Századok – 2020

2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A kisegítő honvéd karhatalom és az ellenállás Budapesten, 1944–1945

BARTHA ÁKOS 321 hivatalnokok, akik utóbb ellenállási csoporttá szerveződtek. Fegyveres bázisukat a Szádeczky Kardoss László fogalmazó vezette IV. kerületi KISKA képezte. A mérnö­kök, tisztviselők, nyomdászok és segédhivataliak alkotta csoport szoros együttműkö­désben dolgozott a VI. kerületi nemzetőr századdal, majd KISKA-val.249 Szádeczkyék összeköttetésben álltak a MÁV Gépgyár ellenállási mozgalmával, az Egyetemi Könyvtár, az Eötvös Collegium és a Szent Imre Kollégium németellenes csoportjai­val, a Teleki Pál Munkaközösséggel, a francia hadifoglyok fegyveres csoportjával, az MNFFB-vel, sőt az illegális kommunistákkal is.250 A nyilas hatalomátvétel idősza­kában már „minden kritikát kiálló szigorú konspiráció színhelye” volt a székesfővá­ros központi hivatala, ahol az MNFFB röplapjait is sokszorosították. Nyomdájuk „segítségével okmányokat, igazolványokat gyártottak az üldözötteknek, élelmiszerrel látták el az illegalitásba kényszerülteket. Több mint háromezer mozgósított bevo­nultatását sikerült megakadályozniuk.” Emellett szabotálták a nyilas rendeleteket, és eredményesen akadályozták a köztisztviselők és a közületek nyugatra evakuálá­sát. „Csaknem ezer menekültet bújtattak el a kórházakban, a Svéd Vöröskereszttel együttműködve vagy a svájci követség védnökségét megszervezve. Megakadályozták a távbeszélő központ tervezett elpusztítását, a nyomdagépek elszállítását”, valamint megszállási tervet dolgoztak ki egy közös katonai akcióra a Vörös Hadsereggel, mely munkahelyük átvételét eredményezte volna. A szovjetek helyett azonban a szervezke­dést felgöngyölítő nyilasok látogatták meg őket, akik a Margit körúti fogházba hur­colták a csoport több tagját. „Volt, aki belerokkant a vallatásba, másokat továbbvittek Sopronkőhidára, később a bernaui koncentrációs táborba, s nem mindenki érte meg 1945 áprilisát” – olvashatjuk egy 1985-ös újságcikkben. 251 KISKA a VI. kerületben A VI. kerületben működött Déry Jenő századosnak a Lovag utcai iskolába telepí­tett KISKA zászlóalja. Déry – Ferenczihez hasonlóan – civilben fűszer, gyarmat- és háztartási áru nagykereskedő volt,252 emellett kerületi leventeparancsokként is nevet szerzett magának a környéken.253 Katonai pedigréje sem volt rossznak mondható: a kőszegi cőgerájban (bentlakásos katonatisztképző középiskolában) 249 Gazsi J.: A honvédség kisegítő karhatalom helye, szerepe i. m. 39. 250 Markos György a vele kapcsolatban álló városháziakat amatőr, kezdetleges ellenállócsoportnak ábrá­zolja memoárjában. Markos György: Vándorló fegyház. Bp. 1971. 20–51. Az ellenszenv kölcsönös lehe­tett; legalábbis egy ügynökjelentés idézi Szádecki Kardosst, miszerint Markos 1944-ben a Magyar Front neveit adta ki a hivatalos szerveknek. Jelentés, 1955. márc. 1. ÁBTL 3.1.9. V-129283/6. Márton Endre. 251 Buza Péter: Egy tárló a Városházán. „Könyökvédős” ellenállók. Magyar Nemzet, 1985. március 23. 7. 252 BFL VII. 180. 3327/1941 Dr. Barcs Ernő közjegyző iratai. 253 Gazsi kandidátusi, MTA Kt D/14.302. 515–520.

Next

/
Thumbnails
Contents