi kandidátusi, MTA Kt D/14.302. 517. 257 Sebestyén Sándor olvasói levele. Magyarország 9. (1972) 38. sz. 31. 258 A kitörés után Déry egy NKVD (az orosz Belügyi Népbiztossághoz tartozó) századostól pecsé­tes igazolást kapott és megalakította a Budai Magyar Katonai Parancsnokságot, mely a Logodi utcai NKVD központ mellé lett beosztva. Déry Jenő: A VI. kerületi KISKA zászlóalj tevékenysége és ellen­állása. Mo-i partizánmozgalomról és KISKA zlj tevékenységéről leírás. ÁBTL A-1139. Alakulatának

Next

/
Thumbnails
Contents