Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 165 Csehországban tartózkodik éppen),121 1525 májusában pedig azzal indokolják testvéri szövetségüket, hogy arra a dolgok felfordult állapotában feltétlenül szükség van „a király hatalmának megvédésére és az ország szabadságainak megőrzésére”. „Bárcsak idősebb volna a király”, írta a császári követ 1523-ban, mert akkor „úgy uralkodhatna, ahogy akar”. Vagyis nem azért nem uralkodik, mert nincsenek meg hozzá az eszközei, hanem azért, mert helyzeténél fogva nem tud élni a rendelkezésére álló eszközökkel. Ugyanaz tehát a helyzet, mint volt 1444 és 1453 között, a bárói ligák másik „fénykorában”. 1450-ben Hunyadi János, Garai László és Újlaki Miklós is arra hivatkozva lép testvéri szövetségre, hogy azt a rendkívüli idők – értsd: a működőképes királyi hatalom hiánya – teszi szükségessé, éppen a királyság javára, valamint a királynak tanúsítandó hűség és szolgálatok érdekében.122 Sem az országgyűlésen megjelenő köznemesség, sem a nagybirtokosok nem fölbontani akarják az államot, hanem megerősíteni törekszenek a királyi hatalmat – a saját érdekükben. A szükségszerű konfliktusokat éppen az effektív királyi hatalom hiánya okozza, nem pedig fordítva. Sem az urak nem akarták a monarchiát oligarchiává tenni, sem a köznemesek valamiféle nemesi köztársasággá, II. Lajos korában ugyanúgy nem, ahogy a 15. század közepén sem.123 Amint korábban Mályusz, úgy a nyomában járó Fügedi Erik is eljutott a paradoxon tökéletes leírásáig, nem jutott el azonban annak felismeréséig. Miután többször is elismételte, hogy „az arisztokrácia magára hagyatva is képes volt az országot kormányozni”, Hunyadi János kormányzó szavait idézve megállapította, hogy „kormányzásuk egy bizonyos ponton csődöt mondott”. Annyira csődöt mondott, hogy 1440-ben a rendek által választott és a szabályos koronázás lehetőségétől a Szent Korona távolléte miatt megfosztott uralkodót, I. Ulászlót ünnepélyes oklevélben ruházták fel mindama uralkodói jogokkal, amelyek egy törvényesen koronázott királyt minden különösebb felhatalmazás nélkül is megillettek – egyedül a koronázás jogán. „Az 1440-ben felsorolt jogok látszólag alig különböznek azoktól, amelyeket már az Árpádok is gyakoroltak” – így Fügedi, de persze csak látszólag, „mert az erőviszonyok teljesen megváltoztak”, hiszen a „király már nem volt az ország legnagyobb birtokosa”.124 Hiába tehát a látszólag kor látlan hatalom, a széttagolódás immanens erőivel szemben mit sem ér. A Fügedi 121 Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Bp. 1909. 181. Lajos csehországi tartózkodására lásd C. Tóth Norbert: A királyi pár Csehországban 1522–1523. In: „Köztes-Európa” vonzásában. Ünnepi tanulmányok Font Márta tiszteletére. Szerk. Bagi Dániel – Fedeles Tamás – Kiss Gergely. Pécs 2012. 83–95. 122 „exigente presentis temporis cursu pro bono regni et fidelitate ac seruitiis prefato domino nostro Ladislao electo regi exhibendis” – Gróf Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. X. Pest 1853. 264. 123 Vö. Engel P.: Szent István birodalma i. m. 295. 124 Fügedi E.: Ispánok, bárók i. m. 347–350.
