Századok – 2020

2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről

PÁLOSFALVI TAMÁS 165 Csehországban tartózkodik éppen),121 1525 májusában pedig azzal indokolják testvéri szövetségüket, hogy arra a dolgok felfordult állapotában feltétlenül szük­ség van „a király hatalmának megvédésére és az ország szabadságainak megőrzé­sére”. „Bárcsak idősebb volna a király”, írta a császári követ 1523-ban, mert akkor „úgy uralkodhatna, ahogy akar”. Vagyis nem azért nem uralkodik, mert nincse­nek meg hozzá az eszközei, hanem azért, mert helyzeténél fogva nem tud élni a rendelkezésére álló eszközökkel. Ugyanaz tehát a helyzet, mint volt 1444 és 1453 között, a bárói ligák másik „fénykorában”. 1450-ben Hunyadi János, Garai László és Újlaki Miklós is arra hivatkozva lép testvéri szövetségre, hogy azt a rendkívüli idők – értsd: a működőképes királyi hatalom hiánya – teszi szükségessé, éppen a királyság javára, valamint a királynak tanúsítandó hűség és szolgálatok érde­kében.122 Sem az országgyűlésen megjelenő köznemesség, sem a nagybirtokosok nem fölbontani akarják az államot, hanem megerősíteni törekszenek a királyi hatalmat – a saját érdekükben. A szükségszerű konfliktusokat éppen az effektív királyi hatalom hiánya okozza, nem pedig fordítva. Sem az urak nem akarták a monarchiát oligarchiává tenni, sem a köznemesek valamiféle nemesi köztársaság­gá, II. Lajos korában ugyanúgy nem, ahogy a 15. század közepén sem.123 Amint korábban Mályusz, úgy a nyomában járó Fügedi Erik is eljutott a pa­radoxon tökéletes leírásáig, nem jutott el azonban annak felismeréséig. Miután többször is elismételte, hogy „az arisztokrácia magára hagyatva is képes volt az országot kormányozni”, Hunyadi János kormányzó szavait idézve megállapítot­ta, hogy „kormányzásuk egy bizonyos ponton csődöt mondott”. Annyira cső­döt mondott, hogy 1440-ben a rendek által választott és a szabályos koronázás lehetőségétől a Szent Korona távolléte miatt megfosztott uralkodót, I. Ulászlót ünnepélyes oklevélben ruházták fel mindama uralkodói jogokkal, amelyek egy törvényesen koronázott királyt minden különösebb felhatalmazás nélkül is meg­illettek – egyedül a koronázás jogán. „Az 1440-ben felsorolt jogok látszólag alig különböznek azoktól, amelyeket már az Árpádok is gyakoroltak” – így Fügedi, de persze csak látszólag, „mert az erőviszonyok teljesen megváltoztak”, hiszen a „ki­rály már nem volt az ország legnagyobb birtokosa”.124 Hiába tehát a látszólag kor ­látlan hatalom, a széttagolódás immanens erőivel szemben mit sem ér. A Fügedi 121 Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Bp. 1909. 181. Lajos csehorszá­gi tartózkodására lásd C. Tóth Norbert: A királyi pár Csehországban 1522–1523. In: „Köztes-Európa” vonzásában. Ünnepi tanulmányok Font Márta tiszteletére. Szerk. Bagi Dániel – Fedeles Tamás – Kiss Gergely. Pécs 2012. 83–95. 122 „exigente presentis temporis cursu pro bono regni et fidelitate ac seruitiis prefato domino nostro Ladislao electo regi exhibendis” – Gróf Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. X. Pest 1853. 264. 123 Vö. Engel P.: Szent István birodalma i. m. 295. 124 Fügedi E.: Ispánok, bárók i. m. 347–350.

Next

/
Thumbnails
Contents