Századok – 2020
2020 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A kisegítő honvéd karhatalom és az ellenállás Budapesten, 1944–1945
BARTHA ÁKOS 305 a Duna felé tartó a szovjeteknek.146 Közbejött azonban Kabók Lajos, Karácsony Sándor és társainak kiszabadítása, ami közvetve az VIII/2-es alakulat megszüntetéséhez vezetett.147 Az 1944. november végén letartóztatott szociáldemokrata vezetők bő egyhónapos fogságuk alatt társaikkal megjárták a Margit körutat, a Svábhegyet és a Toloncházat, mígnem 1945. január elején a „Mátray Máthéféle Kiska alakulat egy ügyes csellel kiszabadította”, majd főhadiszállásukra, a Divatcsarnokba szállította őket. Ám nemsokára a csoport ismét a németek kezére került, akik ekkor már nem akartak magyar belügyekkel bajlódni. A foglyokat átadták a nyilasoknak, akik német segédlettel a VIII/2 KISKA-t felszámolták, 148 Kabókot és Karácsonyt pedig meggyilkolták. Mátray Máthé csak barátainak segítségével tudott megszökni a nyilasok fogságából,149 míg alakulatának dekons pirálódott tagjait igyekeztek átmenteni Zsabkáékhoz (akikre, mint láthattuk, néhány nappal később csapott le a németekkel megtámogatott nyilas karhatalom). KISKA a Városparancsnokságon (IX. kerület) A Városparancsnokág kötelékében létrehozott KISKA parancsnoka Bakos Géza főhadnagy volt. Bakos a második világháború idején szakasz- majd századparancsnokként szolgált a 2. huszárezrednél, mígnem egy itthoni kiképzésen lábát és gerinccsigolyáját törte.150 Előtte azonban a 15. huszárszázad tagjaként parti zánvadász alakulatban ténykedett a keleti fronton, Lokot környékén. Egyik beosztottja szerint szakaszparancsnokként utasítást adott két szabadon engedett partizán lelövésére, majd egy partizángyanús faluban 10–15 személyt faházba 146 Könyve „megírása után” – tehát valamikor az 1970-es évek legelején – kapta meg Gazsi József „Ferenczy” „egykorú nyilatkozatát” (nem tudni kitől), amit jegyzetben közölt is. Gazsi J.: Egy zászlóalj krónikája i. m. 364. 147 A teljes névsor: Kabók Lajos, Karácsony Sándor SZDP vezetőségi tagok, Smarilla József SZDP pénztárnok, Haimann János a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének titkára, dr. Kuthy Sándor ügyész, valamint Sági Lajos és Temesvári Sándor rendőrfőtanácsosok. Tóth György őrmester (KISKA VIII/2) ellenállási tevékenységére vonatkozó tanúvallomás. 1963. márc. 5. HIM HL. Ellenállási Gyűjtemény/Magyarország, 409. Gazsi József még egy nyolcadik személyről is tud. Gazsi kandidátusi, MTA Kt D/14.302. 528–533. 148 Smarila Géza vallomása. 1948. márc. 20. és Jegyzőkönyv. 1948. ápr. 1. Udvarhelyi István tanú. ÁBTL 3.1.9. V-135335/1 Bokor Dénes és társai háborús és népellenes bűntett. Nidosi Imre. 2. kötet; Kabókék halála és Mátray Máthé nyilasházba történő bekísértetése miatt Sáska Jánost, a Divatcsarnok személyzeti osztályának volt főnökét 15 évi fegyházra ítélték. Népszava, 1947. április 27. 4. 149 A régi szélsőjobboldaliként ismert Hehs Aladár tartalékos százados – ekkor a nyilasok és a Vannay zászlóalj összekötője – parancsot adott az elfogott Mátray Máthé kivégzésére, „mert az nem írta alá a hűségnyilatkozatot”. ÁBTL 4.1. A-2126/35 Háborús bűnösök. Az ex-nyilas színész „jobboldali”, „opportunista” szociáldemokrata vezérekért folytatott mentőakcióját hiába keressük a „Partizánlexikonban” – nevekkel legalábbis. Vö. A magyar antifasiszta ellenállás és partizánmozgalom. Kislexikon i. m. 157. 150 Bakos „arcvonal mögötti tiszt” volt. HIM KI Személyi okmánygyűjtő 1797. Bakos Géza